Az amerikai vízummentességi program kiterjesztéséről tárgyaltak az EU és az Egyesült Államok képviselői. A vízummentes belépés jelenleg csak az unió 15 tagállamának polgárait illeti meg.
A német Ruhrgas várhatóan 275-300 millió euró közötti összeget fizet majd a Distrigaz Nord román gázszolgáltató vállalat többségi tulajdonának megszerzésért - olvasható a Ziarul Financiar című lap csütörtöki számában.
Novák Dezső, az egykori világválogatott labdarúgó a Nemzeti Sportnak adott interjújában bevallotta, hogy korábban besúgóként rendszeresen jelentett FTC-beli csapattársairól a kommunista hatóságoknak.
Az építőipari termelés 2004 augusztusában munkanaptényezővel kiigazítva 4,5 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit. Az első nyolc hónapban a termelés 7,6 százalékkal emelkedett 2003 azonos időszakához képest. Augusztusban 1,5 százalékkal volt alacsonyabb a júliusinál.
Zárt aukción kívánja értekesíteni a vergődő Jukosz olajóriás fő leányvállalatát, a Juganszkot az orosz vagyonügynökség egy csütörtöki lapjelentés szerint.
Az előző két napi áresés után a nyersolaj szabadpiaci árának csökkenése megállt. Az ár szerdán átlépte a hordónkénti 55 dolláros szintet, majd 54,92 dolláron zárt a tegnap kifutó novemberi határidős jegyzést.
A lakosságnak csak nagyon kis hányadát érinti a 2005. január 1-jétől bevezetendő, a tőzsdei részvényekre vonatkozó árfolyamnyereség-adó - mondta Juhász István, a pénzügyminisztérium főosztályvezetője a portfolio.hu tőzsdeklubjának szerdai vitaestjén.
A kormányzatellenesség volt a közös nevező a portfolio.hu és a Nemzetközi Bankárképző vitaestjén, melyet a tőzsdei árfolyamnyereség-adóról szerveztek. A felszólalók jobbára elbeszéltek egymás mellett.
A Földhitel és Jelzálogbank (FHB) a fiatal lakásvásárlók fokozott érdeklődésére számít januártól, amikor is a harminc év alatti párok és gyermeküket egyedül nevelő szülők akár önerő nélkül is lakáshoz juthatnak majd.
A kormány elfogadta a 2005-ben induló, 2016-ig tartó nemzeti erdőtelepítési programot - jelentette be László Boglár kormányszóvivő a kabinet szerdai ülése után tartott sajtótájékoztatón.
Volt értelme a miniszterelnök cserének és a kormányváltásnak, így azok az elképzelések, melyeket az SZDSZ vall, határozottabban, karakteresebben érvényesülnek - jelentette ki Pető Iván Szegeden.
Mintegy másfél órás vita után, szerdán az Országos Választási Bizottság (OVB) elhalasztotta a döntést a Fidelitasnak a privatizáció leállításáról szóló népszavazási kezdeményezése ügyében.
A Microsoft Magyarország Kft. nagyvállalati ügyfeleket kiszolgáló csapata újonnan meghirdetett partneri programjának keretei közt három területen is számít a SZÁMALK Informatika Rt. kereskedelmi és műszaki szakértelmére.
A Contempo az Epicor® Enterprise Financials Suite mellett döntött. A TCI Precision Metals az Epicor® Manufacturing szoftvert implementálja. Az Epicor® jelentős fejlesztéseket jelentett be a vezető nagyvállalati szolgáltatás-automatizálási megoldások kategóriájában. Az Epicor® egymás után ötödször szerepel a rangos Software 500" listán.
A szerdai kormányülést követő sajtótájékoztatón László Boglár kormányszóvivő bejelentette, hogy a kabinet támogatja a jegybank-törvény módosításáról szóló javaslatot. A hajléktalanok segítése, a cég- és földhivatali bejegyzések gyorsítása és a darab alapú termékdíj bevezetésének kérdése is a kormány napirendjén van.
A spanyol televízió tegnap bemutatta azt a március tizenegyedikei, madridi, Atocha állomáson készült videofelvételt, melyen a támadás utáni közvetlen állapot látható - írja a BBC.
Az uniós általános kedvezményrendszer (GSP) reformja nyomán, 2006. január 1-től Kína elveszti az EU-ban a ruházati és textiltermékeire eddig érvényben levő kedvezményes vámtarifáit - közölte Pascal Lamy uniós kereskedelmi biztos.
A közhivatalok korrupcióját vizsgáló nemzetközi szervezet, a Transparency International (TI) két helyet rontott Magyarország megítélésén tavalyhoz képest: ezzel idén a TI listáján 146 ország közül 4,8 ponttal a 42. helyet foglalja el hazánk.
Minden eddiginél nagyobb hitellel támogatja az orosz lízingszektort a londoni Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank (EBRD), amelynek szindikált csomagját a társbankok erőteljes túljegyzése miatt 50 százalékkal meg kellett emelni.
A harmadik negyedévben a budapesti lakóingatlan árak az inflációval azonos ütemben, 6,25 százalékkal emelkedtek a múlt év azonos időszakához viszonyítva, így reálértékben az árak stagnáltak - derül ki az Ingatlanpiaci MetaAdatbázis alapján készült elemzésből.