Az internet jóvoltából erősen megnőtt és felértékelődött az információk iránti igény. Sokan úgy gondolják, hogy ha bármikor és a világon bárhol hozzáférhetnek a világhálón a szükséges adatokhoz, ha egy másik földrészről is hozzákapcsolódhatnak cégük információrendszeréhez, akkor legyen módjuk erre utazás vagy tárgyalás közben is.
Egy bekábelezett helyi hálózat (LAN) optimális megoldás az irodaházakban dolgozók többségének, de mi legyen azokkal, akik napközben sokszor változtatják a helyüket – például értekezletek, bemutatók miatt? És a tárgyalásra érkező vendégek? ők hova “csatlakozzanak”, ha friss információkra van szükségük a megbeszélések alatt? 
Hálózat vezeték nélkül
Egyszerű és kézenfekvő a megoldás. Vezeték nélküli, rádiós hálózattal kell helyettesíteni a hagyományos összeköttetést mindenütt, ahol erre igény van. Az ötlet egyáltalán nem új, hiszen a mobiltelefonok már hosszú évtizedek óta ezekre az elvekre támaszkodnak, csak az általuk közvetített információk típusa – alapjában beszéd, kisebb hányadban rövid szöveges információ, napjainkban pedig egyre inkább kép és film – erősen eltér az IT-világ vezeték nélküli rendszerének kívánalmaitól.
Ha a frekvenciákat most figyelmen kívül hagyjuk, akkor a gyártóktól és a konkrét berendezéstípusoktól függően különböző szempontok szerint csoportosíthatjuk a mobil rendszereket: vizsgálhatjuk őket a használati mód, illetve a rendszerben részt vevők száma alapján.
Kapcsolat két pont között
A használati mód sajátosságára jó példa a Bluetooth. Alapjában kis távolságú, eszközök közötti kapcsolat fenntartására jó, például mobiltelefonhoz vezeték nélküli fejbeszélő illesztésére vagy a telefon és a noteszgép közötti adatcserére.
Gyakorlatilag a 2,5G-s és a 3G-s GSM rendszerek elterjedéséig a mobiltelefonok is efféle üzemmódban voltak használatosak, hiszen ha valakit felhívtunk vagy SMS-t küldtünk neki, akkor egy másik készülékkel kapcsolódtunk össze – esetleg a világ két pontja között. Mostanra – a GPRS, majd az UMTS rendszere révén – egyre inkább átalakul a GSM telefonok használati módja, hiszen ezeken a már elfogadható átviteli sebességű rendszereken adatbázisokhoz, internethez is csatlakozhatunk a telefonnal.
Mi az az IEEE?
Az IEEE (Institute of Electrical and Engineers, Inc.) szakértő nonprofit szövetség, tagja a világ több mint 150 országa. Az AIEE (American Institute of Electrical Engineers) és az 1884-ben alakult IRE (Institute of Radio Engineers) volt az elődje. Az AIEE-hez tartozott a vezetékes távközlés, illetve a fénytechnika és energiaipar, az IRE pedig a vezeték nélküli távközlést tartotta kézben. A két szervezet 1963-as összeolvadásával jött létre az IEEE. Feladata főleg az elektronikai, elektrotechnikai és távközlési szabványosítás és iránymutatás. A 802-es szabványcsoport mellett mostanában az IEEE 1354-es előírás szerepel a legtöbbször a számítástechnikában, ez az iLink vagy FireWire eszközök és interfészek definíciója.
A másik csoport nem eszköz–eszköz kapcsolatot tart fenn. Az ebbe tartozó eszközök terminálként illeszthetők egy meglevő hálózathoz. A PDA vagy a noteszgép (és nemsokára a mobiltelefon is) szerencsés esetben éppen úgy viselkedik és használható egy WLAN-szolgáltatás által lefedett területen, mintha egy kiépített vezetékes hálózathoz csatlakoztattuk volna. Ez persze “visszafelé” is igaz: a lefedett területen perifériák – nyomtatók, projektorok, adatkiszolgálók – is telepíthetők ideiglenesen, bekábelezés nélkül. Az ilyen nyomtatót egyébként nemcsak a többi, a rendszerbe belépett vezetéknélküli számítógép használhatja, hanem a vezetékes hálózat felhasználói is.
Ha felhasználók száma alapján osztályozzuk a vezeték nélküli hálózatokat, akkor három fő csoportot érdemes megkülönböztetnünk. Az első a személyes méretű hálózat; nevezzük ezt WPAN-nak (Wireless Personal Area Network – vezetéknélküli személyi hálózat). A WPAN kis teljesítményű és kis hatótávolságú. Ide tartoznak: a Bluetooth, a különböző otthoni rádiós interfészek és persze az IrDA, vagyis az infravörös interfész is. Ennek a csoportnak a definícióit az IEEE 802.15-ös szabvány írja le.
A 802.11-es szabványcsoport
802.11 A Wi-Fi védjeggyel ellátott Ethernet-kompatibilis rádiófrekvenciás, vezeték nélküli helyi hálózatok előírásait és ajánlásait magába foglaló szabványgyűjtemény.
802.11b Az Wi-Fi alapdefinícióját tartalmazó alszabvány. 2,4 gigahertzes frekvencián, nagyjából 75 méteres távolságon belül 11 megabit/másodperces elméleti adatátviteli sebességet kínál.
802.11g Az IEEE ez év júniusában alkotta meg; a 802.11b fejlesztése, ugyanolyan frekvencián, s kisebb távolságon 54 megabit/másodperces elméleti adatátviteli sebességet ad.
