Belföld

Rovarirtós kukorica, húsevő tehenek

admin
admin

2008. 04. 22. 13:57

Hegyi Gyula európai parlamenti képviselő, a környezetvédelmi bizottság tagja nyilatkozott lapunknak a mindenhol és mindenben jelen lévő vegyi anyagokról, amelyeket az unió igyekszik kontroll alatt tartani, de végül erősen kompromisszumos megoldásra kényszerült. A klímaharcban is némileg puhulni látszik az EU, de a génmanipulációt támogatják. Interjú.


Becslések szerint egy nap több mint száz olyan termékkel kerülünk kapcsolatba, amelyek az emberi szervezetre kártékony anyagokat is tartalmaznak.

Az Európai Unióban június elsejétől kezdődik a REACH végrehajtása, azaz mintegy 30 000 vegyület kötelező regisztrációja. Ez jelentős előrelépésként könyvelhető el a veszélyes anyagok ellenőrzése terén, ugyanakkor egyes szakértők szerint a vegyipari lobbi jelentősen felpuhította az eredetileg lényegesen szigorúbb szabályozást. Az Európai Parlament a kezdeti harcias környezetvédő álláspontját feladva végül meghajolt az erősebb ellenfelek előtt. Mennyire ért egyet ezzel az értékeléssel?

Az Európai Parlament Környezetvédelmi Bizottságának tagjai, így jómagam is, a tárgyalási folyamat vége felé elég nehéz helyzetbe kerültünk. A tagállamok kormányfőit és minisztereit tömörítő Tanács javaslatából világosan kiderült, hogy két választásunk maradt: vagy kitartunk az elveink mellett, és akkor a szabályozás meghiúsul, vagy egy kompromisszumokkal teli törvényt szavazunk meg. Ezért nem került bele a törvénybe az egy tonnánál kevesebb mennyiségben gyártott anyagok regisztrációja, illetve a legveszélyesebb vegyületek kötelező helyettesítése.

Inkább a komromisszum, mint az eredménytelenség (Fotó: FN)

Inkább a komromisszum, mint az eredménytelenség (Fotó: FN)

A vegyipari lobbi milyen érdekekre hivatkozott?

Az érvrendszerük alapvetően arra épült, hogy ennek a szabályozásnak az alkalmazása több tízmilliárd dollárjukba kerül, és ha emiatt csökken a versenyképességük, akkor olyan harmadik világbeli gyártók veszik majd át a helyüket, akik annyit sem foglalkoznak majd a környezetvédelemmel, mint ők. Ez az érv persze minden olyan esetben elhangzik, amikor az unió a különböző ipari ágazatok szereplőit környezettudatosabb viselkedésre kívánja szorítani. Az igazsághoz hozzá tartozik, hogy amikor 2003-ban elkezdtem foglalkozni ezzel a témával, akkor a magyar vegyipar képviselői még egészen más összegeket mondtak. Aztán megszerveződött a nemzetközi vegyipari lobbi, amelyhez a magyar gyártók is csatlakoztak, és az általuk mondott költségek hirtelen a tízszeresére duzzadtak.

Mindazonáltal a harmadik világbeli gyártók előretörése nem reális veszély?

Amikor az Európai Uniónak ez a szándéka napvilágra került, akkor a kínai gyártók rögtön azon kezdtek el gondolkozni, hogy miként tudnak majd megfelelni ezeknek az előírásoknak. Az amerikai cégek ezzel szemben a nehéztüzérséget is bevetve lobbiztak azért Brüsszelben, hogy kisiklassák a törvényjavaslatot. Ez a mentalitásbeli különbség azt hiszem jól jelzi, hogy mi jelent reális veszélyforrást.

—-Készülnünk kell a 42 fokos nyárra, de ne klímával!—-

A napokban ért véget az ENSZ Éghajlatváltozási Kormányközi Testületének budapesti konferenciája, amelyen újra csak felhívták a figyelmünket arra, hogy záros határidőn belül meg kell állítanunk az üvegházhatást okozó gázok légkörbe eregetését, hiszen már a mostani szint mellett is drámaian megnőhetnek az extrém időjárási események. Tudtommal a Kárpát-medence ezekre a nem kívánt változásokra különösen érzékeny reagál. Mit tesz, és mit tehet az Európai Parlament e káros folyamatok csökkentése érdekében?

