Belföld

DK: A Közgép is sáros lehet az azeri ügyben

molnár csaba (molnár csaba, demokratikus koalíció, )
molnár csaba (molnár csaba, demokratikus koalíció, )

A DK azt kérdi: milyen titkos üzletet készül kötni a magyar kormány Azerbajdzsánnal?

A Demokratikus Kolaíció szerint még a Közgép is benne lehet a baltás-gate-ben. Molnár Csaba, a Demokratikus Koalíció országgyűlési képviselője írásbeli kérdéseket intézett a miniszterelnökhöz, melyben az iránt érdeklődik, hogy a Simicska Lajos vezette Közgépnek van-e köze a kormány által Azerbajdzsánnak ígért  beruházásokhoz.

A képviselő szerint a második Orbán-kormány regnálása alatt Azerbajdzsán a magyar külpolitika és külgazdaság egyik kiemelt célpontjává vált. Molnár Csaba felveti, hogy noha az Azerbajdzsánba irányuló magyar export nem túlzottan jelentős, mégis a kormány több tisztségviselője (Répássy Róbert, Szijjártó Péter, Nagy Rózsa, Németh Zsolt, Olajos Péter államtitkárok), sőt Schmitt Pál akkori köztársasági elnök is járt diplomáciai úton Bakuban.

A DK képviselője szerint a fokozott külgazdasági aktivitás mind a mai napig semmilyen látható eredményt nem hozott, az  elmúlt napok botrányos eseményei mégis az előtérbe állították a kormány tárgyalásait  az azerbajdzsáni állami, gazdasági vezetőkkel. Hozzáteszi, Nagy Rózsa államtitkár asszony bejelentette, hogy a gazdasági tárca által több milliárd  forintból felállítani szándékozott keleti kereskedőházak közül a  legelsőt éppen Bakuban  kívánja megnyitni a magyar állam. Az intézmény feladata a magyar cégek üzleti lehetőséghez juttatása és segítése lesz Azerbajdzsánban.

Molnár Csaba megemlítette Szijjártó Péter államtitkár idén nyári látogatását is, amikor építőipari, csatornázási és  vasútfejlesztési munkákat ajánlott azeri partnereinek. Szerinte köztudomású, hogy a hazai  építőipari, csatornázási  és vasútfejlesztési állami megrendelések legnagyobb kedvezményezettje a Simicska Lajos nevével fémjelzett Közgép. Hozzátette, hogy az egyik Bakuban tárgyaló magyar delegációban 17 magyar cég  képviselői vettek részt, valamint Csutora Zsolt bakui magyar nagykövet, „a sajtóban csak a Fidesz  budapesti pártpénztárnokaként emlegetett” Csutora László testvére.

Molnár Csaba szerint „sokakban felmerült  a kérdés: vajon milyen titkos üzletet készül kötni a magyar kormány Azerbajdzsánnal?” Felteszi továbbá a kérdést, mely cégek vettek részt a Bakuban tárgyaló magyar delegációban, és részt vett-e a Simicska Lajoshoz köthető cégek bármelyike,  különös tekintettel a Közgépre.

A DK képviselője arra is kíváncsi, hogy a magyar kormány miért Azerbajdzsánban kívánja felállítani az első  új kereskedőházat, mennyi pénzébe kerül ez a magyar adófizetőknek, és melyek lesznek a konkrét feladatok, amelyeket ellát. Azt is szeretné megtudni, hogy segíti-e a magyar kormány bármely szerve a Közgép azerbajdzsáni  megjelenését.

A „tényszerű és a valóságnak megfelelő” választ Molnár Csaba írásban várja.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik