Kriminológia vs. kriminalisztika
A „cigánybűnözés” kifejezés alkalmazhatóságának vizsgálata a hazai kriminológiában már az 1970-es évektől kezdve a tudományos érdeklődés körébe tartozott. Ezt a tudományos diskurzust igyekezett politikai céljaira felhasználni Toroczkai László korabeli, főképp rendőrségi újságok felhasználásával egy a YouTube-csatornájára feltöltött videóban.
Valójában a kriminológia nem használta a „cigánybűnözés” fogalmát, a rendszerváltást megelőzően kriminalisztikai, rendőrségi szakzsargon volt. Márpedig a kriminológia és a kriminalisztika két különböző terület – bizonyos politikusok pedig szándékosan mossák össze őket. Leegyszerűsítve: a gyakorlatorientált kriminalisztika a bűnelkövetés módjával, feltárásának eszközeivel, a nyomozás módszereivel, a bizonyítás lehetőségeivel, a nyomozások módszertanával foglalkozik, míg a kriminológia a bűnözéssel mint társadalmi tömegjelenséggel, a bűnözés okaival, az elkövetőkkel, az áldozatokkal, az elkövetővé és áldozattá válás okaival foglalkozó (társadalom)tudomány.
Bársony János kisebbségkutató meglehetősen érzékletes példája egyszerre segít megérteni, mi a két terület közötti különbség, és hogy miért teljes tévút a „cigánybűnözés” emlegetése:
A kriminalisztikai nézőpont alapján lehetséges olyan kijelentés, hogy »a dél-alföldi asszonyok arzénnal ölik meg férjeiket«. (Tartalmában ez azt jelenti, hogy ha a nyomozás során mérgezéses férjgyilkosság gyanúja merül fel, és ha a Dél-Alföldön történik az eset, akkor valószínű, hogy az elkövetés eszköze az arzén lehet.) Az előző, dél-alföldi asszonyokra vonatkozó állítás e tudomány [a kriminológia] kontextusában azt jelentené, hogy a dél-alföldi asszonyok potenciális arzénes gyilkosok.
Toroczkai arra is hivatkozik, hogy a kriminológia tudománya is foglalkozott a kérdéssel az 1970-es évektől kezdődően. A kriminológia tudománya azonban arra kereste a választ, hogy beszélhetünk-e egyáltalán „cigánybűnözésről”. Tauber István, a téma egyik jelentős kutatója azt a kérdést tette fel, hogy a vizsgálódás mögött nem húzódik-e előítélet. A válaszaa: „a hétköznapi emberek gondolkodásában, tudatában, de még a bűnügyi szakirodalomban is találkozhatunk e kérdéssel kapcsolatban abszolút téves véleménnyel, sőt, nem ritkán előítéletes megnyilatkozásokkal is. Sokakban él az a teljesen téves képzet, amely a cigány etnikumhoz tartozást automatikusan összekapcsolja valamilyen örökölt bűnözői hajlammal. Szinte megdöbbentően sokan nem tudják; nem létezik öröklött bűnözői hajlam.”
Bőrszín vs. társadalmi státusz
Tauber István 1979-es írásában így válaszol arra a kérdésre, indokolt-e a kifejezés használata: „tárgyi oldalról nézve nem, ugyanis »a cigányok által elkövetett bűncselekmények nem mutatnak olyan lényeges sajátosságokat, amelyek indokolnák a külön bűnözési formaként való kezelést. A cigányok ugyanazokat a bűncselekményeket követik el, mint a nem cigányok, nem találunk olyan bűncselekményfajtát, amelyet kizárólag cigányok követnének el.« […] Egyes elkövetési módok gyakoribbak, ha az elkövetők cigányok, de ezek sem kizárólagosak. Ami pedig az alanyi oldalt illeti: »a cigányok hordozói-e valamely specifikus, bűnözésüknek az általánoson túli vizsgálatát szükségessé tevő tulajdonságnak«. Erre a kérdésre is nemmel válaszolhatunk”.
Tauber István és Vég Katalin 1982-es kutatása során erős kritikával illették a fogalom rendészeti használatát. Kutatásaik eredménye azt mutatta, hogy gyenge a korrelációs kapcsolat a „cigánybűnözés” és a cigányok aránya között, sőt, „minél nagyobb számú cigány él egy területen, az összlakossághoz viszonyítva, annál kisebb a kriminalitásuk”. Ez Budapest és Borsod-Abaúj-Zemplén megye kivételével mindegyik vizsgált megyében megállta a helyét. Tauberék azt a következtetést vonták le, hogy a bűnözés elsősorban attól függ, hogy mennyi munkaalkalom volt biztosított a romák számára. A kérdés egyik leginkább hivatkozott kriminológiai műve Tauber István 1986-os monográfiája. Tauber leírja, hogy a többszörösen hátrányos helyzet az, ami hatással van a bűnözésre, és ezeknek a rétegeknek, függetlenül attól, hogy romák vagy sem, magas a kriminalitásuk. Álláspontja szerint a bűnözés rétegspecifikus, az etnikai hovatartozás mellékes.
