Belföld vélemény

Tóka Gábor: Hány ellenzéki lista legyen, és hol induljon Gyurcsány Ferenc?

Szerzőnk részletesen elemzi, milyen formai megoldással optimálisak a 2022-es választási esélyek az ellenzék számára, illetve érvel amellett, hogy Gyurcsány Ferencet nem eldugnia, hanem legitimálnia kell a majdani összefogásnak, azaz egyéniben indulhatna a korábbi miniszterelnök.

Bár valójában harmadrangú kérdések, az ellenzéki vitákban rengeteg figyelmet kap az egy vagy több ellenzéki lista dilemmája és az úgynevezett Gyurcsány Ferenc-probléma.

A listakérdés pénzügyi vonatkozásai nem érdektelenek, de ezekkel kár sokat foglalkozni, hiszen egyrészt változhatnak még a szabályok, másrészt 2018 óta az Állami Számvevőszék szankciói minden kampány-költségvetési tervet felülírhatnak. Ráadásul a törvények határain belül is kijátszhatók a kampánytámogatási szabályok, amelyek papíron egyébként az egyetlen közös listának kedveznek a többel szemben. A mandátumszerzés szempontjából viszont több releváns kérdés is felvetődik.

Háromnál több lista indítása ellentmondana az ellenzéki pártok 2020. augusztus 13-i bejelentésének, miszerint minden választókerületben egy közös jelölt lesz (egy listához ugyanis minimum 27 egyéni kerületi jelölt kell, és a négyszer 27 kettővel több, mint az összes egyéni választókerületek száma). Még a három közös lista indítása is azt kockáztatná, hogy legalább az egyik lemarad a parlamentbe jutáshoz szükséges százalékos határról. Azt meg tényleg nehéz elképzelni, hogy miként osztozhatna meg 106 egyéni kerületen három pártszövetség úgy, hogy előválasztást is szerveznek, de mindegyiküknek jut legalább 27 egyéni kerület (szerteszét szórva nyolc-kilenc megyében): vagy a három listáról vagy az előválasztásról le kell mondani.

Gyakorlatilag tehát csak egy vagy két közös lista indulására számíthatunk: de melyik megoldás hoz több szavazatot, és melyik hoz ugyanannyi szavazat mellett több mandátumot?

Két érv szokott elhangozni arra, hogy az egyetlen közös lista még akkor is több mandátumot hoz, ha szavazatszámban nem teljesíti túl a két vagy három lista összegét.

Ezek egyike szerint több ellenzéki lista esetén több győzteskompenzációs szavazatot szerez a Fidesz. Ez azonban csak akkor igaz, ha egyes egyéni kerületekben is több ellenzéki jelölt indul egyszerre (és ezért egy-egy fideszes győztes nagyobb arányban vezetne a második helyezett előtt). Ilyet viszont senki nem tervez, ez tehát irreleváns.

A másik felvetés viszont jogos. A listás mandátumok elosztásához használt d’Hondt-táblázat néha – más arányos elosztási algoritmusokhoz képest – rosszabbul bánik a kisebb pártokkal. Ha például két párt 25-25% szavazatot szerez, akkor a d’Hondt-szabály alapján lehet, hogy eggyel kevesebb mandátumhoz jutnak, mint ha egyetlen pártként indulva 50 százaléknyi szavazatot szereznének. A választási eredmény részletein múlik, hogy van-e ilyen kedvezőtlen hatása a matematikai formulának. Ahogy László Róbert rámutatott, a 2018-as valasztási eredmények alapján például az ellenzéki pártok szavazatai hiába adódtak volna össze egy listán, nem kaptak volna több mandátumot, mint külön-külön indulva.

Annak felmérésére, hogy milyen gyakran okozhat a formula mandátumveszteséget a két listán induló ellenzéknek, tízezer szimulációt végeztem el a részletek tekintetében plauzibilis értékekből véletlenszerűen kisorsolt adatokkal (lásd: https://tinyurl.com/y2d6mrdl). Ennek eredménye szerint körülbelül a választások 23%-ban kapna az ellenzék eggyel több mandátumot, ha három helyett két listával szerezne darabra ugyanannyi szavazatot, és egy másik 26% esetében pedig akkor, ha kettő helyett egy lista gyűjtené be ugyanezeket a szavazatokat. Ez a hatás tehát szerény, de egzaktan előre jelezhető, és a minél kevesebb lista mellett szól.

Ennél alighanem fontosabb lehet viszont az összesített szavazatok számára gyakorolt hatás. Ha az egymásnak ellentmondó személyes megérzéseket félretesszük, akkor erről közvélemény-kutatások és az önkormányzati választások eredményei alapján vitatkozhatunk.

