Egyelőre nem tartja időszerűnek a kormány a szakrendelők formális államosítását, ugyanakkor arról sem kíván lemondani, hogy mélyebben beleszóljon azok kapacitásgazdálkodásába – írja a Népszava. A lap úgy tudja, a kormány szerdán tárgyalta a szakrendelők államosításával kapcsolatos javaslatot, és arra jutottak, hogy meg kell vizsgálni: az ellátásszervezés és kapacitás-szabályozás szempontjából a szakrendelők miként vonhatók be a megyei irányító kórházak felügyelete alá anélkül, hogy a fenntartói státuszuk formálisan megváltozna.
A szakrendelők sorsával kapcsolatos javaslatait a kormány megvitatja az önkormányzatok vezetőivel az Önkormányzatok Nemzeti Együttműködési Tanácsának (ÖNET) csütörtökre összehívott ülésén is. Ennek a testületnek tagjai a belügyminiszter, a pénzügyminiszter, a Belügyminisztérium önkormányzati államtitkára, a Miniszterelnökség területi közigazgatásért felelős államtitkára, az országos önkormányzati érdekszövetségek elnökei, továbbá – tanácskozási joggal – a kultúráért és innovációért felelős miniszter.
Takács Péter egészségügyi államtitkár május elején az Indexnek beszélt arról, hogy a szakrendelők államosításáról több verziót vittek a kormány elé, a javaslatban az ellátásszervezésre, valamint a működtetés észszerűsítésére is tettek javaslatot, továbbá ezekhez készült kockázatelemzés is.
Az Országgyűlés december végén fogadta el az egészségügy átalakításáról szóló törvényt, amely lehetővé teszi, hogy az Országos Kórházi Főigazgatóság (OKFŐ) hivatala adatokat kérjen, hogy előkészíthesse a még nem állami fenntartású szakrendelők átvételét. Az önkormányzatoknak március végéig kellett nyilatkozniuk arról, hogy átadják-e az államnak a járóbeteg-ellátó intézményeiket.
A fővárosból szinte egyetlen kerületi önkormányzat sem kért az államosításból, a vidékiek közül is csak néhány olyan reakció érkezett, amelyben nem zárkóztak el mereven a javaslattól, mert belátták, hogy nem képesek finanszírozni a fenntartását.