Belföld koronavírus

Ezért nem találtak egyszer sem orvost a Pesti úton a kormányhivatal ellenőrei

Valóban nem ül bent orvos az otthonban, de a Fővárosi Önkormányzat szerint ez normális. A koronavírus-gyanúval karanténba került orvos is visszatérhet, mert negatív lett mindkét tesztje.

Két nap alatt háromszor is ellenőrizte a Pesti úti idősotthont a kormányhivatal, és egyszer sem találtak ott orvost. A kormány oldaláról ezt úgy kommunikálják, Karácsony Gergely alkalmatlanságát mutatja, hogy a Fővárosi Önkormányzat által fenntartott intézményben annak ellenére sincs orvosi ellátás, hogy az intézményben már 300 fölött van a fertőzöttek száma , akik közül 29-en el is hunytak. A főpolgármester szerint viszont bár valóban nincs állandóan orvos a Pesti úti idősotthonban, ettől még folyamatos a bentlakók ellátása.

Az országban körülbelül 1100 idősotthon van, nagy részük nem egészségügyi intézmény, nem is lenne megoldható, hogy mindenhol folyamatosan bent üljön egy orvos, hiszen a háziorvosi praxisok jelentős része is betöltetlen. Az otthonok jellemzően egy egészségügyi szolgáltatóval kötnek szerződést, hogy legyen orvos, aki lényegében úgy tölti be a pozícióját, mint egy körzeti doktor: hívják, ha szükség van rá, és akkor bemegy. Így van ez a Pesti úton is.

Az viszont igaz, hogy a Pesti út orvosellátottsága a töredékére esett vissza, mégpedig azért mert az öt szerződéses orvos közül négyen 65 éven felüliek, akik nem dolgozhattak. Úgy tudjuk, hogy a 65 év feletti orvosok személyes vizsgálattól eltiltásának feloldása után sem térnek mind vissza, információink szerint közülük csak egy orvos vállalja a kockázatos feladatot.

Az ötödik orvos volt az, aki koronavírus-gyanú miatt karanténba került: ő hamarosan visszatérhet, mert negatív lett mindkét tesztje.

Az ő kiesése miatt kellett találni egy másik szerződéses orvost, mert a Bajcsy Zsilinszky Kórház és Rendelőintézet által nyújtott önkéntes orvosi ellátás (egy rezidens és egy orvostanhallgató) nem volt elegendő az intézmény orvosának kiesése miatt, mivel az önkéntesek nem rendelkeznek szakorvosi végzettséggel, és csak szakorvos felügyelete mellett végezhetnék tevékenységüket. Ezért a karanténba került orvost pótolni kellett, amit a fenntartó és az intézményvezető közös erőfeszítéssel meg is oldott.

Így tehát egy orvos mindig rendelkezésére állt a Pesti úti idősotthonnak. Azonban, ahogy más idősotthonokban, ezek az orvosok szerződéses orvosok, tehát nem „teljes állásúak” – ahogy azt a kormánypárti sajtó mindig hozzáteszi, amikor arról írnak, hogy nincs orvos az intézményben.

A kormányhivatal szerint azonban így nem megoldott a folyamatos orvosi ellátás, noha ezt az országos tiszti főorvos – április 9-ei helyszíni szemléje után – elrendelte, amikor elszállították a betegeket. A Fővárosi Önkormányzat sajtóosztálya által közöltek szerint viszont folyamatos az orvosi ellátás, mert ha szükség van az orvosra, mindig rendelkezésre áll, az idősotthonban dolgozó ápoló személyzet pedig „teljes állásban” végzi a bent lakók ellátását és tesztelését. A sajtóosztály azt is közölte, hogy a helyzetre tekintettel a szerződéses orvosok gyakrabban látogatnak a Pesti útra, mint korábban.

Politikai ügy

Az idősotthonbeli fertőzések miatt politikai adok-kapok is kialakult: a kormánypárti politikusok Karácsony Gergely főpolgármestert tartják felelősnek, mert a Fővárosi Önkormányzat az otthon fenntartója. A főpolgármester viszont azt mondta, a kormányhivatal dolga a védekezés, mert a járványvédelmet a kormány a saját feladatául jelölte ki.

A Pesti úti fertőzésről először április 3-án érkeztek hírek. A főváros ezután saját forrásból kétszáz tesztet végeztetett el egy magánlaborban az ott dolgozókkal, és a tüneteket produkálókkal kapcsolatba került lakókkal. Április 9-én pedig sok mentőautó és egy busz szállította el a fertőzötteket az Országos Korányi Pulmonológiai Intézetbe.

A kormányhivatal először a két fenti dátum között adott védőeszközöket az idősotthonnak, tehát már napokkal a fertőzés után.

A Pesti úti otthon a következőket kapta a kormányhivataltól:

  • április 6-án 1000 sebészeti maszkot, 500 kesztyűt, 2*20 liter fertőtlenítőt,
  • április 7-én 200 FFP2-es maszkot, 25-25 liter kéz-, és felületfertőtlenítőt,
  • április 11-én 500 sebészeti maszkot, 500 kesztyűt, 2*20 liter fertőtlenítőt.

Mint a 444 cikkéből kiderül, a védőfelszerelésekre leadott fővárosi igények messze meghaladják azt, amit a kormány a rendelkezésükre bocsátott.

Kiemelt kép: Marjai János /24.hu

Ajánlott videó

Olvasói sztorik