A maga helyén fontos, hogy a közvélemény-kutatásokban az ellenzéki szavazók túlnyomó többsége az egyetlen közös lista gondolatát helyesli. Ha több lista lenne, az alighanem csalódást okozna, és – akár alaptalanul is – kétséget ébresztene a közös kormányzás melletti elkötelezettség ügyében. Közvélemény-kutatások is sejtetik, hogy az egyetlen közös lista olyan szavazatokat is megszerezhet, amit az egyes pártok külön listái nem.

Annak azonban semmi jele, hogy egy közös lista több szavazatot kapna, mint kettő lista. Még mindig van ugyanis olyan ellenzéki szavazó, aki úgy érzi, nem szavazna egy A és B képviselőjelöltjeit egyaránt felvonultató listára. Az ő viselkedésüket vagy ellensúlyozza az egy közös lista felhajtóerejéből származó bónusz a bizonytalan szavazók közt, vagy nem: ezt nem tudjuk, sőt nem is tudhatjuk meg közvélemény-kutatásokból (a releváns közvélemény-kutatásokat a listakérdésről itt elemeztem ki alaposabban).

Nem mellesleg, a 2019-es önkormányzati választások megyei listás szavazatarányai is azt sejtetik, hogy a közös listák nem feltétlenül kapják meg az arra rákerült egyes pártok összes szavazatát, bár igaz, a több közös lista előnyét sem igazolják az egyetlen listával szemben (a megyei adatokra lásd: https://tinyurl.com/y4hrdgah).

Az ellenzék egyszerűen nem mondhat le elvben megszerezhető listás szavazatai öt vagy tíz százalékáról sem: ilyen kockázat pedig van, akár egy, akár több közös lista lesz. Az nem oldja meg a problémát, ha a pártvezérek nem kerülnek a lista tetejére: ettől még az ellenoldal médiája rámutathat arra, hogy a közös listára vagy listákra adott szavazat bizony a mocsári lidérc hatalomra kerülését is elősegíti, legalább közvetve.

Az ellenzék legjobb megoldása erre a dilemmára szerintem az, ha nem egy eldönthetetlen és reménytelenül megosztó kérdés alapján próbálja megválaszolni a listák számával kapcsolatos kérdést. Sokkal célravezetőbb, ha az ellenzék felhagy a nyilvánosság előtti listaszám-vitával, és a pártvezérek számtalan közös megjelenésével, a közös program mindenki számára meggyőző értékei hangsúlyozásával csökkentik azoknak a szavazóknak számát, akiknek nem akaródzik közös listára vagy listákra szavazni.

Fotó: Vadnai Szabolcs /24.hu

A listák számával kapcsolatos döntés pedig más észszerű alapon is meghozható. Ha ugyanis két vagy három listára megy fel a hat ellenzéki párt, akkor az egyéni jelöltek egyik részének X, másiknak meg Y (vagy Z) pártszövetség jelöltjeként kell a szavazólapra kerülnie. Már pusztán ettől is megcsappanhat az X lista szavazói körében az Y egyéni jelöltjeire szavazók aránya, főleg, ha vonzó „egyéb” pártok által indított jelöltek is indulnak a választókerületben. Ahol mondjuk a baloldal adná a közös jelöltet, ott valamilyen újonnan előállt jobboldali, polgári, konzervatív alternatíva vihetne el pár százaléknyi szavazatot. Ahol jobboldali lenne a közös jelölt, ott meg mondjuk Szili Katalin, Szanyi Tibor, roma aktivisták, netán újonnan megjelenő pártok jelöltjei vehetnék el azt a plusz ötszáz szavazatot, ami a Fidesz legyőzéséhez még éppen kellett volna. Nehezebb csak akkor lesz az ilyen „egyéb párti” jelöltek dolga, ha egy nyílt előválasztáson győztes összellenzéki jelölttel szemben indulnak el az országgyűlési választáson. Ha vesztettek, vagy el sem indultak az előválasztáson, akkor aligha léphetnek utána színre hiteles ellenzéki alternatívaként a Fidesz jelölttel vívott küzdelemben.

A meggyőző érv az egy lista mellett szerintem pont az, hogy az ilyen előválasztások megszervezését és a 2022-es kampányt igencsak megbonyolítja a két vagy több közös listás felállás.

A legegyszerűbben ez a közös miniszterelnök-jelölt példáján látható. Most, 2020 szeptemberében, úgy tűnik, az ellenzéki pártok egyetértenek abban, hogy előválasztással kell dönteni személyéről. Ha egy lista van, akkor világos, hogy az illető a lista tetejére kerül. De mi van akkor, ha két lista lesz? Egyoldalúan az egyik listát erősítse a miniszterelnök-jelölt és egész kampánya, akár a másik rovására is? Ez politikailag elég elképzelhetetlen, ilyen megoldásban nem fognak megegyezni. A megoldás esetleg az lehetne, hogy nem kerül fel egyik listára sem, sőt, egyéni kerületben sem indul (mert akkor is valamelyik pártszövetség mellett kellene elköteleznie magát). De ez is elég fura lenne.

A probléma az egyéni választókerületekben még nagyobb. Itt hiába neveznek majd valakit „közös jelöltnek”, a szavazólapon is mindig csak a kettő közül az egyik pártszövetség neve kerül majd a jelölt neve mellé, és az Országgyűlésben is csak annak a képviselőcsoportjához csatlakozhat majd (hacsak nem változtatják meg a házszabályt). Ez önmagában még nem gond, de túl nehéz dilemmákat okoz akkor is, ha hallgatólagosan vagy formálisan előre felosztja a hat párt egymás közt a választókerületeket, meg akkor is, ha mindenki mindenki elleni versenyt hirdetnek az előválasztáson minden egyéni kerületben.

Az utóbbi esetben, ha mondjuk egy párton kívüli ellenzéki jelölt nyer egy előválasztást, akkor nyilván szabad döntése lesz abban, hogy a két lista közül melyiknek a parlamenti csoportjához csatlakozik. Igen ám, de akkor nem kellene ezt még az előválasztás előtt bejelentenie? A szavazók nagy része alighanem elvárná ezt. De nem lehet, hogy akkor majd úgy juthat X pártszövetség Y előtt előnybe, hogy rászervez Y-be készülő jelölteket azokra az előválasztásokra, ahol meg akarja osztani a szövetséges pártlista híveit? Furcsa légkörű versenyhez vezetne ez, ami után talán nem is lenne olyan könnyű az X és Y szövetség közti átszavazás a valódi választáson. Esetleg kétfordulós előválasztás orvosolhatná a problémát, de tényleg olyan sok az erőforrása meg az ideje az ellenzéknek, hogy két fordulóval tervezzen?

Nem sokkal jobb a választókerületek előzetes felosztása sem (tehát hogy emitt csak az X listára készülő A és B és C, ott meg csak az Y-t alkotó C és D és E jelöltjei mérkőznek meg mindenki mással, aki még elindul az egyéni kerületi előválasztáson). Ha egy választókerület jelöltje eleve X pártcsoport képviselőjeként fog indulni az igazi választáson (mert így egyeztek meg), akkor A és B és C jelöltjén kívül egyáltalán ki indulhat majd el az előválasztáson, és miként fogja bevonni és magával ragadni Y szavazóit és aktivistáit? Az biztos nagyon káros lenne, ha az előválasztást és annak sajtómegjelenését olyan viták dominálnák, hogy igaztalanul zárták-e ki ezt vagy azt a jelöltet a versenyből azért, mert X pártszövetség nem tartotta őt saját emberének és így tovább. Egy ilyen korlátozás pedig elvenné az előválasztás értelmét, hiszen erre a korlátozásra hivatkozva indulhatnának el – és kaphatnának kedvező politikai hátszelet – mindenféle „egyéb pártok” az országgyűlési választáson.

Még ha az előválasztás valahogyan meg is oldja ezeket a problémákat, az országgyűlési választás kampányában sok helyen nehézkes lesz X helyi aktivistáit és országos vezetőit bevonni a „közös” jelölt melletti kampányba, ha az valójában Y jelöltje. Ezt gazdagon illusztrálta a 2018-as MSZP-DK együttműködés, ami pont erre a „két lista, de csak egy egyéni kerületi jelölt” modellre épült. Ráadásul az X és Y lista közti verseny az ellenzéki egység népszerű témájának bemutatását is nehezíti, sőt a gyengeség, széthúzás, a bizonytalanság érzetét kelti a szavazókban. Az egyetlen közös lista előnyei az előválasztások tekintetében, a kommunikációban, a kampányok összehangolásában, a változás ígéretének hitelesítésében jelentősnek tűnnek hát. Ha már egyszer a közvélemény is arra hajlik, meg kicsit a kampánypénz- és a d’Hondt-megfontolás is, akkor talán ez a bölcsebb választás.

Ugyanakkor a fentiek nyomán aligha hiheti valaki, hogy az egy vagy két lista kérdése lenne az ellenzéki siker kulcsa. Sokkal többet számít a közös program tartalma és kommunikálása, az előválasztások hathatós megszervezése és kiterjesztése egy közös miniszterelnök-jelölt kiválasztására, illetve az összellenzéki kampányra többszáz milliónyi pénzadományt és 10-20 ezer új aktivistát bevonni képes kampányszervezet létrehozása, valamint a választások törvényes rendjének biztosítása 25-30 ezer ellenzéki választási bizottsági tag, szavazatszámláló, utcai figyelő és jogász toborzásával és felkészítésével.

Az egy vagy két lista probléma nyilvánosság előtti vitatása csak arra alkalmas, hogy növelje a közös listát, és/vagy a közös jelölteket elutasító ellenzéki párthívek arányát. A siker titka a vita elcsendesítésében rejlik.

A kérdést persze el kell majd dönteni egyik vagy másik irányba, és ekkor felvetődik majd a Gyurcsány Ferenc-kérdés is. A jelenleg legnépszerűbb ellenzéki párt elnökét természetesen és elkerülhetetlenül fontos szerep illeti meg az ellenzéki együttműködésben, hiszen vezető szerepe saját pártján belül megkérdőjelezhetetlen. Ugyanakkor ő tagadhatatlanul széles körben népszerűtlen, és a korábbi miniszterelnöki tevékenységével kapcsolatos népi vélemények közismerten igen szilárdak. A közös listát, közös jelölteket és az egész ellenzéki kampányt mindez olyan ellenpropaganda által teszi sebezhetővé, amit nem lehet semlegesíteni olyan méltatlan trükkökkel, amelyek például a közös lista valamelyik a szavazólapon már nem látható pozíciójába helyeznék őt.

Gyurcsány Ferencet nem eldugnia, hanem legitimálnia kell az ellenzéknek, mint egy demokratikus párt vezető alakját, ha ki akarja védeni a személye miatt az egész ellenzéket érő, elkerülhetetlen és sok sebet okozó támadásokat. Ehhez viszont nem elég az, ha egy listás mandátumot szerez a parlamentben.

Az teheti helyre a kérdést, ha lesz egy előválasztás által megerősített közös miniszterelnök-jelölt, és ha ez nem Gyurcsány Ferenc, akkor ő maga pedig egy egyéni választókerületben szerez egyértelmű, személyének is szóló parlamenti mandátumot. (A választásokon sikeres miniszterelnök-jelöltek 1990 óta soha nem indultak el egyéni kerületi jelöltként, de az ellenzéki pártvezetők egyetlen kivétellel mind megtették ezt 2018-ban.) Ez utóbbira alkalmas például a Budapest VI és VII. kerületét egybefogó választókerület, ahol jelenleg az érdemi ellenzéki tevékenységet soha korábban nem mutató és helyben is gyakorlatilag ismeretlen és láthatatlan, viszont kedvezőtlen sajtófigyelmet élvező, ezért amúgy is leváltásra szoruló Oláh Lajos a parlamenti képviselő, aki a DK tagja.

Ő személyes ismertség és érdemek nélkül tudott 2014-ben és 2018-ban is nyerni ebben a kerületben, a Kutyapárt alelnökével és fajsúlyos Fideszes jelöltekkel szemben is. A választókerület szülötteként és lakójaként, illetve a 2018-as helyi kampány tevékeny résztvevőjeként sem kétlem, hogy Gyurcsány Ferenc még simábban nyerne itt, akár egy előválasztáson is, ha csak azt a támogatást megkapná az ellenzéktől, mint korábban Oláh Lajos. Politikai kockázat persze van ebben is, de mégiscsak korrektebb ezt személyesen vállalni, mint kizárólag egy közös ellenzéki listára terhelni. Kellő politikai bátorsággal úgy hallgattathatja el a politikai szerepének – és listás indulásának – jogosságát megkérdőjelező hangokat, hogy senki nem mondhatja utána azt, hogy nem a saját nevének és munkájának köszönheti mandátumát.

A szerző a Vox Populi választási kalauz szerzője és szerkesztője

Kiemelt kép: Marjai János /24.hu

Ajánlott videó mutasd mind

Orbán Viktor: Hétfőtől új világ kezdődik

A kormány lezártnak tekinti a „beszoktatást” a maszkviseléssel kapcsolatban, hétfőtől büntetni kell. A miniszterelnök szerint januárban a krónikus betegeknek és a legveszélyeztetettebb időseknek beadhatják a koronavírus-vakcinát.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

A cikkhez ide kattintva szólhatsz hozzá.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.