Belföld

Lemondott Balatonszemes fideszes polgármestere

Szomorú Szilárd Balatonszemes fideszes polgármestere nyolc hónappal a megválasztása után július 1-jei hatállyal bejelentette lemondását a képviselő-testületnek – derül ki az önkormányzat Facebook-bejegyzéséből.

Szomorú azt írta:

nem arra vállalkoztam, ami ma Balatonszemesen folyik. Én nem harcba és csatába indultam. Van, akinek ez az élete, NEKEM nem. Nem támogathatom azt, hogy a településünket egyes személyek állandóan lejáratni kívánják mindenki előtt.

A leköszönő polgármester szerint óriási a feszültség településen.

Ebből kiindulva levontam a következtetéseket és megtettem azt, amit a településünk érdeke megkíván. (…) Mindezt annak reményében teszem, hogy a településünk végre találjon egy olyan személyt, aki együttműködést és fejlődést tud hozni Balatonszemes életébe

– írta Szomorú, aki évek óta a balatonszemesi képviselő-testületben dolgozik, és volt már alpolgármestere is a településnek. Tavaly októberben azt a független Takács Józsefet váltotta, akinek veje terítette a drogot a Balaton partján, de sok más ügyével is magára irányította a közfigyelmet.

Polgármester veje terítette a drogot a Balaton partján, az autót az önkormányzat intézte
Balatonszemes évek óta pénzeli a bűnmegelőzési egyesületet, amelynek tagjait kábítószer-kereskedelem miatt őrizetbe vették.

Szomorú Szilárdot telefonon kerestük, hogy megtudjuk távozásának konkrét okait, de egyelőre nem elérhető.

Kiemelt kép: Ivándi-Szabó Balázs/24.hu

Ajánlott videó

Olvasói sztorik