Belföld

Öten kettő ellen, fiatal rablókat fogtak – videó

A gyanú szerint többször is raboltak.

A rendőrség ügyeletére november 2-án 20 óra 30 perckor érkezett bejelentés, hogy az V. kerületi Astoria aluljáróban öten kiraboltak két fiatal fiút. Körbeállták őket, kábítószert kértek tőlük, egyikük  még késsel is fenyegette őket. Végül elvették mindkét fiú pénzét, írja a police.hu.

A belvárosi rendőrök rövid időn belül azonosították, elfogták és előállították a 20 éves H. Marcellt, a 19 éves T. Bencét, a 17 éves V. D.-t és a szintén 17 éves T. G.-t. Ötödik társuk, a 15 éves M. M. az ellene kiadott elfogatóparancs hatására önként feladta magát.

Az öt fiatal ellen csoportosan, felfegyverkezve elkövetett rablás miatt indult eljárás.

Többször is raboltak

Kiderült, a társaság korábban, október 31-én két fiatalt, november 2-án pedig egyet rabolt ki a XI. kerületben, a Gellért hegyen. Először egy játszótéren támadtak meg két férfit, mindkettőjüket a földre lökték és elvették az egyik férfi mobiltelefonját és a másik pénzét.

Három nappal később egy padon ülő fiatalt támadtak meg, kipakoltatták a zsebeit, felszólították, hogy feküdjön a földre.  Elvették a sértett mobiltelefonját, amikor pedig visszakérte, többször megütötték, megrúgták, majd elmenekültek.

A rendőrök gyanúsítottként hallgatták ki őket ezekben az ügyekben is és – őrizetbe vételük mellett – előterjesztést tettek letartóztatásukra. A nyomozók V. D. ruhájábant, egy borítékban kábítószergyanús növényi származékot találtak, és a 19 éves T. Bence lakásán is előkerültek kábítószergyanús anyagok, tasakok, a drog adagolásához, csomagolásához szükséges eszközök. Ellenük ezért kábítószer birtoklása miatt is eljárás indult.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik