Belföld

Belvárosi szállodák előtt futtatta a fiatal barátnőit egy budapesti testvérpár

police.hu
police.hu

Vádat emelt a Fővárosi Főügyészség azzal a fiatal budapesti testvérpárral szemben, akik a kiszolgáltatott helyzetben lévő fiatal barátnőiket, köztük több kiskorút dolgoztattak prostituáltként Budapest belvárosában.

A főügyészség tájékoztatása szerint a fiatalabb férfi bő hat évvel ezelőtt ismerkedett meg egy 16 éves lánnyal, aki beleszeretett, és hozzá is költözött. A következő év tavaszától, már prostitúciós tevékenységet folytatott a lány Budapesten: főleg külföldi turistáknak nyújtott szexuális szolgáltatást, a bevétele egy részét pedig a terheltnek  adta, aki felélte a pénzt.

A vádlott 2018-ban megismerkedett egy másik 16 éves lánnyal, akit a párkapcsolatuk alatt – a lány érzelmeit és befolyásolhatóságát kihasználva – rábírt arra, hogy prostitúciós tevékenységet végezzen. Ennek során többször utalt arra, hogy ha a lány nem vállalja a szexmunkát, akkor szakítani fog vele, és arra is figyelmeztette, hogy nem beszélhet a munkájáról senkinek, különben intézetbe kerülhet.

Az érzelmileg befolyásolt és megfélemlített lány a belvárosban végezte a szexmunkát. szolgáltatásait főleg szállodák férfi vendégei vették igénybe. A lány a napi bevételének egy részébő „helypénzt” fizetett, a fennmaradó összeg egy része pedig a vádlottat illette.

A vádlott később egy harmadik fiatal nővel költözött össze, aki 17 éves korától prostitúciós tevékenységet végzett. A férfi támogatta a tőle érzelmileg erősen függő nő prostitúciós tevékenységét, és az ebből származó bevétel egy részét a saját megélhetésére fordította. Az együttélésük során pedig többször is súlyosan szeméremsértő fényképfelvételeket készített az akkor még kiskorú lányról.

A testvérpár idősebbik tagja 2016 nyarától szintén prostitúcióra vette rá az akkor 18 éves, erősen befolyásolható és kiszolgáltatott helyzetben lévő barátnőjét. A lány ezt követően két éven keresztül dolgozott a belvárosi szállodák környékén. A bevétel egy részéből helypénzt kellett fizetnie, a fennmaradó összeget pedig teljes egészében a párjának adta.

A lány később külföldre is rendszeres kijárt dolgozni, és a vádlott rábírására regisztrált egy internetes oldalra is. A lány többször közölte a társával, hogy abba akarja hagyni a prostitúciós tevékenységet, az ebből fakadó veszekedések során a férfi többször is bántalmazta.

A Fővárosi Főügyészség emberkereskedelem, gyermekprostitúció kihasználása, valamint gyermekpornográfia bűntette és más bűncselekmények miatt emelt vádat az ügyben.. A főügyészség fegyházbüntetést, valamint pénzbüntetést és vagyonelkobzást kért a fivérekre. Az ügyben érintett több más személlyel szemben külön büntetőeljárás folyik.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik