Április 25-én Kocsis Máté, a Fidesz frakcióvezetője és helyettese, Halász János egyszer csak „úgy döntöttek”, hogy módosítani kell a Büntető Törvénykönyvet (Btk.). Egy egyéni képviselői indítványt terjesztettek be – ez immár törvényhozási gyakorlattá vált –, miszerint ne legyen büntethető a rágalmazás és a becsületsértés akkor, ha azt sajtótermék vagy médiaszolgáltatás útján követik el. Csak akkor legyenek ezek bűncselekmények, ha súlyosan sértenék az emberi méltóságot. Ezt az indítványt a parlament olyan fontosnak és sürgetőnek ítélte, hogy hat munkanapon belül már meg is kezdte a javaslat általános vitáját.
Az ötlet azonban – mint azt sejthettük – nem az előterjesztők fejéből pattant ki. A Transzparens Újságírásért Alapítvány április 3-án nyílt levelet írt az igazságügyi miniszternek és a frakcióknak, mondván:
az újságírók kénytelenek vagy öncenzúrát gyakorolni, vagy vállalni a sokszor évekig tartó, megterhelő büntetőeljárást.
Arra is hivatkoznak, hogy ezzel a lépéssel „az Európa Tanács által meghatározott irányba is tennénk egy lépést.”
Az említett, kormányközeli alapítvánnyal az a probléma, hogy valójában a nevével ellentétben egyáltalán nem transzparens, a gyakorlatban – miként azt a Media1 megfogalmazta – „összemossa a propagandistákat és az újságírókat, az előbbieket hitelesíti, míg az utóbbiakat hitelteleníti és akár hamisításokban is közreműködik.”
Egyszóval egy szépen koreografált fideszes összjátéknak lehetünk szemtanúi.
De térjünk át a benyújtott módosítás tartalmi vizsgálatára.
A Btk. szerint:
aki valakiről más előtt a becsület csorbítására alkalmas tényt állít, híresztel, vagy ilyen tényre közvetlenül utaló kifejezést használ, vétség miatt egy évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.
Ez az úgynevezett alapeset. De van a következő, 2. bekezdésben egy minősített eset is: „a büntetés két évig terjedő szabadságvesztés, ha a rágalmazást
- a) aljas indokból vagy célból,
- b) nagy nyilvánosság előtt, vagy
- c) jelentős érdeksérelmet okozva követik el.”
És ide jön a módosítás, ami kizárólag erre a 2. bekezdésre vonatkozik:
Nem büntethető rágalmazás miatt, aki a (2) bekezdésben meghatározottakat a közügyek szabad megvitatása körében sajtótermék vagy médiaszolgáltatás útján követi el feltéve, hogy cselekménye nem irányul a sértett emberi méltóságának nyilvánvaló és súlyosan becsmérlő tagadására.
Nos, akkor hogy is állunk? Nézzük meg a módosító javaslat indokolását, hátha abból megértjük. „A közügyekkel kapcsolatos véleménynyilvánítás esetén csak végső esetben lehet a büntetőjog eszközéhez folyamodni, mivel a sértett sajtó-helyreigazítási eljárás, illetve személyiségi jogi per útján is jóvátételt nyerhet mind erkölcsi, mind anyagi értelemben.”
De további magyarázatért vegyük ide a Transzparens Újságírásért Alapítvány nyílt levelének indokolását is: „a valóban szabad újságíráshoz az is hozzátartozik, hogy a közéleti viták kereszttüzében az újságíróknak ne kelljen attól tartaniuk, hogy büntetőbíróságon kötnek ki, vád alá helyezik őket, éveken át tartó jogi eljárásokkal nehezítik munkájukat.”
Tehát: aki csak úgy egyszerűen rágalmaz – lásd az „alapesetet” –, azt nyugodtan börtönbe lehet csukni akár 1 évre is. (Nem szokták, de most nem ez a lényeg.) Aki viszont ezt újságban, tévében, online hírportálon aljas indokból vagy célból, nagy nyilvánosság előtt, vagy jelentős érdeksérelmet okozva teszi, az nem büntethető. Mert ő ezt
a közügyek szabad megvitatása körében
követi el.
Ki és hol fogja definiálni, hogy mi tartozik a közügyek szabad megvitatásához? Persze – mondhatják –, majd a bírói gyakorlat. Vagyis, ha a médiában mondjuk egy közszereplőről, politikusról, laptulajdonosról, bárkiről bármilyen hazugságot terjesztenek a „közügyek megvitatása céljából”, az illető „csak” sajtópert vagy polgári pert indíthat.
