Az északi földtekén a téli napforduló december 21-22-re esik, ekkor delel legalacsonyabban a Nap, ekkor lépünk túl az év leghosszabb éjszakáján. A történelem során az emberek leghosszabban a fényt ünnepelték, még a keresztény vallásban is kötődik a fény Jézus születéséhez. Hagyományaink pedig lényegesen megváltoztak – főleg a kommunizmusnak köszönhetően – az elmúlt pár évtizedben.
A keresztényeknek Jézus hozta a fényt
A sötétségen diadalmaskodó fény ünnepe egyidős az emberi civilizációval. Már az ókori Egyiptomban jeles nap volt december 21., de ehhez a naphoz kötődik többek között a perzsa Mithras-kultusz és a római Napisten ünnepe – mondta el a FigyelőNetnek Vass Erika, a szentendrei Szabadtéri Néprajzi Múzeum muzeológusa. A keresztény vallás szintén a fény eljövetelét ünnepli Jézus Krisztus születésének napján, karácsonykor. A XXI. században már el sem tudjuk képzelni a természet szeszélyének kitett ember világát. Gondoljunk bele, milyen lehetett, amikor délután négykor lement a Nap, és csak reggel hétkor, az első fényekkel indult újra az élet – mutat rá a fény jelentőségére Vass Erika.
Szimbólum értéke volt annak, amikor a IV. században meghatározták Jézus születését: a kereszténység a betlehemi csillaggal, a Megváltó születésével fogadta be a fény kultuszát. Jézus, és az újjászületés olyan erősen beleivódott a kultúránkba, hogy még a kommunizmus vallásellenes intézkedései sem próbálták soha kiiktatni a karácsonyt. Ez valószínűleg lehetetlen is lett volna, és olyan erős ellenállást váltott volna ki, amelyet nem mertek vállalni.
Böjt és hajnali mise
Az elmúlt rendszerben megelégedtek azzal, hogy semlegesíteni próbálták az ünnep vallásos jellegét. Így lett a karácsony a fenyőfa és a szeretet ünnepe Jézus nevének említése nélkül, illetve a pihenés és az évzáró bulik ideje. A december 6-hoz kapcsolódó Mikulás, azaz Szent Miklós püspök helyére pedig az orosz eredetű Télapó került. Erre erősít rá napjainkban a globalizáció, amely egyeduralkodóvá teszi a reklámokban könnyen és hatásosan megjelenő Santa Claust.
Még ma is meglepõ a rózsaszín Mikulás (fotó: MTI)
A magyar kultúrában az ajándékokat hagyományosan az Angyalka vagy a kis Jézuska hozza, ám lassan kiszorítják őket az angolszász kultúrából származó, a magyarság számára korábban ismeretlen ajándékot rejtő zoknik, rénszarvasok. A bableves, halászlé, mákos guba helyére pedig a karácsonyi pulykasütés kerül – emeli ki a muzeológus.
A paraszti otthonokban a karácsonyfa megjelenése előtt egy örökzöld ágat helyeztek el az örökkévalóság és az élet jelképeként. A Dél-Alföldön volt szokás, hogy elkészítették a „világ-abroncsát”: két tüskés gledícsia ágat koszorúalakba hajtottak, aszalt gyümölcsöt, almát szúrtak rá: ezzel Jézus töviskoronáját és a feltámadást jelképezték. Az adventi koszorú – mely ugyancsak a fény szimbolikáját jelenítette meg – megalkotása 1833-ra, Hamburgba nyúlik vissza, és akkor még 23 gyertyával készült, s így napról napra nőtt az égő gyertyák száma.
Nincs adatunk arról, hogy a honfoglalás-kori magyarság hogyan viszonyult a napfordulóhoz, volt-e „fényünnepük”. Paraszti kultúránk azonban gazdag örökséget hagyott ránk. Advent 23 napja várakozással és a „kisböjttel” telt: az emberek lélekben és testben is fölkészültek Jézus Krisztus, a Megváltó születésére. Naponta háromszor ettek, december 24-e is előkészületi nap, Krisztus születésének előestéje volt. Hús először 25-én került az asztalra. Minden nap reggel hétkor kezdődött a rorate, a hajnali mise: a hívek még sötétben mentek be a templomba, és már világosban jöttek ki onnan. Így készültek Jézus, a világosság, a fény eljövetelére. Sok hívő a mai napig tartja ezeket a szokásokat – mondja Vass Erika.
—-Megterítettek a halottnak is—-
Krisztus születésének előestéje, a szenteste családi szertartása az első csillag kigyúlásával kezdődött. Ami aznap este az asztalnál volt, úgynevezett szentelménynek számított, Isten áldását viselte magán. Néhol két-három abroszt terítettek egymásra: az egyik gazdagon díszített volt, míg a másikat félretették, és a következő évben ebből szórták a vetőmagvakat a földbe, hogy bő termés legyen. Külön megterítettek a halottaknak is, mert szenteste megnyílik az ég, az élők és a holtak együtt ünnepelnek. Elődeinknek egyébként is más viszonyuk volt a halállal, mint nekünk. Átmeneti állapotnak tekintették a földi élet és a mennybéli öröklét között – magyarázza a ma már furcsának tűnő szokást a szakértő.
