Belföld

Medián: A kétharmad segítené a hajléktalanokat

hajlektalan(210x140)(4).jpg (hajléktalan, )
hajlektalan(210x140)(4).jpg (hajléktalan, )

Egy reprezentatív felmérés szerint százból hét magyarnak van olyan ismerőse, rokona vagy családtagja, aki hajléktalan.

A Medián közvélemény-kutató felmérése alapján a lakosság 69 százaléka szerint büntetés helyett inkább segíteni kellene a hajléktalanokat, és a megkérdezettek erről alkotott véleményét lényegesen nem befolyásolja a pártszimpátiájuk – közölte a Menhely Alapítvány.

A hajléktalanokat segítő alapítvány felkérésére a Medián Közvélemény- és Piackutató Intézet által készített országos, reprezentatív márciusi közvélemény-kutatás azt mutatta, hogy a lakosság 69 százaléka szerint egyértelműen inkább segíteni kellene a hajléktalanokat, és csupán 2 százaléka szerint kellene inkább büntetni. A kormánypártok szimpatizánsainak kétharmada is inkább segítene az ilyen helyzetben lévőkön.

Az emberek a hajléktalanok pártján

A Menhely Alapítvány közleménye kiemelte: csak minden harmadik ember gondolja azt, hogy a hajléktalanok maguk tehetnek a helyzetükről. Emellett az emberek csaknem kétharmadát azért zavarja a hajléktalanság, mert azt gondolják: jobb lenne, ha mindenkinek lenne hol laknia. A megkérdezettek 85 százalékának az a véleménye, hogy a hajléktalanokat is segíteni kellene, hogy megéljenek a munkájukból, 80 százalékuk szerint több emberi és szociális gondoskodás kellene, és 78 százalékuk hasznosnak tartaná több hajléktalanszállót építeni, illetve több szálláshelyet kialakítani. Továbbá a válaszadók 64 százaléka javasolta a kevésbé komfortos szociális bérlakásokat felajánlani a hajléktalanoknak, és 61 százalékuk valamilyen lakhatási támogatás lehetőségét tartotta hatékonynak.

Míg az emberek többsége inkább a segítség pártján áll, abban a kérdésben megosztottabb a véleményük, hogy ki kellene-e tiltani a hajléktalanokat a belvárosból, illetve törvényben kell-e szabályozni az életvitelszerű közterületen tartózkodást – olvasható a közleményben. A többség azonban nem támogatja ezeket a megoldásokat – tették hozzá.

A közleményben a felmérés megrázó eredményének nevezték, hogy a felnőtt korú lakosság 7 százaléka nyilatkozott úgy, hogy van olyan ismerőse, rokona vagy családtagja, aki hajléktalan. Vagyis több mint 600 ezer embernek közvetlen tapasztalatai vannak erről az állapotról – emelték ki.

Fedél előtt munka kellene

Mint írták, a hajléktalanok helyzetét évente felmérő Február Harmadika Munkacsoport idei adatfelvétele során csaknem tízezer hajléktalan ember is válaszolt ugyanezekre a kérdésekre. Az eredmények szerint a válaszadók 82 százaléka elsősorban munkát szeretne, 73 százalékuk valamilyen lakhatási támogatást, 72 százalékuk több hajléktalanszállót, 71 százalékuk szociális bérlakásokat.

Hozzáfűzték: bár a szállókon élő hajléktalanok és a közterületeken megkérdezett fedél nélküliek véleménye markánsan eltér arról, hogy rá kellene-e kényszeríteni a hajléktalanokat arra, hogy használják a hajléktalanszállókat, illetve ki kellene-e tiltani őket a belvárosból, döntő többségük nem ért egyet helyzetük ilyen kezelésével.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik