Belföld

A zalai kórház cáfolja, hogy a szívsebész vizsgálatot kért volna

Kedden írtuk meg a Válasz Online alapján, hogy a zalaegerszegi kórházban viharos körülmények között felmondott szívsebész állítása szerint belső vizsgálatot javasolt a felmondásához vezető beteghalál miatt, de mégsem történt semmi. Nyár elején a Szent Rafael Kórházban műtétre várás közben halt meg egy férfi, ezután távozott Alotti Nasri főorvos, az ügyben pedig azóta rendőrségi nyomozás is indult.

A Válasz Online azt írta, hogy hétfőnként a kórház rekonstrukciója miatt a szívsebészek a két műtőből csak egyet használhatnak, a másikon egy másik osztály sebészei dolgoznak. Aznapra más sürgős szívműtét is volt programozva, helyettese pedig másnapra külföldi tanulmányútra indult, ha törölteti a műtétjeit, az is következménnyel járt volna. Úgy döntött, hogy kedden reggel operálják a beteget, de másnapra a beteg meghalt. Nasri szóban jelezte a történteket a kórházvezetésnek, belső vizsgálatot javasolt. Miután nem kapott érdemi választ, írásban is megismételte a kérését, majd felmondott.

A kórház szerda este az MTI-ben eljuttatott közleményében viszont azt írta, hogy volt főorvos nem jelezte, hogy szükség lenne egy beteg halála miatt vizsgálatra a Zala Megyei Szent Rafael Kórház szívsebészetén. Az intézmény szerint egy haláleset ügyében a belső vizsgálat elindítását az adott osztályt vezető főorvosnak kell kezdeményeznie az igazgatóságnál, ugyanakkor az osztályvezető főorvos az esetet

nem jelentette rendkívüli eseményként és nem kezdeményezett igazságügyi boncolást.

A halotti zárójelentést Alotti Nasri „maga készítette és írta alá, abban nem tett utalást az esetleges kétséges körülményekre”.

Hozzátették: A zalaegerszegi kórház vezetése sajnálatát fejezi ki az elhunyt hozzátartozóinak, „amiért szerettük halálát a volt osztályvezető főorvos saját érdekei szerint, utólagosan felhasználja”. A szívsebészeti osztály szakmai munkáját tekintve a betegellátás zavartalanul folytatódik, a műtétek zajlanak.

Kiemelt kép: MTI/Varga György

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik