Belföld koronavírus

Kásler megtiltotta a kórházaknak, hogy a koronavírus kapcsán nyilatkozzanak

A Kásler Miklós vezette EMMI utasításba adta a kórházaknak, hogy a járvány ügyében ne nyilatkozzanak – írja a 444.hu.

Ezt Tóth Bertalantól tudta meg a portál, aki 91 magyarországi kórháznak tette fel ugyanazokat a kérdéseket, a járvány miatt felszabadított ágyakkal kapcsolatban. Mint az ismert: Kásler Miklós miniszter utasítására a fekvőbetegeket fogadó gyógyító intézményekben a közfinanszírozott ágyak 60 százalékát alkalmassá kell tenni a koronavírussal fertőzöttek ellátására. Az intézkedés végrehajtása nem kérésként, hanem parancsként érkezett: ezt mutatja, hogy az Emmit vezető miniszter kirúgta Cserháti Pétert, az Országos Orvosi Rehabilitációs Intézet igazgatóját, aki miniszteri biztos is volt az Orbán-kormányban, mert Kásler szerint nem szabadított fel elegendő ágyat az amputált betegekkel, agy- és gerincvelősérültekkel foglalkozó intézményben.

„Anyám lelkileg összetört” – így megy a kórházak kiürítése
A koronavírus-járvány miatt a kórházi ágyak 60 százalékát fel kell szabadítani. Sok olvasónk számolt be arról, milyen nehéz helyzetbe kerültek beteg hozzátartozóik és ők is emiatt.

Az MSZP elnöke a kórházi kiürítésekkel kapcsolatban azt szerette volna megtudni:

  • Hány ágyat kellett felszabadítani? (telephelyenként)
  • Hány beteget kellett hazaküldeni?
  • Hazaküldés előtt végeztek-e rajtuk vírustesztet?
  • Tájékoztatták-e a betegek lakóhelye szerinti helyi önkormányzatot, hogy ellátásra szoruló személyek hazaszállítása történik?

Választ azonban sehonnan nem kapott, mindegyik kórház ugyanis az Operatív Törzshöz irányította a politikust. Az egyik válaszból ugyanakkor kiderült, hogy nem maguktól utasították el a választ, hanem azért, mert erre kaptak utasítást a minisztériumtól.

Kiemelt kép: Marjai János /24.hu

Ajánlott videó

Olvasói sztorik