Belföld

A Jobbik ragaszkodik a holokauszttagadó Kulcsár Gergelyhez

Augusztus végén derült ki, hogy a Momentum, az LMP és a Jobbik támogatásával önkormányzati képviselőjelölt lesz Debrecenben Kulcsár Gergely, aki 2012-ben tagadta a holokauszt létezését, 2015-ben leköpte a nyilasok által a Dunába lőtt embereket jelképező budapesti emlékművet, majd a Facebook-oldalán aberrációnak nevezte a homoszexualitást.

Hiszünk abban, hogy a Jobbik és vezetői sokat változtak az elmúlt években

magyarázta a Momentum helyi vezetője a lépést, majd a pártközpontból rászóltak, hogy ez így nem lesz rendben, pár nappal később pedig vissza is lépett Kulcsár az egyéni indulástól.

Visszalép a jelöltségtől a korábban náci nézeteket valló politikus
A Momentum, az LMP és a Jobbik támogatásával indult volna, de meggondolta magát.

A jobbikos politikus azt írta visszalépésekor, hogy „a Jobbik-Momentum-LMP debreceni választási szövetségét és jelöltjeit továbbra is minden erőmmel segíteni és támogatni fogom”. És a valasztas.hu tanúsága szerint a Jobbik is támogatja továbbra is Kulcsárt, ugyanis

felkerült a Jobbik Hajdú-Bihar megyei listájának második helyére.

Ez azt jelenti, hogy Kulcsárnak jó esélye van arra, hogy bekerüljön a megyei közgyűlésbe.

Kiemelt kép: MTI / Czeglédi Zsolt

Ajánlott videó

Olvasói sztorik