Belföld

Megemelt létszámban járőröznek a rendőrök az Örs vezér téren

Farkas Norbert/24.hu
Farkas Norbert/24.hu

Kedd óta rendőrök felügyelik az Örs vezér teret megemelt létszámban. Erre Karácsony Gergely, Budapest főpolgármestere kérte meg levélben a budapesti rendőrfőkapitányt, mert a helyiek szerint egy néhány főből álló banda zavarja régóta a fontos közlekedési csomópontnak is számító tér nyugalmát, melyről az utóbbi héten több lap is beszámolt. Az RTL Híradónak a rendőrség azt mondta, addig maradnak, amíg szükség van rájuk, és a járőrök mellett térfigyelő kamerák is segítik a munkájukat.

 

Zugló egyik Fideszes önkormányzati képviselője, Rozgonyi Zoltán szerint ez a helyzet csak járőrözéssel nem fog megoldódni, és a kerületi szocialista polgármester mellett a főpolgármestertől is azt várná, önkormányzati rendészek és civil szervezetek bevonásával segítse a kialakult helyzetet. A zuglói polgármester, Horváth Csaba szerint viszont először a rendőrhiányt kellene megoldani, ami pedig a Belügyminisztérium hatásköre. Horváth azt is elmondta, egyelőre a nyitvatartási idejét szabályozták, szükség esetén pedig bezáratják azt a kocsmát, amely a bandatagok törzshelyéül szolgált.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik