Belföld

A BKV elismerte, hogy nyáron nagyon kevés volt a buszvezető

Mohos Márton / 24.hu
Mohos Márton / 24.hu

Ma a sajtóban több helyen is foglalkoztak a BKV Zrt. létszámhelyzetével, ezen belül is kiemelten a járművezetőkkel. Erre reagálva azonban leszögezzük, hogy bár nyáron valóban drasztikusan csökkent a járművezetői létszám, ősz elejére valamelyest normalizálódott a helyzet, így Budapest közösségi közlekedésének fenntartása nincs veszélyben.

– közölte a BKV.

Európa, Magyarország és azon belül a főváros vonzáskörzetében is hosszú évek óta hiányszakma a közúti közlekedésben a „nagyjárműves” járművezető (tehát a kamion-, a teherautó-, az autóbusz-, a trolibuszvezető). A probléma természetesen érinti cégünket is. Ugyan a Covid járványhullám kirobbanásakor (részben a turizmus leállása miatt) autóbusz-, és trolibuszvezetői létszámunkat gyakorlatilag maradéktalanul fel tudtuk tölteni, az elmúlt másfél évben valóban folyamatosan csökkenő létszámmal kell szembesülnünk. A csökkenés mértéke idén tavasz végén, nyár elején lett kiemelkedő. További probléma, hogy a járművezetői szakma öregedő korfát mutat, a helyzetet a folyamatos nyugdíjazás is nehezíti. A létszámhiányt Budapesten és környékén jelenleg az M3-as metróvonal 2017 vége óta tartó felújítása miatti autóbuszos pótlás rendszerszintű járművezetői többletigénye is fokozza.

– tették hozzá.

Az autóbuszvezetők hiánya, ahogy említettük, nem társaságunkat érintő egyedi jelenség. Szakmai információink alapján a főváros másik autóbuszos szolgáltatóját, illetve az állami, helyközi szolgáltatót is sújtja.

 

A BKV, ahogyan mindig, most is keresi a megoldásokat, de fontos tisztán látni: a gazdasági változások és a piaci helyzet nem teszi lehetővé, hogy az elmúlt időszakban kialakult létszám változatlanul maradjon. A megváltozott helyzethez – munkáltatónak és munkavállalónak – együttesen kell alkalmazkodnia, mert e nélkül nem beszélhetünk a BKV távoli jövőjéről. Együtt kell dolgoznunk azért, hogy a legkevesebb veszteséggel jussunk túl a nehéz időszakon, hogy az új környezetben továbbra is versenyképesek maradjunk.

 

A BKV még mindig a legmeghatározóbb szolgáltató a közösségi közlekedésben, és ezt a pozícióját minden körülmények között meg is szeretné őrizni.

 

A jelenlegi helyzet fokozott helytállást kíván elsősorban járművezető kollégáinktól (többek között a megnövekedett túlórák miatt), másrészről a forgalomelőkészítés, -lebonyolítás során közreműködő kollégáktól, amely helytállást és kitartást ezúton is köszönjük!

– zárták a közleményt.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik