Belföld

A kormány akarata ellenére egyre többen járnak gimnáziumba

Bár a kormányzat célja a szakképzést biztosító iskolák erősítése, mégis évről évre nő a gimnáziumok népszerűsége, írja a Magyar Nemzet csütörtöki számában az Oktatási Hivatal adataira hivatkozva.

Ezekből kiderül, hogy főként a hat-, illetve nyolcosztályos gimnáziumi képzést nyújtó intézményeket választják évről évre többen. Míg tíz évvel ezelőtt hatosztályos gimnáziumba 4857-en, nyolcosztályosba 3342-en jelentkeztek, ezek a számok a 2016/2017-es tanévre szóló központi felvételin már 7048-ra, illetve 5411-re nőttek annak ellenére, hogy folyamatosan csökken a gyerekek száma.

Horváth Péter, a Nemzeti Pedagóguskar elnöke a lapnak elmondta: kommunikációs szinten valóban megjelent a szándék, hogy jó lenne, ha többen tanulnának a szakképzésben. Hozzátette, hogy olyan konkrét intézkedés végül nem történt, amely például csökkentette volna a férőhelyek számát; változatlanok maradtak a gimnáziumi kapacitások.

A pedagóguskar elnöke szerint az elmúlt években inkább arra irányult a szándék, hogy megerősítsék a szakképző iskolákat, ami miatt idén ősztől átalakult a szakképzés rendszere. Az, hogy a mostani újítások beválnak-e, szakmai kérdés lesz, “mindenesetre sok kétely kíséri ezeket a kísérletek”, mondta el Horváth Péter.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik