Az elismert gazdasági, pénzügyi és jogi szakemberek arról írnak, hogy milyen szorongásokkal lépünk be az unióba, illetve, hogy milyen szorongásokkal várnak minket a jelenlegi tagok. Rámutatnak arra, hogy Európa újraegyesítése nem egyetlen napon történik, hanem egy hosszú folyamat eredménye lesz, amelyben most valahol félúton járunk. Feltárják azt is, hogy a bővítés a régi és új tagok közös érdeke, de senkinek sem jár ingyen ebéd. Értekeznek az ország mezőgazdasági csatlakozásáról, az agráriummal szembeni új kihívásokról, a pénzügyi szektor átalakulásáról és a harmonizált európai jogrendszer sokszínűségéről.
Összeállításunkban az általuk írottakból idézünk: 
Martonyi János volt külügyminiszter:
„A jövőtől ők is és mi is félünk. Azt a versenyt, hogy melyikünk ismeri kevésbé a másikat, feltehetően az unió jelenlegi tagállamai nyernék, ezért azután bennük erősebb a félelem is. Nincs ebben semmi új, hiszen Közép- és Kelet-Európát mindig sokkal jobban foglalkoztatta Nyugat-Európa, mint fordítva, az utóbbi évtizedekben pedig különösen felerősödött ez a jelenség. Míg a közép-európai értelmiség évtizedek óta álmodik Európáról és az Európával való majdani egyesüléséről, mindez a nyugat-európai országok közvéleménye számára már sokkal nehezebben megragadható gondolat.
A csatlakozáshoz kötődő ottani félelmek megjelenése kapcsán talán a legmeghökkentőbb az, hogy a fenntartások és aggodalmak legjobb esetben egy körülbelül 8-10 évvel ezelőtti közép-európai állapotból indulnak ki; sajnos minden erőfeszítésünk ellenére sem sikerült megismertetni a most velünk újraegyesülő európai polgártársainkkal annak a lényegét, amit Közép-Európa az elmúlt másfél évtizedben elért. Az észlelés mindig elmarad az események megtörténtétől, de talán nem ennyire: szórakoztató például a nagy nemzetközi tévécsatornáknak a bővítésről szóló műsoraiban, hogy a csatlakozás legnagyobb problémája nem lesz más, minthogy a „határok megnyitása” következtében a csatlakozó országok elvesztik képzett munkaerejük javát…” 
Jaksity György, a Budapesti Értéktőzsde elnöke
„Nem csupán Európában és a globális piacgazdaságban, de bolygónk egészének működésére jellemző módon – „nincs ingyen ebéd”, vagyis minden eredményért meg kell küzdeni és áldozatokat kell hozni. Így miközben lelkesen várjuk az uniós finanszírozást a magyar fejlesztési projekteknél, elő kell készíteni minden kapott euró mellé a megfelelő értékű önerőt, ami annál nagyobb teherként jelenik meg a költségvetés számára, minél több pénzt kivánunk igénybe venni az uniótól.
A jövőben pedig nemcsak a saját költségvetési kiadásaink által növelt adósság kamatait és törlesztését kell kitermelnünk, hanem ezeket a kiadásokat is. Ezért kell felelősen döntenünk a fejlesztésekről, az Európai Unió és Magyarország adófizetőinek a pénzéről. Felelősebben és átláthatóbban, mint az elmúlt másfél évtized során bármikor, mert csak akkor váltja be a csatlakozás a hozzá fűzött reményeket.
Talán nem minősül stréberségnek azt gondolni, hogy, ahol lehet, ott tanulva az uniós tagállamok hibáiból, azokat elkerülve próbáljunk jobb eredményeket elérni. Közben pedig élvezzük és alkalmazzuk ennek a sokszínű Európának az adottságait. Tanuljunk a korábban felzárkózó országok – Spanyolország, Portugália, Írország és Görögország – példájából; legyünk szorgalmasak és kitartóak, mint a németek; önmagunk sorsát aktívan alakító és egészséges vállalkozó szellemmel megáldottak, mint az angolok és a hollandok; merjünk kicsik lenni, mint az osztrákok; tudjunk nagyban gondolkodni, mint a franciák; végül megbecsülni az élet egyszerű örömeit, mint az olaszok.” 
Raskó György agrárközgazdász
„Bármennyire is nehéz egyeseknek megemészteni, de a belépéssel vége lesz a magyar agrárirányításban gyakorta alkalmazott „dugipénz-osztogatásnak” és a hivatásos Tiborcok által indukált, ad hoc piaci zavarelhárító intézkedések időszakának.
A teljes jogú tagsággal ráadásul más kellemetlenségek is párosulnak. Megszűnik, illetve jelentősen mérséklődik a hazai élelmiszerpiac eddigi védettsége, így a belpiacon is számottevően erősödni fog a verseny. A gazdák számára kevésbé, de a fogyasztóknak jó hír: a liberalizáció és a verseny jótékony hatásaként számos élelmiszer beszerzési ára csökkenni fog, hosszú időre gátat szabva az e termékkörnél a nyolcvanas évek eleje óta tartó árszínvonal-növekedésnek.” 
Csányi Sándor, az OTP Bank elnök-vezérigazgatója:
„A csatlakozást követő néhány évben csekély a valószínűsége a külföldi szolgáltatók tömeges „elfiókosodásának”. Elképzelhető, hogy új szereplők korlátozott funkcióval bankfiókokon keresztül megjelennek, vagy leányvállalataikat fiókokká alakítják, esetleg közvetlenül szolgáltatnak, amire a vállalati hitelezésben jelenleg is számos példa akad.
A határokon átnyúló pénzügyi szolgáltatások mindenekelőtt a határ menti területeken élénkülhetnek, mert a határok mind könynyebb átjárhatósága és a munkaerő mobilitása is ezeken teremt lehetőségeket a szolgáltatások közvetlen terjesztésére.” 
Sárközy Tamás jogászprofesszor:
„Amikor 1988-ban az első magyar társasági törvénybe – félve – beemeltük az európai jogi elemeket, amikor 1988-ban a Németh-kormány úgy rendelkezett, hogy ezentúl a gazdasági törvények előkészítésénél az uniós jogszabályokat intézményesen figyelembe kell venni, nem gondoltunk arra, hogy egyszer tagállamként fogjuk az EU gazdasági jogát kezelni. És lám, ez a pillanat most elérkezett. A csatlakozás azonban nem hozza magával a teljes alkalmazkodás kényszerét. Olyan igénnyel sohasem lépett fel az Európai Unió, hogy egységes gazdasági jogot építsen ki a tagállamok felett.
Az unióban igenis vannak tagállami külön érdekek, ezt minden ország védi; ha ezt tesszük mi is – mondjuk, az agrárjog terén -, nem kell szégyellnünk. Mindez azonban nem teheti kérdésessé uniós elkötelezettségünket.”
Mind az öt írást teljes terjedelmében a Figyelő 18. számában olvashatja el.
