Belföld

Így törlessze a hitelt, amivel sokat kereshet később

A statisztikák szerint a magasabb iskolai végzettség egyben a nagyobb jövőbeli fizetés záloga is. Már csak ezért sem elhanyagolható a Diákhitel szerepe a felsőfokú tanulmányokat tervezőknél, hiszen ezzel megalapozhatják a jövőjüket, ha egyébként az anyagiak közbeszólnának. Ugyan a hitel bizonyos kötöttségekkel jár (bár van 0 százalékos konstrukció is), azonban a Diákhitel esetében a törlesztésnél könnyebbségeket kapunk. Nemcsak azt, hogy később kezdhetjük meg a törlesztést, de az a jövedelemhez is igazodik, emellett a konstrukció az előtörlesztést is segíti.

Diákhitelből két típus is létezik (Diákhitel1, Diákhitel2), amelyek ugyan a kamatokban és a felhasználás körében eltérnek, viszont a működésük alapelve megegyezik. Speciális hiteltípusról van szó, hiszen nem szükséges hozzá fedezet, ráadásul nem is az aktuális, hanem a jövőben megszerzett jövedelem mértéke számít a törlesztéskor. Emellett a hitel visszafizetése során türelmi időt kapunk, vagyis a hitel törlesztését nem kell azonnal megkezdeni, csak a tanulmányok megszűnésekor, vagy legkésőbb a 40. életév betöltését követően.

Fontos jellemző a jövedelemarányos törlesztés is. Ez alapján az első két évben a minimálbér mértéke számít a havi törlesztő kiszámításakor, ezután pedig a két évvel korábbi tényleges jövedelem jelenti a visszafizetés alapját. A Diákhitel1-nél az általános gyakorlat szerint a jövedelem 6-9%-a lesz a törlesztő, míg a Diákhitel 2-nél a jövedelem nagyságától függően 4-11% közé esik a havi kiadás.

Így szabadulhatunk meg hamarabb a tartozástól

A Diákhitel esetében külön előnyt jelent, hogy korlátlan számú és teljesen költségmentes előtörlesztési lehetőség biztosított. Márpedig ez alapján érdemes minden alkalmat megragadni arra, hogy a kötelezően fizetendő összeg fölött törlesszünk, akár egyszeri, akár rendszeres összegekről van szó. Minden előtörlesztéssel közvetlenül a tőketartozást lehet csökkenteni, így az alacsonyabb kamatteher miatt összességében kevesebbet kell visszafizetni és hamarabb le is jár a hitel.

Egy konkrét példán keresztül is érdemes megnézni az előtörlesztések hatását. Amennyiben félévenként 200 ezer forintot vettünk fel, és a 2,1 millió forint tartozásunkat a jövedelmünk 6%-ának megfelelő törlesztési hányaddal fizetjük vissza, akkor bő 11 évet kellene várnunk, mire teljesen elfogy a tartozás (rögzített 2,3%-os kamatot feltételezve). Ellenben ha a jövedelmünk ötödét fordítjuk a visszafizetésre, akkor bő 4 év alatt letudjuk a hitelt, és teljesen tiszta lappal indulhatunk.

Mikor nem érdemes előtörleszteni?

Természetesen a kötelező törlesztőn felül akkor célszerű magasabb összeget fizetni, ha éppen más hitelt nem tervezünk felvenni. Ugyanis hitelbírálat során megvizsgálják, mekkora lehet a maximális havi törlesztőnk, és ha túl sok kiadásunk van, mert például előtörlesztjük rendszeresen a Diákhitelt, akkor akár el is eshetünk az új hiteltől. Tehát ha egy másik hitel is a képbe kerül, a Diákhitel előtörlesztése akkor lehet célszerű, ha a jövedelmünk kellő mozgásteret ad erre.

Akkor sincs minden veszve, ha átmenetileg nem tudsz fizetni

A hitel visszafizetése során adódhatnak olyan élethelyzetek, amikor a hiteltörlesztés nehézséget okoz. Ugyanakkor a Diákhitel esetében lehetőség van a fizetési nehézségek kezelésére is, ha már legalább a harmadik éve törlesztjük a hitelt, vagyis a saját jövedelem mértéke alapján fizetünk.

Indoklás nélkül maximum 36 hónapra lehet kérni a fizetési teher mérséklését, azonban az nem lehet kevesebb, mint az előző év október 31-én aktuális minimálbérből számított törlesztőrészlet összege.

Nem érdemes hitelkiváltásban gondolkodnod

Jelenleg a maga nemében a Diákhitel számít a legkedvezőbb fedezet nélkül elérhető hitelnek. Nem is igazán találunk olyan egyéb piaci terméket, amivel megérné a meglévő tartozást kiváltani, vagy a Diákhitel helyettesítőjévé válhatna. Ugyan jelenleg a szintén fedezet nélkül hozzáférhető személyi kölcsönök is kedvező feltételekkel érhetők el, de a legjobb hitelkamat itt sem megy 7-8% alá. Eközben a Diákhitel1 kamata 2,3%, míg a Diákhitel2 kamata 0%.

Kiemelt kép: MTVA/Bizományosi: Jászai Csaba 

Ajánlott videó

Olvasói sztorik