Kettéválasztanám a dolgot. Általában csak arról folyik a polémia, hogy miként lehet leállítani a folyamatot, ugyanakkor a már létező, visszafordíthatatlan következmények kivédéséről, ezek lehetőségeiről sokkal kevesebb szó esik. Ami az első kérdést illeti, együtt kell menetelnünk az Unióval, amelynek rengeteg terve van arra vonatkozólag, miként érjük el a bűvös húszast, vagyis hogy 2020-ra 20 százalékkal csökkentsük az energiafogyasztást, és 20 százalékát megújuló energiaforrásból biztosítsuk. Az üvegházhatást okozó gázok légkörbe engedését azonban az Európai Unió se nagyon tudja visszafogni. Angela Merkel német kancellár nemrég úgy nyilatkozott, hogy az Unió terve, amely 120g/km-ben maximálná a gépkocsik széndioxid-kibocsátását, tönkretenné a német autóipart.

És a Kárpát-medence lakosai mit tehetnek, illetve milyen következményekre kell felkészülniük?

Magyarország ebből a szempontból kedvező helyzetben van, mert még a rendelkezésünkre álló kvótánknak sem jutottunk a végére. Természetesen egyetértek azzal, hogy szolidárisnak kell lennünk a klímaváltozás megállításáért folyó küzdelemben, de Magyarország kis ország ahhoz, hogy érdemben befolyásolni tudja az eseményeket, és semmilyen tekintetben nem tartozunk a nagy szennyezők közé. Számunkra sokkal fontosabb a már visszafordíthatatlan következmények kezelése, amelyek közül talán a csapadék szélsőséges megoszlása, tehát az árvízszerű esőzések, és a nagy szárazságok jelentik majd a legnagyobb problémát. A magyar árvízszabályozás a reformkor óta arról szól, hogy a Kárpátokból érkező víz a lehető leghamarabb hagyja el az ország területét. Ehhez képest paradigmaváltásra van szükség, vagyis minden csepp vizet meg kell fogni, hogy hasznosíthassuk. Erre már történtek lépések, azonban a tervekben némi átfogalmazásra véleményem szerint szükség van, másrészt pénzügyi okokból a rendszer kiépítése kissé komótosan zajlik. Emellett fel kell készülnünk a 40-42 fokos nyarakra, és itt nem elsősorban légkondicionálók beszerelésére gondolok, ami üvegházhatást okozó gázokat bocsát ki magából, tovább rontva ezzel a helyzeten, hanem például a beépítések visszafogásával. Budapesten már most néhány fokkal magasabb a nyári középhőmérséklet, amióta a város átszellőzése megszűnt. Ezen a téren törvényi hiányosságaink is vannak. Nemrég az egyik budai kerületben kezdtek építkezni egy légfolyosó útjában, és amikor civil szervezetek ez ellen fel akartak lépni, az építésügyi hatóságon azt a választ kapták, hogy Magyarországon nincs olyan jogszabály, amely az átszellőzés megakadályozását figyelembe venné. De mondhatok mást is. Nyugat-Európában például már kísérleteznek azzal, hogy a távfűtő rendszerek egyben távhűtő rendszerként is funkcionáljanak. Vagy említhetném a lapos tetőfelületek és a homlokzatok zöldesítését, és így tovább. Ezek azok a konkrét lépések, amelyeket tehetünk.

Épp ma jelent meg, hogy egy neve elhallgatását kérő európai parlamenti képviselő szerint a tagállamok kormányai igen nagy tempóban farolnak ki a Lisszaboni Stratégiában megfogalmazott uniós klímavédelmi és zöldenergia program mögül. Akkor most Európa kormányai mennyire gondolják komolyan, hogy az Uniónak élen kell járni ebben?

