A Semmelweis Egyetem több alkalmazottja is megfertőződött a koronavírussal

Miután a Semmelweis Egyetem (SE) I. számú gyermekklinikájának munkatársai közül ketten is megfertőződtek a koronavírussal, az SE Neurológiai Klinikájának egyik neve elhallgatását kérő munkatársa a Qubitnak beszélt arról, hogy a klinika több alkalmazottja is megbetegedett.

Mint elmondta, az első magyarországi fertőzöttek egyikének a tanára is a klinikán dolgozik, őt tudomása szerint mára a Szent László Kórházban kezelik. Az alkalmazott szerint két osztályt be is kellett zárni a klinikán, viszont a még bejáró dolgozókat csak március 25-én kezdték el módszeresen tesztelni. Azt nem lehet tudni, hányan fertőződhettek meg klinikán kezelt betegek és az ambulancián március eleje óta megfordult járóbetegek közül.

A lap megkereste kérdéseivel a Neurológiai Klinika vezetőjét, Bereczki Dániel neurológusprofesszort, valamint a Miniszterelnöki Hivatalt, és a koronavírus-járvány kezelésére létrehozott Operatív Törzs információs vonalát is.

Beck András, a Semmelweis Egyetem sajtóreferense azt közölte:

Az egészségügyi dolgozókra munkájukból adódóan kiemelt kockázatot jelent a koronavírus, háromszoros valószínűsége van annak, hogy elkapják a fertőzést. Ezért a Semmelweis Egyetem a szakdolgozók és orvosok védelme, a járvány megfékezése és a biztonságos betegellátás érdekében már március 11-től minden szükséges esetben saját hatáskörben biztosítja a folyamatos szűrést a munkavállalók és hallgatók számára, továbbá biztosított a panaszmentes kollégák szűrése is.

Az egyetem neurológiai klinikáján március 14-én annak ellenére azonosítottak egy fertőzött kollégát, hogy a klinika munkatársai nem oktatták azokat az iráni gyógyszerész hallgatókat, akikről március elején bizonyosodott be, hogy megfertőződtek koronavírussal. Az egyetem rektorának utasítására a klinika valamennyi munkatársánál elvégezték a vizsgálatot, így még a betegség korai szakaszában tudtak azonosítani néhány fertőzöttet. Az intézkedéseknek köszönhetően az egyetem dolgozói között csak sporadikusan jelent meg a betegség, március 26. óta nem tudunk újabb megbetegedésről. A Semmelweis Egyetemen továbbra is folyamatos és biztonságos a betegellátás, rendelkezésre áll a megfelelő humánerőforrás.

Frissítünk!

A Semmelweis Egyetem cáfolja a qubit.hu 2020. április 2-ai cikkének több állítását is, amelyeket névtelen forrásra hivatkozva közölt az újságíró. Közleményük szerint a portál cikkében szereplő információkkal ellentétben nem igaz, hogy csak március 25-én kezdték tesztelni a Neurológiai Klinika munkatársait. Valótlan a cikk azon állítása is, miszerint két osztályt be kellett zárni a klinikán. Ahogy a lapnak 2020. április 1-jén 10.55-kor küldött válaszukban szerepel: a klinika munkatársai nem oktatták azokat az iráni gyógyszerészhallgatókat, akiknek március elején elsők között lett pozitív a koronavírustesztje. Az egyetem rektorának utasítására több lépcsőben a klinika minden munkatársánál elvégezték a vizsgálatot, így még a betegség korai szakaszában tudtak azonosítani néhány fertőzöttet, március 26. óta nem tudnak újabb megbetegedésről.

Kiemelt képünk illusztráció (MTI/Mónus Márton)

Ajánlott videó mutasd mind

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

A cikkhez ide kattintva szólhatsz hozzá.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.