A kutatók vélekedései megoszlanak az űrszondák pályamódosítását illetően: van, aki a világegyetem nagy részét kitöltő fekete anyaggal magyarázza a jelenséget, mások szerint viszont hiányosak az ismereteink a gravitáció terén. Ezt orvosolandó az Európai Űrhivatal szakemberei a témában erre a hétre konferenciát hívtak össze Párizsban, amelyen egy olyan misszió indítását javasolják majd, amelynek feladata a Pioneerok követése és szabálytalan mozgásuk okainak feltárása.
A Pioneerok furcsa pályamódosítására John Anderson és Slava Turyshev, a NASA pasadenai Sugárhajtómű Laboratóriumának (JPL) két munkatársa és Michael Martin Neito, a Los Alamos Kutatóintézet asztrofizikusa figyelt fel. A csillagászok a NASA földi telepítésű rádióteleszkóp-hálózatával (Deep Space Network, DNS) követték a Pioneerokat. A jelenségről a Physics World szaklapban számoltak be.
Túl a Plútón és Newtonon
A két űrszonda azután kezdett letérni pályájáról, miután elhaladt a Naprendszer legkülső bolygója, a Plútó mellett. Az eltérés nem nagy, de azért érzékelhető, és mindenképpen nagyobb a Napnak a szondára kifejtett gravitációs erejénél.
A Pioneerok viselkedése megosztja a csillagászokat. Van, aki úgy véli, hogy rés keletkezhetett az űrhajókon, és üzemanyag-szivárgás miatt lassulnak. Mások szerint azonban nem valószínű, hogy két objektumon egyszerre keletkezik rés.
Van, aki akár azt is elképzelhetőnek tartja, hogy Newton tévedett, elmélete, mely szerint a gravitációs erő a távolsággal gyengül, a nagyon nagy távolságokra nem igaz. Megint mások a rejtélyes fekete anyaggal hozzák összefüggésbe a jelenséget. A kérdésre megalapozottabb választ csak egy újabb, a Pioneerok útját követő, modern mérőműszerekkel felszerelt szonda adhat.
|
A Pioneer az Egyesült Államok által kifejlesztett bolygóközi szondák sorozata volt. Felbocsátásuk 1958 és 1973 közé esett. Mind a bolygóközi térség, mind a bolygók kutatásában jelentős eredményeket értek el.
A Pioneer űrszondák négy alsorozatra bonthatók, ezek közül az utolsó, a Pioneer-10 és a Pioneer-11 fellövése számított talán a legjelentősebbnek, hiszen ezek egyike a Jupitert, a másik pedig a Szaturnuszt vizsgálta meg közelről, elsőként az űrkutatás történetében.
A Pioneer-10 1972. március 2-án, a Pioneer-11 több mint egy évvel később 1973. április 6-án rajtolt. A rajtuk elhelyezett tudományos műszerek a bolygóközi és Jupiter körüli mágneses térnek, a napszélnek, a kozmikus sugárzásnak, a Jupiter és holdjai légkörének, valamint a kisbolygó-övezet meteorjainak vizsgálatára szolgáltak.
A Pioneer-10 a kisbolygó-övezet határát 1973 júniusában lépte át és december 4-én közelítette meg a Jupitert a legjobban. (A legkisebb távolság a szonda és a Naprendszer legnagyobb bolygója között 130 ezer kilométer volt.) Két nap alatt 30 felvételt készített és továbbított a Földre, majd folytatta hosszú útját – írja a Debreceni Egyetem Fizikai Tanszékének honlapja. A szonda felületére egy plakettet erősítettek, mely az emberiség szimbolikus névjegyéül szolgál, ha a Naprendszert elhagyó szondára egy idegen civilizáció találna.
A Pioneer-11 1974. november 26-án átlépte a Jupiter mágneses terét, és a bolygó megközelítése alatt 25 felvételt készített. A szonda ezután a Szaturnusz felé vette az irányt, 1979. szeptember elsején érte el. Számos mérést és felvételt készített a bolygóról, és felfedezte, hogy annak ‘A’ gyűrűjén belül van egy keskenyebb gyűrű is, valamint legkívül egy „kisbolygó-övre” bukkant. A Pioneer-11 volt tehát az első űrszonda, amely a Szaturnuszt közelről vizsgálta.
