A csatlakozásról és a versenyképességről

Ez a Figyelő 18. heti számában megjelent interjú rövidített verziója, a teljes szöveg elolvasható a hetilap hasábjain!

• Egy rossz kedélyállapotú Magyarország lép be a közvélemény-kutatások szerint néhány nap múlva az Európai Unióba. Miniszterelnök úr, Ön szerint mi ennek az oka?

– Én nem érzékelem a rossz kedélyállapotot. Kétségtelenül van egyfajta félelem az ismeretlentől, ami nagyon is emberi érzés. Ezt meg kell érteni. Ám a kormánynak nem az a dolga, hogy azzal foglalkozzon, félni kell-e az uniós csatlakozástól, vagy bizakodni kell-e benne, hanem az, hogy próbálja meg a lehető legjobban előkészíteni a belépést. Tudom, az emberek aggódnak azért is, lesz-e áremelkedés. Azt gondolom, a csatlakozás a fogyasztók számára nem jár majd különösebb változással. Lehet persze, hogy a cukor ára emelkedni fog, de ezenkívül nem nagyon szólnak még a rémhírek sem más termékek drágulásáról. Egy másik félelem azzal függ össze, hogy az emberekben mindig van szorongás, helyt tudnak-e állni versenyhelyzetben, nem veszítik-e el a munkahelyüket. Ez is érhető, emberi dolog. Mi mindent megteszünk annak érdekében, hogy azok, akiknek esetleg ma még a képzettsége nem elegendő, gyorsan rá tudjanak hangolódni az új igényekre és elvárásokra. Az, hogy Magyarország jól működik-e majd az unióban, az emberek akaratán, vállalkozó kedvén és az állam segítségén múlik.

• A felkészülésnél maradva: a napokban kiszivárgott jelentés szerint a kormányzat is számol annak lehetőségével, hogy hazánk 2004-ben nettó befizető lesz az uniós kasszába. Valós ez a veszély?

– Kormányzati szinten biztos, hogy ezzel senki nem számol. Ez rémhírkeltés, miként egyébként a rossz hangulatban is nagy szerepe van azoknak a politikai erőknek, amelyek csak azért fanyalognak, mert nem ők állnak az első sorban, amikor az unióba bekerülünk. Magyarország komoly uniós forrásokat vesz majd igénybe már az idén is. Technikailag ez egyébként könnyen belátható, mert a teljes 2004-re jutó források 10 százalékát automatikusan lehívhatjuk, és később kell elszámolnunk vele. Tehát pénztechnikailag sem fordulhat elő olyan, hogy nettó befizetők legyünk. De ennél sokkal fontosabb az érdemi rész, hogy mennyire vagyunk képesek jó pályázatokat készíteni. Hadd tegyem hozzá – talán nem titok -, hogy a legutóbbi kormányülésen elmondtam: a miniszterek minősítésének egyik legfontosabb szempontja a következő három hónapban az lesz, hogy a saját szakterületükön mennyire lehet kihasználni az európai forrásokat. A költségvetésben több mint 80 milliárd forintnyi uniós összeggel számoltunk. Nagyon remélem, hogy ezt, vagy ehhez nagyon közelálló összeget fel tudunk majd használni.

(…)

• Az elkövetkező években e pályázatokon kívül milyen nagy állami beruházásokhoz járul hozzá az EU?

– Igen jelentős uniós támogatással megépülhet a budapesti szennyvíztisztító, ennek a térségnek a legnagyobb európai környezetvédelmi beruházása. De ott van például a budapesti 4-es metró, amelyhez szintén európai pénzekre számítunk, még ha hitel formájában is. Nagyon komolyan gondolkodom azon, metró-ügyben vizsgáljuk meg azt a lehetőséget, hogy ne csak ezt az útvonalat építsük meg, hanem menjünk tovább. Hosszan lehetne sorolni a közeljövő többi infrastrukturális fejlesztését is, viszont inkább arról beszélnék, hogy a magyar kormánynak a jövő év tavaszán el kell köteleznie magát arra, milyen fejlesztések lesznek a következő uniós költségvetési szakaszban, 2007 és 2013 között. Ezért is mondom minden alkalommal, hogy legyen észnél az ellenzék, és próbáljunk közösen szót érteni ilyen kérdésekben. Ugyanis nem lehet azt mondani, ha netalántán egy másik kormány jön, akár 2006-ban, akár 2010-ben, hogy kérem szépen, bocs, ezt a tervet egy előző kormány csinálta. Ez ugyanis Európában nem szokás. Ebből következően alapvető érdekünk, hogy egyeztessük, milyen Magyarországot képzelünk el a következő évekre. Azt gondolom, június 13-a után elő kell venni ezt a kérdést, le kell ülni az ellenzéki szakértőkkel, hogy értelmes megállapodásra jussunk. De legalábbis ismerjük egymás álláspontját ezekben a kérdésekben.

• Ön mit tenne a következő nemzeti fejlesztési terv célpiramisának tetejére? A jelenlegit gyakran az a vád éri, hogy túlságosan szétaprózott, nem eléggé fókuszált, ami az unióban nem biztos, hogy jó stratégia.

– Természetes volt az, hogy mindenki megpróbálta a lemaradását bepótolni, és igyekezett „benyomulni” a mostani tervbe. Azért itt is képeztünk elég komoly súlypontokat, öt területet neveztünk meg, amelyek köré kell csoportosítani a fő fejlesztéseket. A 2007 és 2013 közötti prioritásokról egyelőre csak a személyes véleményemet tudom elmondani. Úgy látom, a súlyponti kérdéseknek a kutatás-fejlesztésnek és az oktatás-fejlesztésnek kell lenniük. Ezek lesznek Európában is a legfontosabb kérdések. Azt gondolom továbbá, hogy 2007 és 2013 között az infrastruktúra is slágertéma lesz még, annál is inkább, mert addig nagyon komoly uniós pénzeket autópálya– és autóút-építésre még nem igazán tudunk felhasználni. A harmadik irány pedig a szolgáltató központ jellege az országnak, ami a geopolitikai helyzetéből adódik: ki kell használni a logisztika fejlesztésének lehetőségeit. És valószínűleg lesz egy negyedik prioritás is, a vidékfejlesztés. Az Unió egyre kevésbé akar az agráriumra támogatást adni, és egyre inkább a vidékfejlesztés felé fordul.

(…)

• Magyarország integrálódása az unióba május elseje után nem áll meg. Következik a schengeni csatlakozás, illetve az euró bevezetése. Mikorra várható az előbbi? Ami pedig az euróövezetbe lépést illeti: most 2009-2010. tűnik a legvalószínűbb időpontnak, de mi a garancia arra, hogy nem tolódik még későbbre ez a dátum?

– Schengen esetében biztosítani kell azokat az ellenőrzési rendszereket, azt az informatikát, amelyekről ma uniós körökben is azt mondják, hogy szinte már túlzóak. Ez nagy felelősség, ezért mondom azt: azon vagyunk, hogy 2006 végére, de inkább 2007 első felére csatlakozni tudjunk a schengeni egyezményhez. Az euróval kapcsolatban pedig úgy látom, valahol minden bizonnyal 2009 vagy 2010 lesz az az időpont, ami reálisan tartható. E mögé pedig egy olyan gazdaságpolitikát kell felvázolni, amely biztonságosan megmondja, hogy az állam miként akarja újraelosztó szerepét csökkenteni, a gazdasági egyensúlyt javítani, az inflációt leszorítani. Ebben benne lesz egy nagyon határozott gazdaságpolitikai irány, amely 2003-ban halványabban érvényesült, 2004-től viszont egyértelműen kirajzolódik.

(…)

• De mit tesz a kormány azért, hogy a vállalkozók kedélyállapota is jobb legyen? A napokban az egyik legismertebb magyar nagyvállalkozó, Demján Sándor úgy fogalmazott, hogy a kormányzati támogatás hiánya, egy „fonnyadt értelmiségi kör” gazdaságellenessége miatt Budapest lemarad a régió fővárosaival szemben. Miniszterelnök úr, mit tud tehát üzenni a vállalkozóknak?

– Demján Sándornak nem szoktam üzenni a sajtón keresztül, ha valami beszélni valónk van, azt személyesen elrendezem vele. Az említett kritika egyébként a fővárossal szemben fogalmazódott meg. Hozzá kell tennem, hogy bár nem tisztem, de meg kell védjem a fővárost, hiszen Budapesten nagyon sok minden történt az elmúlt években. Nem lehet, hogy valaki kimegy az utcára és nem szúrják ki a szemét az új fejlesztési lehetőségek, az, hogy logisztikai központként kezd működni a főváros. Tehát ez így szamárság, még akkor is, ha azt gondolom, hogy a vállalkozói légkört mindig lehet jobbá tenni. De az ilyen típusú kritika azért nem ér sokat, mert nem igazítja el a főváros vezetését, hogy mit is kellene tenni. Ha valaki együttműködni akar, a főváros és a kormány is készen áll erre. Nekem miniszterelnökként az a dolgom, hogy javítsam az ország versenyképességét. Ezt pedig úgy lehet elérni, hogy a fejlesztések felé orientálódunk, és a vállalati terheket csökkentjük. Az első perctől kezdve biztosítottuk a beruházási adókedvezményeket minden befektetőnek.

• Ez megvolt az előző kormány alatt is.

– Mi jóval többet tettünk ezen a téren. Megemeltük azokat a beruházási adókedvezményeket, amelyek korábban voltak. Az Európa Terv 1350 milliárd forintot bocsát rendelkezésre szemben a Széchenyi Terv 100 milliárdjával. Ezen felül elkezdtük a társasági adót tovább csökkenteni, s nagyon komolyan gondolkodunk azon, hogy a helyi iparűzési adó még nagyobb részét levonhatóvá tegyük a társasági adóalapból.

• Ugyanakkor visszaállítanák az árfolyamnyereség-adót?

– Ezt én biztosan nem fogom visszaállítani. Egyszerűen azért nem, mert az országnak szüksége van arra, hogy ne csak a nagybefektetőknek kínáljon befektetési lehetőségeket, de a kicsiknek is. Az árfolyamnyereség-adó elsősorban a kisbefektetőket sérti, ezért szüntettük meg, és nem is vezetjük be a következő években.

• És a kamatadót bevezetik még ebben a ciklusban?

– Ez egy vitatéma. Erről lehet, és érdemes beszélni, de mindenféleképpen csak olyan formában, ami a fokozatos és mérsékelt bevezetést jelenti. Van egy koherens koncepció, amelynek még csak a főbb vonalait ismerjük, és amely nagyjából úgy szól, hogy csökkentjük az állami újraelosztást, és összekapcsoljuk ezt egy államháztartási reformmal. Az adózási rendszerben pedig olyan változtatásokat hozunk, hogy a magasabb jövedelműek kedvezményeit nem fogjuk tudni vállalni, ezzel szemben a rászorulóknak nagyobb kedvezményeket adunk. Ebből a koncepcióból egy elemet kiragadni félrevezető. A fő irányvonal egyértelműen az igazságosabb, átláthatóbb adórendszer, és a vállalkozói terhek mérséklése a fejlesztések érdekében. Ezek a törekvések már a jövő évi költségvetésben tükröződnek majd.

Az interjú teljes szövegét elolvashatja a Figyelő április 29-én megjelent 18. számában.