Belföld

Még sincs vége a kaposvári összefogásnak, csak az LMP-t rakták ki belőle

Egy kompenzációs listáról betölthető mandátumon vesztek össze a pártok.

Véget ért az ellenzéki összefogás Kaposváron: az önkormányzati választásokra alakult, ernyőszervezetnek szánt, hivatalosan civil Kaposváriakért Egyesület taglétszáma a törvényben előírt tíz fő alá csökkent, ugyanis a résztvevő pártok tagjai – az LMP kivételével – ajánlott levélben elküldték kilépési nyilatkozatukat a szervezetnek – írtuk meg mi is vasárnap a Kapost.hu  alapján.

A négy kilépő párt most sajtóközleményt adott ki, amelyben tisztázták a helyzetet:

A hír tényszerű megállapítását nem kívánjuk cáfolni, mely szerint a választások előtt a választási együttműködés platformjaként is funkcionáló Kaposváriakért Egyesületből négy ellenzéki párt (DK, Jobbik, Momentum, MSZP) tagjai kiléptek, vagy kilépésük folyamatban van. Ezzel együtt azonban jelen közleményünkkel szeretnénk egyértelművé tenni a közvélemény számára, hogy a kaposvári ellenzék előbb említett négy pártja továbbra is együttműködik egymással és készek vagyunk arra, hogy politikai tevékenységünket egymással összehangolva készüljünk a 2022-es országgyűlési választásokra, hiszen, ahogy legutóbb a dunaújvárosi ellenzéki győzelem is mutatja, tisztában vagyunk azzal, hogy a Fidesz Kaposváron is csak közös erővel győzhető le.

Azaz lényegében annyi történt, hogy az LMP-t leválasztották az ellenzéki összefogásról, ennek az okáról némi kapaszkodót adnak erre vonatkozóan is a következő sorok:

Azok léptek és lépnek ki, akik abban hisznek, hogy együttműködni, sikeresen összefogni csak úgy lehet, ha egymás számára méltányos feltételeket tudunk teremteni és működésünk során tiszteletben tartjuk a demokratikus alapelveket

– tehát a pártok közötti erőviszonyok megváltozása állhat a háttérben.

Konkrétabban egy kompenzációs listáról betölthető önkormányzati mandátum sorsáról nem tudtak közösen dönteni a pártok, mint írják, „a demokratikusan meghozott döntést azonban az egyesületből néhányan adminisztratív úton ellehetetlenítették, így nem sikerült érvényt szerezni a közös akaratnak”.

Kiemelt kép: MTI / Varga György

Ajánlott videó

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

A cikkhez ide kattintva szólhatsz hozzá.
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.