802.11a A 802.11b-vel egy időben definiált alszabvány, 5 gigahertzes frekvencián 54 megabit/másodperces elméleti, s 20-25 megabit/másodperces tényleges csatornánkénti sebességre alkalmas, sebességtől függően 25-50 méteres hatósugáron belül. Az 5 gigahertzes frekvencia több országban tiltva van; Európában például csak jövő januártól lesz használható ilyen szabványú eszköz.
802.11h Az 802.11a kikerülésére tervezett alszabvány. Az 5 gigahertzes frekvencián módot ad olyan eszközök használatára, amelyek észlelik a többi, ugyanezen a frekvencián üzemelő berendezést, például radart, és a kisugárzási teljesítmény csökkentésére, valamint az üzemi frekvencia elhangolására.
802.11x Ide tartozik a szolgáltatás minőségét meghatározó 802.11e alszabvány, az elérési pontokat ( Access Point) minősítő 802.11f alszabvány és a titkosítást leíró 802.11i alszabvány.
A következő csoport a WLAN (Wireless Local Area Network – vezeték nélküli helyi hálózat): a közepes teljesítményű és hatótávolságú hálózat. Szabványa a híres IEEE 802.11-es definíció. Cikkünkben legnagyobbrészt ezzel a csoporttal foglalkozunk.
A harmadik csoport a WWAN (Wireles World Area Network – vezetéknélküli “világhálózat”); ide sorolhatjuk a GSM, GPRS, UMTS, TDMA stb. rendszert, s voltaképpen a nagyobb kiterjedésű, mondjuk, egy várost vagy városrészt lefedő WLAN-konfigurációkat is, ezeket MAN-nak, vagyis Metropolitan Area Networknek nevezik. A WWAN nyilván nagy teljesítményű és hatótávolságú hálózat.
Ha a “mobil irodáról” beszélünk, akkor tovább kell szűkítenünk a kört. Ha sokan azt hiszik is, napjaink mobil irodája nem a Bluetooth-ra épül, nem is a GPRS vagy UMTS mobiltelefonokra, hanem a Wi-Fi-re. Ez nem is csoda, mert utazáskor vagy tárgyaláskor nemcsak a leveleinket vagy a WAP-on lekérhető moziműsort szeretnénk betekinteni, hanem valószínűleg a táblázatainkba, adatbázisunkba is.
A Wi-Fi Alliance tanúsítvány
A Wi-Fi létrehozói olyan vezeték nélküli rendszert akartak kidolgozni, amely voltaképpen egyenértékű a kábelezett Ethernet hálózattal, ugyanazokkal a tulajdonságokkal és biztonsággal. A Wi-Fi láttán az embernek a hangtechnikában fogalommá vált Hi-Fi jut eszébe, és valóban, a Wi-Fi-t azoknak a készülékeknek és részegységeknek a minősítésére használják, amelyek teljesítik az iménti feltételeket. A Wi-Fi Alliance nonprofit szervezet, 1999-től ad ki minősítést azokra a termékekre, amelyek teljesítik az IEEE 802.11-es előírásokat. Ma 205 cég tagja a szövetségnek, és 2000 márciusa óta 915 berendezés kapta meg a Wi-Fi minősítést. Ha egy berendezés Wi-Fi minősítésű, akkor biztosak lehetünk abban, hogy ugyanúgy lehet vele dolgozni, mintha az irodánkban bekábelezett Ethernet hálózathoz csatlakoznánk a számítógéppel.
A WLAN-eszközök és -rendszerek, hálózatok ez év elejéig kissé lassan terjedtek. Pedig a szabványosítás idejében megtörtént, sőt az Intel a maga centrinós Pentium 4M processzorával megfelelő hardverhátteret is adott hozzá, de volt egy bökkenő. A 802.11b-s “alap” Wi-Fi rendszerek – jóllehet jóval gyorsabbak a GPRS-nél és az UMTS-nél – sebességben még nem elégítették korunk igényeit: még nem adtak lehetőséget a multimédiás felhasználásra.
Európai megoldás
Az európai országok is kidolgoztak egy WLAN-szabványt; azt az ETSI (European Telecommunications Standards Institute) dokumentálta. Ennek a szabványnak két változata van: az IEEE 802.11-nek nagyjából megfelelő HiperLAN/1 20 megabit/másodperces sebességet ad az 5 gigahertzes sávon; a HiperLAN/2 pedig 54 megabit/másodperces sebességet, ugyanezen a frekvencián.
A 802.11b-vel egy időben definiált, jóval nagyobb sebességet megkövetelő 802.11a-t pedig nem lehetett bevezetni, mert az a nem civil használatra szánt 5 gigahertzes frekvenciát használja (ezen a frekvencián működnek például a repülőtéri radarok). A megoldás napjainkra alakult ki, a 802.11h szabvánnyal és a 802.11b-t felgyorsító 802.11g szabvánnyal; ezek olyan WLAN-eszközöket írnak le, melyek érzékelik, ha a környezetükben más hasonló frekvencián üzemelő berendezés működik, és ilyenkor egyrészt csökkentik a sugárzás teljesítményét, másrészt az interferencia, a zavar elkerülésére valamelyest elhangolódnak.
Elemzők szerint jövőre rohamosan terjedni fognak a 802.11a-s WLAN-eszközök, mert Európában is feloldják használatuk tilalmát. A berendezésgyártók azonban már most elkezdték forgalmazni a dual módú – vagyis a 802.11b/g, illetve 802.11a – készülékeket, például az Intel bejelentette a Centrino új, már 802.11a-s Wi-Fi-s változatát. De ez már egy másik cikkünk témája; abban különböző termékekkel és valós WLAN-okkal fogjuk megismertetni olvasóinkat.