Vigh József, Tauber István és Madácsi Imre 1988-as könyvükben a hátrányos helyzet, a bűnözés és a cigányság viszonyát vizsgálva hasonló megállapításra jutott: a kriminalitásra a (többszörös) hátrányos helyzet van hatással, és a cigányság jelentős része ehhez a társadalmi réteghez tartozik.
A Toroczkai-videóban bemutatott egyik cikk megemlíti Vavró Istvánnak, az állam- és jogtudomány kandidátusának a nevét – a gondolatairól, tudományosan megalapozott következtetéseiről azonban semmi nem derült ki, aligha véletlenül. Ő az egyetlen olyan szakértő a videóban, aki tudományos szinten és nem rendőrségi oldalról foglalkozott a kérdéssel. Vavró 1984-ben a Belügyi Szemlében publikált cikkében tudományos vitát folytat a rendőrséggel, és kategorikusan amellett foglal állást, hogy a „cigánybűnözés” kifejezés „nemcsak megtévesztő, hanem kifejezetten hibás is”, és javasolja annak elvetését. Arra mutat rá írásában, hogy a hátrányos helyzet és a társadalmi-gazdasági hatások milyen hatással vannak a bűnözésre. Szerinte, ha a bűnözést etnikai sajátosságnak tekintjük, elmulasztjuk azoknak a feladatoknak a felismerését, amelyekkel megszüntethetjük egyes rétegek, közösségek hátrányos helyzetét.
Miért nincs értelme a bűnelkövetők etnikai regisztrációjának?
A bűnügyi statisztikában 1989-ig regisztrálták a roma elkövetőket, ma az adatvédelmi jogszabályok ezt nem teszik lehetővé, így az elkövetők etnikai, nemzetiségi hovatartozásáról nincs információ. Már csak ezért is félrevezető, tudománytalan és megalapozatlan, amikor Toroczkai azt állítja, hogy az „unokázós csalások” elkövetői mind roma származásúak lennének.
A pártelnök a videóban egy olyan 1971-es cikket is citál, amely statisztikai adatokra alapozva állítja, hogy a lakosságarányukhoz képest magas a romák aránya a bűnözésben. Ez már csak azért is gyanús, mert a hivatalos kriminálstatisztika 1974 januárjától tartotta számon a cigány bűnelkövetőket (egyes források 1971-et említenek ugyan, de ha még így is volna, egyetlen év adataiból tudományosan megalapozottat nem, legfeljebb politikai előítéletet igazoló következtetést lehet levonni).
A kriminológia tudománya szerint a bűnözés társadalmi tömegjelenség, amely az emberiség kultúrájának velejárója. Kiváltó okai között individuális és társadalmi okok egyaránt megtalálhatók. A tudomány álláspontja szerint nem köthető népekhez, nemzetekhez, nemzetiségekhez vagy bőrszínhez. A bűnözésben nem valamilyen kisebbségi csoporthoz tartozásnak van szerepe, hanem olyan társadalmi körülményeknek, mint a szociális és gazdasági helyzet, társadalmi strukturális okok, és így tovább. Ez nem tagadja a kisebbségek létét, csak annyit mond, hogy a bűnözés szempontjából nem ennek van jelentősége. A diszkriminált, hátrányos társadalmi, gazdasági és szociális helyzetben levő kisebbségi csoportok tehát kitettebbek lehetnek a bűnözésnek – akár áldozatként, akár elkövetőként –, de nem az etnikumuk, hanem a hátrányos helyzetük és kirekesztettségük miatt. Ez más országban is megfigyelhető: a leginkább hátrányos helyzetű, kirekesztett kisebbségi csoportokkal szemben sokszor él az a sztereotípia, hogy az adott etnikum bűnözésben való részvétele jelentős (például az Egyesült Államokban az afroamerikaiakkal vagy a mexikói bevándorlókkal szemben).
A „cigánybűnözés” kifejezésnek tehát nincs létjogosultsága, ahogy azt Kerezsi Klára és szerzőtársai 2014-es cikkükben is megerősítették:
a hazai bűnözést a települési fejlettség, a zsúfoltság, az anonimitás, a számosabb bűnelkövetési alkalom generálja, és nem egy kisebbségi népcsoport feltételezett bűnelkövetési hajlama.
A szerző kriminológus, a Political Capital elemzője
