Belföld

Vége az ellenzéki összefogásnak Kaposváron

Nem lesz közös ellenzéki frakció sem.

Véget ért az ellenzéki összefogás Kaposváron: az önkormányzati választásokra alakult, ernyőszervezetnek szánt, hivatalosan civil Kaposváriakért Egyesület taglétszáma a törvényben előírt tíz fő alá csökkent, ugyanis a résztvevő pártok tagjai – az LMP kivételével – ajánlott levélben elküldték kilépési nyilatkozatukat a szervezetnek – írja a Kapost.hu.

Öt pártból négy, azaz a DK, az MSZP, a Jobbik és a Momentum is szakított a KE-vel, amelynek így megszűnt a létjogosultsága.

Az egyesület papíron folytathatja tevékenységét, a törvényi előírások alapján fél éve van arra, hogy feltöltse a taglétszámát. A Kapost.hu körkérdése nyomán az is kiderült, hogy közös ellenzéki frakció sem lesz Kaposváron.

Tavaly októberben a Fidesz-KDNP minden egyéni választókerületben nyert az önkormányzati választáson, és a polgármesteri székbe is újra a kormánypárti Szita Károly ülhetett.

Frissítünk!

A Kaposváriakért Egyesület hétfőn arról tájékoztatta lapunkat, hogy az egyesületet magánszemélyek alapították, akik között ott voltak az ellenzéki pártok tagjai és civilek vegyesen. Az elmúlt napokban valóban többen jelezték kilépési szándékukat, de a kilépések után egyedül a DK tagjai távoztak teljes létszámban.

 

Azt írták, az egyesület az önkormányzati választásokra való felkészülés részeként írásos 5 éves együttműködési megállapodást kötött az 5 ellenzéki párttal, amely együttműködést értelemszerűen nem érinti az egyesület tagságában bekövetkező változás. Mivel a pártoktól semmilyen jelzés nem érkezett hozzájuk arról, hogy ezt az írásos megállapodást fel kívánják mondani, ezért az továbbra is érvényes.

Kiemelt kép: MTI / Varga György

Ajánlott videó mutasd mind

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

A cikkhez ide kattintva szólhatsz hozzá.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.