Az ünnepi vacsora része volt az egészséget hozó fokhagyma és a Krisztust jelképező méz, dió és alma, amiből a család minden tagja evett. Az almát annyi darabra vágták, ahányan körülülték az asztalt: úgy tartották, ha valaki eltéved, elég azokra gondolnia, akikkel az almát ette, és hazatalál. Ez jelképesen is értelmezhető: ha valakinek nehézsége támadt, akkor annak megoldásában a szerettei segítségére számíthatott. Az étel maradékát – még a morzsát is – a jószágoknak adták, máshol pedig a gyümölcsfák alá szórták, hiszen a vacsora alatt ez is szentelmény lett, s így gyógyító, bőséget hozó ereje lett.
A már december 13-án egy kis edénybe elvetettet lucabúzát szenteste szintén az asztalra tették, majd később a tyúkok elé szórták: egészséget és termékenységet hozott az új évben. Az ünnepi asztal alá szórt szénát, szalmát – ami a kis Jézus betlehemi jászolára utalt – ugyanebből a célból az állatok elé tettek. Kisebb méretű szerszámokat is helyeztek az asztal alá, ilyenkor ezek is részesültek az áldásban.
A római katolikusok körében az ünnep fénypontja az éjféli mise, amikor a hívek a templomban együtt köszöntik a megszületett Megváltót. December 26. és 27. pedig azért voltak emlékezetesek, mert a névnapjukat ünneplő Istvánok és Jánosok köszöntésére a rokonság és a barátok is elmentek, és énekkel, mulatsággal töltötték az időt.
Fiatal szokás a karácsonyfa-állítás (fotó: MTI)
Luther „lázadt” a Mikulás ellen
Magyarországon – ellentétben a legtöbb európai országgal – leginkább a Jézuska hozza az ajándékot karácsonykor. Ennek okát a reformációban kereshetjük – olvashatjuk a National Geographic Online-on. Kontinensünkön a középkorig a Húsvét volt a legnagyobb ünnep, az ajándékozás télen így nem elsősorban a Karácsonyhoz, hanem inkább a Mikuláshoz, Szent Miklós emléknapjához kötődött. Ezért hozza a legtöbb helyen a Mikulás, a Télapó vagy a Karácsonyapó az ajándékokat.
A keresztények sokáig Szent Miklósra emlékeztek szívesebben, csak a XIX. században következett be gyökeres váltás. Ekkor terjedtek el Magyarországon a karácsonyfák, és alighanem a Jézuska is ekkor érkezett először a gyerekekhez. A „Mikulás-uralom” ellen először Luther Márton „lázadt fel”, a XVI. században szakított számos addigi szokással. Luther javasolta, hogy ne december hatodikán, hanem 24-én adjanak ajándékokat az emberek egymásnak, és szerinte ezek a meglepetések magától Krisztustól – egy fehér ruhában feltűnő, felnőtt Jézustól – származnak.
Ez az elképzelés – úgy tűnik – túlzottan rideg, túlzottan magasztos volt, és a gyakorlatban nemigen vált népszerűvé. Ezért „finomodott” és vált „kedvesebbé” később a szokásrendszer, és végül a kis Jézusnak kezdték tulajdonítani a meglepetéseket a protestánsok. A kisded sokkal népszerűbb is lett, így olyan országokban is elterjedt, amelyek lakosainak többsége nem is volt protestáns. A lutheránus hitelvekből kifejlődött Jézuska-kultusz a XIX. században terjedhetett el Ausztriában, innen vették át a magyarországi családok is azt a gyakorlatot, hogy nem a Mikulás ünnepén, hanem a karácsonykor történt az ajándékozás, és a Jézuska is ekkoriban kerülhetett be a „köztudatba”. Ausztriában a Jézuskát egyébként „Christkindl”-ként emlegetik.
Goethe népszerűsítette a karácsonyfát
Abban a formában, ahogyan mi ismerjük, mindössze négyszáz éve állítanak fenyőfát december 24-én. Az első feljegyzések szerint már 1494-ben „karácsonyi májusfát” állítottak egy német házban, azaz fenyőágakat vittek a lakásba. 1535-ben Strassburgban kisebb tiszafákat és magyalokat árultak, amelyeket akkor még gyertyák nélkül helyeztek el a helyiségekben. A karácsonyfák német területeken való elterjedésének a lutheri reformáció adott lendületet, sokáig a protestánsokhoz kötődött inkább ez a szokás.
A XVIII. századtól a fenyőfa vált egyre inkább elterjedté, Goethe 1770-ben találkozik karácsonyfával: 1774-ben az ifjú Wertherről írt szentimentális levélregényében a német költőfejedelem ismertette meg egész Európát a karácsonyfa-állítás szokásával, és bizonyos fokig népszerűvé is tette. Magyarországon német származásúak honosították meg a karácsonyfákat. Az első hazai óvoda megalapítóját, Brunszvik Terézt sokan az első magyarországi karácsonyfákkal is összefüggésbe hozzák: éppen az óvodában állította fel a fákat 1828-ban.
Napforduló
Földünk tengelye derékszög helyett 67 fokos szöget zár be a Napból érkező sugarakkal, amelyek ezért azok télen kisebb, nyáron nagyobb szögben érik féltekénket. A téli napforduló idején, december 22-én a Nap a Baktérítő felett delel, a hazánkat érő napsugarak beesési szöge ilyenkor 19-21 fok.
Ennek „dőlésnek” köszönhetjük az évszakok váltakozását, az eltérő hosszúságú nappalokat és éjszakákat. Mától kezdve a nappalok hossza egyre nő, míg a tavaszi nap-éj egyenlőség után július 22-én már 16 órán át lesz világos. Innentől kezdve azonban napról-napra három perccel rövidül a fényes órák száma, és az őszi nap-éj egyenlőség után újra eljön a karácsony és a leghosszabb éjszaka.