Ha mindez tényleg a sajtószabadságot szolgálná, nem is lenne vele igazán bajom. De akkor egységesen vonatkozzon minden „rágalmazóra”! Vegyünk egy példát. Én itt a 24.hu oldalán leírnám, hogy „Varga Judit sáros a Völner-ügyben, mert ő is tudott mindenről”. Ezt nyilván a közügyek szabad megvitatása érdekében állítanám. Az új szabályok értelmében megúsznám a büntetőeljárást, hiszen az állításom egy híroldalon jelenik meg. Ámde, ha az írásomat később kiteszem a Facebookra és/vagy a blogomra, akkor – mivel e két utóbbi nem médium – máris számolhatok azzal, hogy Varga Judit feljelent a büntetőbíróságon aljas indokból, nagy nyilvánosság előtt, súlyos érdeksérelmet okozva elkövetett rágalmazás miatt. Emellett még polgári pert is indíthat ellenem.
Nem ragozom el ugyanezt a becsületsértéssel kapcsolatban. A különbség csak annyi, hogy a becsületsértés nem tényt állít, hanem „a becsület csorbítására alkalmas kifejezést használ, vagy egyéb ilyen cselekményt követ el”. De a „jogi megoldás” ugyanolyan elfogadhatatlan, mint a rágalmazásnál.
És ami azután tényleg abszurd, hogy a „szent sajtószabadság” nevében hozzá sem nyúltak azokhoz a törvényszakaszokhoz, amelyek szerint büntetendő a becsületsértő célból készített (1 év), vagy nyilvánosságra hozott hamis, hamisított vagy valótlan tartalmú hang- vagy képfelvétel. Ez utóbbiak továbbra is 2, illetve 3 évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendők attól függően, hogy alapeset vagy minősített, azaz nagy nyilvánosság előtt, illetve jelentős érdeksérelmet okozva követik-e el. Magyarán egy kamu videóért börtön jár akkor is, ha az a médiában jelenik meg és közérdekű, de egy tudottan hazug tény leírása vagy elmondása nem büntethető.
Az pedig külön dicséretes, hogy hirtelen Európához akarunk hasonlítani. „Bár az európai országok nem egységesek a rágalmazás és a becsületsértés szabályozása tekintetében, a büntethetőséget kizáró okok meghatározása során a fenti elv érvényesül, illetve egyes országokban nem bűncselekmény a rágalmazás, becsületsértés, és kizárólag polgári jogi kereset nyújtható be ilyen jellegű sérelmek orvoslása érdekében” – írják a módosítás indokolásában.
Tévedtem, ez esetben nem csupán hasonlítani, de mindjárt az európai élmezőnyhöz akarunk tartozni.
A megvizsgált 29 európai ország közül 24-ben a polgári jogi kártérítés, illetve sérelemdíj mellett kriminális szankciók is fenyegetik a rágalmazást és a becsületsértést
– írta még 2015-ben Tóth J. Zoltán a Károli Gáspár Református Egyetem Állam- és Jogtudományi Karánk docense. Vagyis mindössze öt olyan ország van, ahol nincs büntetőjogi szankció.
Egyébként nem lenne nekem elvi bajom azzal, ha a becsületsértés, rágalmazás egy demokratikus jogállamban nem volna bűncselekmény. Csakhogy – ismerve a mai magyar sajtót – kétlem, hogy mi jelenleg ahhoz az öt európai államhoz tartoznánk, ahol ez működhet. A sajtószabadság ügyében előbb lenne számos tennivaló, ahogy azt a TASZ írja:
„A közmédia közmédia-jellegének helyreállítása. Propaganda helyett közszolgálatot az állami csatornákon!
- A KESMA felszámolása.
- Állami hirdetési pénzekkel függővé tett médiumok helyett piaci alapokon működő szabad médiakörnyezet megteremtése.
- A sajtóhoz való hozzáállás gyökeres átalakítása: a kritikus sajtó kérdéseire válaszolni, a közérdekű adatokhoz és információkhoz hozzájutni.
- A jóhírnév és a becsület polgári jogi védelmének megerősítése.”
Végül még egy gondolat a sajtó- és személyiségi jogi perekről, már, ha csak azok állnának a sértett felek rendelkezésére. Egy olyan országban, ahol végrehajtót kell küldeni bizonyos médiumokra, mert maguktól nem hajtják végre a jogerős ítéletet, valóban itt az ideje a dekriminalizálásnak?
Egy olyan országban, ahol a bíróság három médiumra – Origó, Ripost, TV2 – összesen 4 millió forint sérelemdíjat szab ki, ez elegendő visszatartó erő lenne ahhoz, hogy elejét vegye a hazugságoknak és a propagandának?
Itt meri bárki azt állítani, hogy szegény újságíróknak öncenzúrát kell alkalmazniuk a következmények miatti rettegésükben?
Ha majd a jognak asztalánál mind egyaránt foglal helyet…
