Belföld

Mfor: Rozsdásodás miatt ki kellett vonni a forgalomból több metrókocsit

Korábban a témában:

A korábbinál is nagyobb mértékű rozsdásodás jelentkezett az M3-as metróvonalra vásárolt új metrókocsiknál – értesült az Mfor. A hírportál azt írja, hogy a prototípus jármű padlójának megbontása után kiderült, hogy „oda a rozsda zabálni jár”, és mivel félő volt, hogy a padló beszakad. Ezért az Mfor értesülései szerint az orosz metrószerelvények elsőként érkezett hat kocsiját a javításig ki kellett vonni a forgalomból.

A lap emlékeztet, hogy a BKV már 2017 májusában, az első 15 kocsi érkezése után jelezte az orosz gyártónak, hogy az ajtóküszöbnél rozsdafoltok jelentek meg. A Metrowagonmash aztán az első 13 szerelvény leszállítása után, ami darabonként hat kocsit jelent, közölte, hogy a gyártó megváltoztatta a technológiát, most már nem lehet gond. Ennek ellenére később is találtak rozsdát és bemaródásokat a tetőfelületen is.

Papíron a gyártónak a garanciaidőn belül meg kell javítania minden hibát, sőt ezzel nő a jótállási idő is, ha pedig egy hiba miatt ki kell vonni egy járművet a forgalomból és a javítása két napnál tovább tart, akkor onnantól napi 23 ezer eurót kell fizetnie az orosz félnek kártérítésként. A Metrowagonmash azonban nem fizet, emlékeztet az Mfor, ezért indított pert már korábban a BKV.

Kiemelt kép: MTI Fotó/Balogh Zoltán

Ajánlott videó mutasd mind

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

A cikkhez ide kattintva szólhatsz hozzá.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.