Handó Tünde a Magyar Narancsnak azt nyilatkozta, sajnálatosnak tartja, ha “nagy tekintélyű bírók olyan kezdeményezésekkel élnek, ami jogi nonszensz. Én óva inteném ezeket a kollégákat attól, hogy ilyen akciókba kezdjenek, mert csak a saját szakmai tekintélyüket ássák alá”. Azt már meg sem kérdezem, hogy honnan tudja mindezt az Országos Bírósági Hivatal elnöke, hiszen már korábban is bizonyította jövőbe látó képességét.
Én, mint a „nagy tekintélyű” bírák egyike viszont őszintén sajnálom Handó Tündét – akit annak idején, mint a Munkaügyi Bíróság elnökét, igen nagyra becsültem – hogy nem ismeri a közjogi érvénytelenség fogalmát. Amikor az Alkotmánybíróság visszaható hatállyal semmisít meg egy törvényt – amint az jelen esetben a bírák kényszernyugdíjazásáról szóló törvény esetében történt – akkor minden olyan intézkedés, amely a közjogilag érvénytelen jogszabályon alapult, ugyancsak érvénytelenné válik. Ezt „jogi nonszensznek” nevezni enyhén szólva is nonszensz.
Handó Tünde
Fotó: MTI / Bruzák Noémi
Handó Tünde pontosan tudja és érti, az, hogy a felmentett bírákat munkaügyi bíróságra „tereli”, nem más, mint időhúzás. Időhúzás akkor is, ha a törvény erejénél fogva ezeket az ügyeket soron kívül kellene letárgyalni, miként azt az Országos Bírói Tanács (OBT) elnöke állítja. Nem véletlenül kérte Cserni János, az Ideális Bírósági Igazgatásért Közhasznú Egyesület (IBIKE) elnöke az OBT-t, hogy rendelje el a soronkívüliséget, hiszen gyakorlatból tudjuk, hogy a törvényben soron kívülinek előírt ügyek is sorban állnak, nem mindegy tehát, hogy közülük melyeket kell az OBT határozata alapján előbbre sorolni.
Erősen kétlem, hogy a munkaügyi bíróság(ok) visszaállítanák 234 bíró szolgálati viszonyát és 234 esetben megsemmisítenék a köztársasági elnök határozatát (ez utóbbit meg sem tehetik). Nem hiszem, hogy a „nagy tekintélyű” bírák csorbították volna saját szakmai tekintélyüket. Azt sem hiszem, hogy bírósági döntésre lenne szükség, hogy az államfő ismételten kinevezze mindazokat a bírákat, akiket egy közjogilag érvénytelen törvény alapján mentett fel. Ehhez ugyanis még egy újabb törvény sem kell.
Handó Tünde állításával ellentétben a jelen jogi helyzetből a következő lépések következnének:
1. A köztársasági elnök visszavonja a felmentő határozatokat.
2. A bírák megkapják a jogellenes felmentésük óta eltelt időre a kiesett fizetésüket.
3. Ha megszületik az eddigihez hasonló újabb törvény – miként ez Orbán Viktor nyilatkozata alapján várható – a bírákat ismét felmentik.
4. Az újabb felmentéssel kezdődhet meg a hat hónapos felmondási idejük.
A végeredmény pedig pontosan ugyanaz lenne, mintha a munkaügyi bíróság a szolgálati viszony „helyreállítása” helyett (bár ezt egyedül nem is teheti meg) kártérítésként megítélné a maximálisan megállapítható egy évi átlagfizetés összegét.
Handó Tünde az eddigi bírói gyakorlatra hivatkozva állítja, hogy ha a munkaügyi bíróság megállapítja a szolgálati jogviszony jogellenes megszűnését, akkor „az államfő ismételten kinevezi a bírót”. Az én benyomásom ezzel ellentétben az, hogy az „eddigi bírói gyakorlatban” egyre kevésbé bízhatunk.
Semmi sem olyan, mint volt. Sem a jogalkotás, sem a jogértelmezés, sem a jogalkalmazás. Megváltozott körülöttünk minden. És nem a helyes irányba.
