Na ne má’, be se fér a kéményen! Milyen kémény, hisz nálunk távfűtés van, ide hogy érkezik? Persze, repülő rénszarvas, mi?! És honnan tudja, hogy pont azt a legót kértem, amiről nektek beszéltem? És fejben tartja az összes gyerek kívánságát? Miért mi ő, egy algoritmus?
Minden szülő életében eljön a pillanat, mikor ilyen és ehhez hasonló kérdésekre kell megfelelnie. Hogy is van ezzel a Mikulással? Nem is sejtjük, hogy valójában filozófiai és pszichológiai problémák sorát hívja elő az egyszerű, de egyszerűen meg nem válaszolható kérdés. Ha a válasz bonyolult, érdemes a tudomány képviselőihez fordulni, ahogyan azt a neves amerikai magazin, a Popular Science tette cikkében. Rá is lelt egy heves tudományos vitára Mikulás-ügyben.
A jó öreg Szent Miklós mítosza több mint 1500 éves, azóta a keresztény szentek és irodalom, valamint a pogány népszokások elemei sajátosan keverednek benne. Persze a ma uralkodó elképzelés a rénszarvasszánon közlekedő, vidám emberről csak az elmúlt 200 évben szilárdult meg, manapság a Mikulással kapcsolatos rítusok szekuláris kultúránk egészét áthatják. Nem is kell csodálkozni a tényen: felmérések tanulsága szerint az USA négyéves gyermekeinek 85%-a mondta, hogy hisz a Mikulásban.
De mi a helyzet a magyarokkal? A Pulzus kutatási applikációval a magyar felnőttek körében végzett reprezentatív kutatásból az derül ki, hogy a magyarok esetében 4-5 éves korban jön el az igazság(?) pillanata. A válaszadók 29%-a 4-5 éves koráig, 28%-a 6-7 éves koráig hitt a Mikulásban. A Jézuskában már valamivel tovább hiszünk, a legtöbben (24%) 6-7 éves korukig elhitték, hogy ő hozza az ajándékot karácsonykor, nem a Black Friday.
Annak ellenére, hogy a Télapó mindenütt jelen van, a szakértők véleménye megoszlik az alakja köré fonódó mitológia előnyeiről és hátrányairól. A Mikulásról szóló csodálatos történeteket David Kyle Johnson, a pennsyalvaniai King’s College filozófiaprofesszora A karácsonyt elrabló mítoszok című könyvében egyenesen „hazugságnak” nevezi.
Én az ellen tiltakozom, hogy a Mikulás tényleges létezésébe vetett hitet terjesztjük
– szögezte le a professzor, akinek szakterülete egyébként a formális logika. Legfőbb problémája az, hogy a Mikuláshoz hasonló mítoszok a kritikai gondolkodással ellentétes hozzáállást várnak el a gyerekektől. Ha a gyerekek elkezdenek kérdéseket feltenni, vagy valamilyen más formában hangot adnak a Mikulással kapcsolatos kételyeiknek, valamennyi szülő „bizonyítékok” egész garmadáját vonultatja fel, és ebben manapság már olyan weboldal is segítségére lehet, ahol a Mikulás bolygó körüli utazását lehet élő egyenesben nyomon követni.
Persze mindez kedves dolog, de Johnson professzor véleménye szerint az ilyen és ehhez hasonló taktikák hiszékeny gondolkodásra nevelnek. „Amikor azt mondjuk, hogy minden valóságos bizonyíték ellenére is higgyenek benne a gyerekeink, akkor elég veszélyes precedenst teremtünk” – állítja. Johnson szerint ehelyett inkább úgy kellene átadnunk a Mikulás történetét, ahogy az valójában van – történetként. „Elmegyünk a plázába, és megnézzük a Mikulást, ezt mondtam tavaly a négyéves gyerekemnek. Csak egy hétköznapi fickó jelmezben, de tök jó buli lesz, jól fogjuk érezni magunkat” – meséli. Johnson szerint tényleg jól érezték magukat, és mindehhez nem volt szükség senki megtévesztésére.
A kritikus gondolkodáshoz szükséges készségek mellett valami más is veszélyben forog Johnson szerint. Számos olyan beszámolót említ, amelyekben
„Amikor elhitetjük a gyerekeinkkel a Mikulás-hazugságot, eláruljuk a bizalmukat” – mond szigorú ítéletet a szülőkről a professzor.
Más tudósok másként látják: Cindy Scheibe az IIthaca College pszichológiaprofesszoraként és egy médiaműveltséggel foglalkozó szervezet igazgatójaként – irigylésre méltó módon – már több mint 30 éve kutatja a Mikulásba vetett hitet. „Számomra a Mikulás nem annyira hazugság, mint történet” – mondja a professzorasszony, aki máig elkötelezett híve a tündérmeséknek. Scheibe több évtizedes kutatómunkája az első diplomája megszerzése után vette kezdetét, amikor is karácsonyi manóként haknizott, akkor még minden tudományos célzatosság nélkül. „A nagyon pici gyerekek félnek a Mikulástól, de a legtöbbjüket úgy 7 éves korig felvillanyozza” – állítja. „Aztán ott voltak azok a gyerekek, 7 és 9 éves kor között, akik gyanakodnak, és bizonyítékokat keresnek arra, hogy vajon ez a Mikulás nevű fószer most létezik-e vagy sem. Az ő tekintetük teljesen más.”
Scheibe mindenáron tudni akarta, mikor és miért válik a gyerekek rajongása gyanakvássá. Több évtizedes adatgyűjtése során arra jutott, hogy
„Úgy találtuk, hogy átlagosan 7 és 8 éves kor között a gyerekek hithűből kétkedővé válnak, de valószínűleg ez egy több éve érlelődő folyamat eredménye.” A hithű csöppségek és kétkedő kiskamaszok közötti fordulópont egybeesni látszik azzal, amit Jean Piaget „konkrét műveleti szakasznak” nevez, és ami elmélete szerint a kognitív fejlődés egyik legfontosabb lépcsőfoka. Ahogy a gyermekek cseperednek, gondolta Piaget, gondolkodásuk is egyre szervezettebbé válik, és egyre jobban vágynak logikus és koherens kapcsolatok felfedezésére a világ dolgai között.
Egy ennyire szigorú valóságellenőrzéssel szemben Mikulásnak nincs sok esélye. Persze szinte mindenki ismert legalább egyvalakit, akit csak középiskolában ért el a megvilágosodás, ettől függetlenül a legtöbben legkésőbb 12 éves korukra eldöntik, hogy a rénszarvasok nem tudnak repülni, és hogy egyetlen ember sem lehet jelen a világ összes kéményében egyszerre. „Kis tudósoknak hívom őket” – mondja Scheibe „A nagyon picik varázslatot akarnak, de az idősebbek már valami olyasmit, ami légmentesen zárt, következetes.”
Miután mindkét szerzővel interjút készített, az amerikai tudomány lap újságírója arra a következtetésre jutott, hogy a logika-professzor abbéli aggályai, hogy a Szent Miklóssal kapcsolatos hiedelmek felszínes gondolkodáshoz vezetnek, megalapozottak ugyan, de csak akkor, ha belekényszerítjük gyermekeinket a csalódásélménybe. Ha azonban – Scheibe adatelemzéseit figyelembe véve –
De mit mondanak gyerekeiknek a magyar szülők? Kutatásunk szerint a magyar felnőttek döntő többsége jó ideig azt válaszolja a gyerekének, hogy a Mikulás és a Jézuska márpedig létezik. A vélemények abban oszlanak meg inkább, hogy egy idő után szembesítenék-e a gyereket a valósággal, vagy hagynák inkább, hogy magától rájöjjön az igazságra.
Dönthetünk úgy, hogy elhitetjük a kicsikkel a Mikulás-sztorit, de ekkor arra is fel kell készülnünk, hogy előbb-utóbb felfedezik benne a kétes elemeket. Más szavakkal:
„Kutatásaim alapján annyit mondhatok, hogy a trauma és bizalomvesztés időnként valóban felbukkan, de csak nagyon ritkán” – mondja Scheibe. „Nekem úgy tűnik, hogy az ilyen esetek akkor állnak elő, amikor a gyermek anélkül kapja meg az igazságot, hogy kérte volna, illetve akkor, ha a szülők mindenáron ragaszkodnak a mítoszhoz. Még akkor is, ha a gyermek készen áll elengedni korábbi meggyőződését.”
Érdemes ezen elgondolkodni, miközben tisztítjuk cipőket és kikészítjük azt a pohár tejet a Mikulásnak, hisz nyilván megszomjazik ennyi sok kéménybe préselődés után.
A kutatás módszertana: a Pulzus kutatási applikációban feltett kérdésekre érkezett válaszokból képeztük azt a 600 fős mintát, amely korév, nem, végzettség és településtípus szerint reprezentálja a 18-60 év közötti magyar alapsokaságot.
