Belföld

“Kurvaanyáznak a kocsmateraszokon, Facebookon mocskolódnak a menekültek miatt”

Ahogy az első menekültek Magyarországra érkezése óta országosan, úgy a körmendi tábor megnyitása óta a Vas megyei városban és környékén pánikkeltés és rémhírek színesítik a mindennapokat. A környéken uralkodó hangulatról beszélgettünk egy a város közelében élő fiatal nővel. Kérte, hogy a nevét ne áruljuk el, mert nem akar bajba kerülni. Pusztán azzal, hogy felvállalja: nem kér a gyűlölködésből.

Milyen reakciókat hallott először, amikor kiderült, hogy Körmenden menekülteket helyeznek el? És milyen most a hangulat?

A kezdetektől ijedtséggel és félelemmel találkoztunk. A baj az, hogy ezeket a tudatlanság, informálatlanság szülte. Most az emberek leginkább az interneten mocskolódnak, valamint kocsmateraszokon kurvaanyáznak. Kiülnek, és az elhaladó migránsoknak üvöltöznek. Ja, és barátok vesznek össze a nézetkülönbségeik miatt.

Körmend egy időzített bomba: “Képes lennék beléjük lőni, ha az életemet kell védenem”

Van bármi alapja a félelemnek? Azon kívül, hogy néhány ismeretlen ember érkezett ideiglenesen a városba?

Nincs alapja. És nem szabad félni, mert az csak rossz dolgokat generál. A baj az, hogy az emberek nem arról nyilvánítanak véleményt és fejezik ki ellenérzésüket, ami ezt az egészet létrehozta. Ugyanis, akik Körmend utcáink hontalanul ténferegnek, azok áldozatok. Ugyanúgy, ahogy maguk a gyűlölködők is.

Mit tudhat egy átlagember a menekülttáborról?

Azt tudhat, amit akarnak, hogy tudjon. Hamis, irányított információkat.

Fotó: MTI/Varga György
Fotó: MTI/Varga György

Amikor először beszéltünk, azt mondta, fél, hogy kiderül, hogy az apja enni, inni adott a menekülőknek.

Kaptunk hideget, meleget. Társaságban még az sem mert velünk egyetérteni, aki valójában pártolta, amit tettünk. Nem kirakatakció volt, nem az elismerésért csináltuk. És főleg nem a megvetésért.

De amikor az otthonunk ablakából azt nézzük, hogy családok vonulnak esőben, anyák a kis gyerkőceikkel, kezükben a táskányi életükkel, akkor valahogy nem érdekeltek a miértek és a hogyanok. Csak esőben vonuló embereket láttunk, az otthonuktól fényévnyire. Nem volt kérdés, hogy adni kell. Akkor és ott kellett segíteni. Pont.

Miért és hogyan fordulhat elő ilyen, hogy az embernek titkolnia kell a véleményét, ha egyszerűen csak azt gondolja, hogy nem kellene gyűlölködni?

Ez 2016, Magyarország. Ha elfogadó vagy, ha próbálsz toleráns lenni, akkor azonnal címkéznek. Sajnos a kisvárosokban lassabb folyamat minden. Míg egy nagyvárosban már hozzászoktak az emberek a sokszínűséghez és a mássághoz, úgy a kisebb települések rendjét bármi könnyen összezavarhatja. Egy rózsaszínre festett haj közbotrány, nemhogy pár száz menekült.

Hallott rémhíreket?

Folyamatosan. És ami még rosszabb: az információk eltorzulása.

Ha két-három menekült elmegy a Tescóba (szörnyű, igaz? Ezek még vásárolnak is!), akkor azt én már úgy hallom vissza, hogy ELLEPTÉK a Tescót, és stírölték a lányokat.

De személyesen is tapasztaltam ezt az őrületet: amikor bementem ügyintézni a T-mobile-hoz, ott állt egy színes bőrű srác, kicsit elhanyagolt ruhában. Körmendi fiú, régóta ismerem látásból. Erre az emberek mit csinálnak? Kimennek a bolt elé, és ott beszélnek arról, hogy itt is egy migráns. Aztán meglepődtek, amikor dolga végeztével körmendiül köszönt nekik egy sziasztokot.

Fotó: MTI/Varga György
Fotó: MTI/Varga György

Hogy lehetne a helyieket meggyőzni, hogy ezek az emberek nem azért jöttek el a hazájukból, nem azért tettek meg több ezer kilométert, hogy Körmenden lakjanak, és elvegyék a helyiek munkáját és nőit?

Sehogy. Egyébként a nagy menekülttábor-ellenes tüntetésen a körmendiek voltak a legkevesebben. A saját meggyőződésükért sem álltak ki, a Facebookon fröcsögni sokkal egyszerűbb. Nem is kell őket meggyőzni. Aki mást gondol, az tegye a maga kis mikroszférájában a jó dolgokat. Adjon és segítsen ahol, és ahogyan tud. Egyébként úgy leülnék egy a városunkon áthaladó emberrel beszélgetni. Megtudni, hogy hol született, mit hagyott maga mögött, és leginkább azt, hogy valójában miért indult el. De ez a történet is befejeződik egyszer, ezek az emberek is a helyükre kerülnek majd a világban. És amikor majd újra a kocsmateraszon ülve előkerül a téma, én ugyanúgy büszke leszek, hogy segítettem, nem pedig kurvaanyáztam és köpködtem.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik