Március 21-e a rasszizmus elleni világnap. Magyarországon kínos téma, mindenki felháborodik, ha a szemére hányják, pedig valamilyen szinten minden ember előítéletes, az intolerancia alapfoka tulajdonképpen elengedhetetlen az önálló élethez. Ez az előítéletesség legtöbbször nem is annyira bőrszín ellen irányul, egyszerűen azt keressük, kiben lehet megbízni és ki az, akit kerülnünk kellene.
A vékony határ előítélet és rasszizmus között
Az intolerancia magasabb szintje a rasszizmus, amikor közvetett, vagy közvetlen negatív, tapasztalatainkat, igaz/hamis értesüléseinket egy egész közösségre, népcsoportra, kisebbségre vetítjük ki, annak így már minden tagját megbélyegezzük, és együttműködésre alkalmatlannak nyilvánítjuk. A magyar lakosság egy 2011-es felmérés szerint a cigányokkal szemben a legelutasítóbb, de előkelő helyen szerepelnek az arabok, négerek és a zsidók is.
Azzal a kijelentéssel kapcsolatban, hogy “a zsidók még mindig túl sokat beszélnek arról, hogy mi történt velük a holokauszt alatt”, Magyarországon 63 (2009: 56), Lengyelországban 53, Olaszországban 48, Spanyolországban 47, Ausztriában 45, Németországban pedig 43 százalék mondta az, hogy “ez valószínűleg igaz”. Érdekes mellékzönge, hogy épp abban a két a kelet-európai országban – Magyarországon és Lengyelországban – volt magas ez az arány, ahol a holokausztnak a legtöbb áldozata volt (Magyarországon 450-600 ezer, Lengyelországban 3 millió).
A megkérdezettek olyan kijelentéseket fogadtak, vagy utasítottak el, amelyek a hagyományos antiszemita ideológia részei. Ilyen dogmák, hogy a zsidók jelentős befolyással rendelkeznek a pénzügyi folyamatokra és a nemzetközi piacokra, lojálisabbak Izrael, mint Magyarország felé és legfőképp túl sokat beszélnek a holokausztról.
Juhász Attila, a Political Capital vezető elemzője szerint a rasszizmus elleni fellépést sokan úgy értik, hogy valaki a kisebbség nevében beszél a többség ellen. Ez azonban nem így van, mert a rasszizmus bárhol és bárki ellen irányulhat. Norvégia, Németország, Magyarország és Franciaország például teljesen más társadalmi és politikai viszonyokkal bír, az elmúlt időszakban mégis mindegyik országban történtek rasszista indokból elkövetett sorozatgyilkosságok: országonként nagyon különböző körből kerültek ki az elkövetők és az áldozatok is.
A fajelmélet már nem divat
A mai rasszizmus főárama nem azonos a 20. századi fajelméleten alapuló rasszizmussal, azaz nem annyira biológiai, genetikai különbségekre hivatkozva állít föl hierarchiát különböző csoportok között, hanem inkább kulturális alapon érvel és a kulturális jellemzőket állítja be összebékíthetetlennek. Nyugat-Európában már csak a legmarginálisabb, ténylegesen neonáci szervezetek nyúlnak vissza a fajelmélethez, szemben Kelet-Európával, ahol a szélsőjobboldal még sokkal jobban tud építeni a két világháború közötti szélsőséges eszmékre – állítja a politikai elemző.
Az utóbbi igaz Magyarországra is, a rasszista érvelésben sokkal inkább visszaköszönnek a múlt századi biológiai alapú eszmék, továbbá nálunk kiemelkedő mértékben virágzik a politikai antiszemitizmus és mindezek igen széles körben képesek hatni. A Tárki egyik tavalyi kutatása szerint például a társadalom több mint 60 százaléka gondolja úgy, hogy a cigányok vérében van a bűnözés.
A rasszizmus persze ellenreakciót is kivált, hiszen még ha politikailag nem is képesek megszerveződni, egyes felmérések szerint a cigányok körében is terjednek az ilyen nézetek. A szélsőjobboldali propaganda nem véletlenül beszél magyargyűlöletről, hiszen politikai érdeke az etnikai feszültségek szítása.
Neonáci divatelem a háttérben
Fotó: Bihari Ádám/FN24
A dolgozó cigány láthatatlanná válik
Arra a kérdésre, hogy nevelhető-e rasszistának az ember, Juhász Attila úgy válaszolt, a rasszizmus belenevelhető az emberbe, de ugyanígy vissza is szorítható. A rasszizmus alapját képező sztereotípiák és előítéletek bizonyos mértékig természetesek, mert az egyén nyilvánvalóan csak leegyszerűsítések és torzítások segítségével képes eligazodni a társas környezetében. Az egyén egyes csoportokhoz, bizonyos tulajdonságokat rendel, majd minden új információt szelektíven észlel és dolgoz fel, hogy saját világképét össze ne zavarja.
Így például annak érdekében, hogy valaki megőrizhesse a „cigányok nem dolgoznak” képet, észleli és emlékezetében elraktározza az utcán kolduló vagy a bűnöző cigányokkal kapcsolatos élményeit, ugyanakkor nem fordít figyelmet az építkezéseken dolgozó cigányokra, és nem zavarja az a tény, hogy a romák többsége bár kiszorult a hivatalos munkaerőpiacról, de mégis alkalmi munkákból tartja fenn magát igen nyomorúságos szinten. Mindezt egyszerűbb elintézni azzal, hogy vannak kivételek, vannak úgymond rendes cigányok is.
A gazdasági válság idején általában kiéleződnek a különböző társadalmi csoportok közötti feszültségek. Ez a szociális feszültségelmélet, az 1930-as évekre vonatkozóan valóban kimutatta, hogy a gazdasági válság is a szélsőséges politikai eszmék terjedése között van összefüggés, és kétségtelen is, hogy rossz gazdasági körülmények között növekszik a bűnbakképzésre való hajlam. Ezeknek a jelenségeknek azonban mindig több oka van. A különböző társadalmi csoportok között voltak és lesznek is konfliktusok, a kérdés éppen az, hogy ezeket mennyire lehet normális, békés mederben tartani. Önmagában a gazdasági fellendüléstől nem fog megszűnni a rasszizmus, felelős politizálással, jól működő társadalmi alrendszerekkel azonban alacsony szinten tartható és a politikai intézményesülése elkerülhető – véli az elemző.
Karantént vagy kerekasztalt a szélsőjobbnak?
A jobbikos képviselőknek a Corvinus egyetemen szervezett politikai vitákra hívása kapcsán élénk vita alakult ki azt illetően, helye van-e az egyetemen az általuk képviselt eszméknek. Juhász Attila szerint a rasszista eszméket kell karanténba zárni, de ahhoz, hogy ez hatékony legyen, esetenként vitába kell szállni az ilyen eszmék képviselőivel és híveivel.
A nyugat-európai országokban például a szélsőjobboldali elleni társadalmi keresletcsökkentő programokban gyakran szerepet vállalnak kiugrott, egykori szélsőségesek is, akik közül utólag sokan azt mondták: már rég nem hittek az egészben, csak szinte fogva tartotta őket a csoport. Ezért egyes országokban, például Németországban külön szervek és programok vannak arra, hogy ezeket az embereket kiemelhessék a szélsőséges csoportokból. Magyarországon a társadalmi keresletcsökkentés ügyénél még messze nem tartunk, ehelyett arról folyik a vita, hogy lehet-e megszakítani a politikai karantént a Jobbik körül, miközben soha nem is volt karantén.
