Valki László: A hidegháború végén egy forró háború
A két szuperhatalom, az Egyesült Államok és a Szovjetunió 1985-ben kezdődött csúcstalálkozói néhány év alatt véget vetettek a hidegháborúnak. A felek megállapodást kötöttek a közepes és rövidebb hatótávolságú nukleáris rakéták megsemmisítéséről, és előreléptek a hagyományos fegyverek korlátozásáról folytatott tárgyalásokban. A Szovjetunió kivonta csapatait Afganisztánból, jelentős haderőcsökkentésbe kezdett Közép-Európában, és szakított a Brezsnyev-doktrínával. Megállapodtak Németország újraegyesítésében és NATO-tagságában is. Mielőtt azonban aláírták volna az erről szóló szerződést, váratlan esemény történt. Irak 1990. augusztus 2-án megtámadta és még aznap elfoglalta Kuvaitot.
Lipovecz Iván: Vaku
Mindannak, ami a német belpolitikában a múlt héten történt, volt egy közös előzmény éve: 1980.
Abban az évben alakult egy új országos párt, a Zöldek a Szövetségi Köztársaságban, ugyanabban az évben fordult elő először, hogy a keresztény uniópártok a bajor tartományi miniszterelnököt jelölték kancellárnak, és 1980-ban született az az Annalena Baerbock, aki ma Németország második női – és egyben a Zöldek legelső – kancellárjelöltje.
A környezetvédő mozgalmakból, a békemozgalomból, a különféle alternatív szervezetekből és az úgynevezett ÚJ Baloldal értelmiségi csoportosulásból létrejött Zöldek tulajdonképpen annak a felismerésnek az eredménye volt, hogy keletkezése után egy évtizeddel bebizonyosodott: az APO, a parlamenten kívüli ellenzék a meglévő társadalmi-politikai intézményrendszert tagadó attitűdjével nem lehet alkalmas valódi fordulat kikényszerítésére Németország nyugati felében. Ráadásul a Vörös Hadsereg Frakció elnevezésű terrorszervezet akciói azt a rossz képzetet keltették sokakban, hogy ez az ellenzék az erőszak eszközeivel akarja magához ragadni a hatalmat. Az alternatívok „szerencséjére” a Bundestagban és a tartományi parlamentekben képviselt pártok a gorlebeni atomhulladék-temető erőltetésével (és egyáltalán a felgyorsított atomenergiai programmal) vagy az új közepes hatótávolságú amerikai rakétafegyverek telepítésének forszírozásával maguk bizonyultak kellőképpen „erőszakosnak” ahhoz, hogy a tiltakozó mozgalmak egymásra találjanak és önálló párttá szerveződjenek.
Kenesei István: MTA – szélcsendben
A jövő hét elején szokás szerint kétnapos közgyűlést tart a Magyar Tudományos Akadémia. A díszvendég, Karikó Katalin előadását kivéve valószínűleg eseménytelen összejövetelre számíthatunk, legalábbis az előjeleket tekintve. Az MTA az elmúlt néhány év viharai és ágyúlövésektől hangos csatái után most egy békés kikötő csendes vizében horgonyoz a fegyverzetétől, vagyis a kutatóhálózatától megfosztva várva arra, miként tud megfelelni belvízi forgalomra szánt sétahajóként. Mivel tagválasztások csak jövőre lesznek, idén a jelöltekre és a befutókra köthető fogadások sem növelik az izgalmakat.
Arra se várjunk, hogy a kormányfő megjelenik a megnyitón, pedig korábban nem egyszer, azaz pontosabban kétszer megtette. Először 2013-ban, amikor is jó görögként ajándékot hozott: 18 milliárdot két nagy természettudományi beruházásra, és külön 8 milliárd forintot, amiből azóta felépült a IX. kerületi Tóth Kálmán utcában a Humán Kutatóház. Csakhogy az új épületre valóban rászorult egyik kutatóközpont, a közgazdasági és regionális mellé a társadalomtudományi és a bölcsészettudományi központok egységeit is odakényszerítették történelmi múltú, várbeli székhelyükről. A költözéskor hozott döntés idején mindenféle ködösítő nyilatkozatok hangzottak el, például az azóta elhunyt kormánybiztos Zumbok Ferenc szájából, hogy afféle ifjúsági szállások meg kulturális központ kerül a helyükre. 2015-re azután lehullt a lepel az eredeti szándékokról: a Nemzetgazdasági (mai nevén: Pénzügy-) Minisztérium mellé a Belügyminisztériumot szánták a Várba, nyilván a karmelita kolostorba vonult Miniszterelnökség miatt.
A leválthatatlan hatalom nem legitim – Halmai Gáborral Várkonyi Benedek készített interjút
Milyen kormány az és milyen emberek azok, akik csakis magukénak mondják a jövőt?
Jogállamot mondanak, de a bíróság által megítélt pénzt nem akarják megfizetni. Nagyratörő vágyak és kisszerű jellemek. A szabad választáshoz demokrácia kell, nem színlelt jogállam. Erre volna jó az alkotmány, de már az is magántulajdonban van. Halmai Gábor jogász nemzetközi tekintély. Az Európai Unió által alapított, firenzei székhelyű Európai Egyetem Intézet összehasonlító alkotmányjog-professzora. Tíz éve él külföldön, de továbbra is foglalkozik a magyar alkotmányos rendszerrel.
Dobozi István: BURMA
Az 1962-es puccs után a burmai tábornokok közel fél évszázadig leplezetlen katonai diktatúrát tartottak fönn a gazdaságilag mélyen elmaradott, jobb sorsra érdemes indokínai országban. A katonák – papíron legalábbis – jó ideig még a „szocialista orientációval” is kacérkodtak, amit az is igazol, hogy 1974-ben Fock Jenő magyar miniszterelnök „hivatalos baráti látogatást” tett a Burmai Unió Szocialista Köztársaságban. Ez kőkemény katonai diktatúra volt. A hadsereg (Tatmadaw) egyszerre volt a tényleges állam és egy üzleti birodalom. Aung San Suu Kyit, a demokratikus ellenzék karizmatikus vezetőjét évtizedekig házi őrizetben tartották. A közben Mianmarra átkeresztelt, ötvenmilliós ország gazdaságilag csak kullogott a szomszédai mögött, Kínától és Thaiföldtől fényévvel lemaradt. Miközben a faluvillamosítás rohamtempóban folyt még az olyan szegény szomszédokban is, mint India, Banglades és Laosz, Burmában megrekedt az afrikai szinten.
Szponzorált tartalom
A cikk az Élet és Irodalom támogatásával készült.