A kihátrálásnak az az oka, hogy ezek a programok Európa versenyképességének rövid távon bizonyosan nem használ. A versenytársaink ugyanis nem veszik figyelembe a környezeti szempontokat, és 15 százalékos GDP-növekedést produkálnak, miközben Európa gazdasága lassul. Ilyen helyzetben nehéz amellett érvelni, hogy a szűkös anyagi erőforrásainkat környezetvédelemre fordítsuk. Persze én úgy tartom, hogy egy-egy döntésnek a politikai felelősségét is viselni kell. Ezzel együtt ilyen helyzetben azokat az alkalmazásokat érdemes keresni, amelyek már rövid, vagy középtávon anyagi megtakarítást eredményeznek. Az energiatakarékosság például ilyen. Ha a magyar embereknek kisebb gázszámlát kell fizetniük, akkor több pénz marad a zsebükben, amelyből magyar termékeket is vásárolhatnak majd. És ebben van hova fejlődnünk, mert Magyarországon egy négyzetmétert háromszor annyi energia felhasználásával fűtünk ki, mint teszik azt Nyugat-Európában.

—-Nekünk is kötelező a rovarirtós kukorica—-

Zárásként beszéljünk a géntechnológiáról, annak élelmiszeripari térhódításáról, amelyet ismereteim szerint Ön határozottan ellenez…

Nem fogalmaznék úgy, hogy határozott ellenzője vagyok, hanem inkább a génmanipulált termékek térhódításának a módjával és a stílusával van bajom. Az Európai Unió ugyanis a 2000-es évek elején elfogadott egy direktívát, amelyben szabályozta, hogy milyen feltételek teljesülése esetén lehet engedélyeztetni az ilyen termékeket, majd ugyanazzal a levegővétellel kötelezővé is tette a tagállamoknak ennek átvételét. Van például egy úgynevezett MON810-es kukorica. Ez olyan génmanipulációnak az eredménye, amelynek következtében a kukorica molyirtót áraszt ki magából. Amikor Magyarország arra hivatkozva, hogy a molyszennyezettség nálunk nem igazán jelent veszélyt, meg akarta tagadni a termék bevezetését, első fokon a Bizottság kötelezte rá hazánkat. Ezután az Európai Tanácsban is volt egy hosszú vita erről, ahol a magyar álláspont végül egy-két szavazattal győzött. A Bizottság azonban rögtön jelezte, hogy bírósághoz fordul, amelynek döntése kényszerítheti Magyarországot. Én azért dolgozom raportőrként, hogy az engedélyeztetés kapcsán ezentúl az Európai Parlamentnek is legyen együttdöntési jogosítványa, és szavazhasson arról, ha nem ért egyet a törvény szigorításával és a kényszerítéssel.

Az emberekben azért valószínűleg kivált némi indulatot, ha azt hallják, hogy olyan kukoricát etetnek meg velük, amely rovarirtót áraszt magából. Ön hogy kezeli, ha ilyen dolgok jutnak a fülébe?

A géntechnológia, akárcsak a klímaváltozás kérdése, egy kicsit ideológiai jellegű vita is. Egyesek azt mondják, hogy a géntechnológia ellenzői nem mások, mint a haladás és a tudomány kerékkötői, a modern kor géprombolói. Ezzel szemben a másik oldal véleménye az, hogy jelenleg nem ismert kockázatai vannak a génmanipulációnak, és ezek a várhatóan kedvezőtlen hatások csak generációkkal később jelentkeznek, amikor már késő lesz a bánat. Ahogy öregszem, jómagam is egyre inkább efelé a vélekedés felé hajlok. Itt van például a szivacsos agyvelőgyulladás, amellyel szintén foglalkoztam a Parlamentben. Az emberi orvoslástanban Creutzfeld-Jakob kórként ismert betegség kialakulása oda vezethető vissza, hogy a nagyüzemi állattartók több évtizeden keresztül az elhullott szarvasmarhákat bedarálták tápnak, és megetették közismerten növényevő fajtársaikkal, akiket aztán mi fogyasztottunk el jóízűen, egy pohár bor mellett. A génmódosítással az a baj, hogy senki nem tudja, milyen hatása lesz húsz, harminc, vagy negyven év múlva.

vissza a címlapra

Ajánlott videó mutasd mind

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

TRUMP EL PASO
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.