Belföld

Felmentették őket a kalocsai kettős gyilkosság alól, de így sem úszták meg a tescós rablók

   

Tizennégy év és hét megismételt elsőfokú eljárás után célba ért a tescós rablóként elhíresült Süveges Péter és társai büntetőpere. D. Lajos tényleges életfogytiglant, Süveges 20 év fegyházat, három társuk pedig 16,-14, illetve 8 év fegyházbüntetést kapott. A kalocsai kettős gyilkosság alól azonban felmentették őket.

Süveges kilenc évet kapott az 1996-os Váci utcai pénzszállító-rablásáért, nem sokkal a 2014 májusában történt budaörsi tescós rablás előtt szabadult. Ez volt az az eset, amikor lábon lőtték az őrt, és menekülés közben kézigránátot dobtak a rendőrök felé. Több más bűncselekmény mellett a vád szerint Süvegesék lelkén száradt az illegális pénzváltással foglalkozó, az alvilágban is ismert kalocsai házaspár másfél évtizeddel ezelőtti kivégzése is. A nyomozás adatai szerint az elkövetők 30 millió forintot zsákmányoltak, majd egy erdős részen elásták a holttesteket, a szállításukra használt autót pedig feldarabolták és felgyújtották.

A bűncselekménnyel kapcsolatban az ügyészség a Pest Megyei Bíróságon, a Fővárosi Bíróságon, valamint a Komárom-Esztergom Megyei Bíróságon nyújtott be vádiratot. Az ügyek egyesítése a Pest Megyei Bíróságon történt meg, ahol négy bíró is tárgyalta az ügyet. Süveges mind a négynek a kizárását kérte elfogultság miatt. Több mint félszáz tárgyalási nap után végül a teljes Pest Megyei Bíróság bejelentette az elfogultságát, ezért a Fővárosi Ítélőtábla 2012 januárjában a Fővárosi Törvényszéket jelölte ki az ügy tárgyalására, ahol az egész büntetőeljárást elölről kellett kezdeni. A törvényszék az öt vádlott közül hármat is életfogytiglanra ítélt több emberen elkövetett emberölés miatt. Közülük D. Lajos tényleges életfogytiglant kapott, mert évtizedekkel korábban már kapott egyszer életfogytiglant minősített emberölés miatt. Süvegest 30 évre, két másik társát pedig 12 évre ítélték nem jogerősen.

A Fővárosi Ítélőtábla azonban hatályon kívül helyezte az elsőfokú ítéletet, és a büntetőeljárás megismétlésére kötelezte a törvényszéket megalapozatlanságok és az ügyben eljáró hatósági dolgozók által elkövetett törvénysértésekre hivatkozva.

Süveges szerint hazudott és iratokat tüntetett el az ügyben eljáró ügyészség, ezért még az utolsó szó jogán is azt kérte, hogy zárják ki az ügyészséget az eljárásból.

A szerdai újabb ítélethirdetést nagyon komoly biztonsági intézkedések sora előzte meg. Süvegeséket géppisztolyos bv-s kommandósok gyűrűjében, lábbilincsben és vezetőszáron hozták a bíróságra, és kísérték végül a tárgyalóterembe.

Süveges Péter húsz év fegyházat kapott bűnsegédként elkövetett emberölés kísérlete és társtettesként elkövetett lőfegyverrel és robbanóanyaggal való visszaélés, valamint más bűncselekmények miatt. Feltételes szabadságra nem bocsátható.

Fotó: Farkas Norbert / 24.hu

A másod- és harmadrendű vádlottat, K. Gábort  és G. Benjámint szintén bűnösnek mondta ki a bíróság emberölés kísérlete, rablás, lőfegyverrel való visszaélés és más bűncselekmények miatt. Előbbi 14, utóbbi 16 év fegyházat kapott.

A legsúlyosabb büntetés az ügy negyedrendű vádlottjára, D. Lajosra vár. A bíróság mint többszörös visszaesőt tényleges életfogytiglanra ítélte bűnsegédként elkövetett emberölés és más bűncselekmények miatt.

I. Tibor nyolc év fegyházat kapott rablás és egyéb bűncselekmények miatt, de mivel ezt már letöltötte, szabadon távozhatott, ahogy L. Zoltán is, akit minden vád alól felmentettek.

A bíró az ítélet indoklása során részletesen ecsetelte a korábbi eljárás vádjait, és azt is, hogy ezek közül miért nem lehetett többet se a vádlottakra bizonyítani. A bíró indoklása szerint nincs olyan hiteles bizonyíték, ami alapján megállapítható lenne, hogy ki vagy kik követték el a kalocsai gyilkosságokat, ezért felmentette Süvegeséket e gyilkosság vádja alól. A vád egyébként ara épült, amit K. Gábor állított a vallomásaiban, őt azonban szavahihetetlennek minősítette bíróság, ahogy a szintén tanúként meghallgatott Tasnádi Péter vallomását sem vehette komolyan. Utóbbit azért hallgatták ki, mert azt állította, hogy Süveges beszélt neki a kettős gyilkosság részleteiről.

A hosszúra nyúlt bírói indoklás során kiderült, hogy lőtt sérülés okozta a valutaváltóként dolgozó T. Mihály halálát, a felesége holtteste viszont azóta sem került elő. Neki csak a koponyáját találták meg, ám ebből is meglehetett állapítani, hogy erőszakos sérülés okozta a halálát.

A tescós rablással kapcsolatban többször is hangsúlyozta a bíró, hogy nem volt tűzharc a rendőrök és az elkövetők között, azaz a tettesek nem lőttek a rendőrökre a pénzszállító kirablása során.

Megkérdeztük az ítélethirdetés után Süvegest, hogyan értékeli az elhangzottakat, az őt körülvevő géppisztolyos kommandósok közül annyit felelt, hogy törvénytelen az egész eljárás.

Kiemelt kép: Farkas Norbert / 24.hu

Ajánlott videó

Olvasói sztorik