Az óvadék – szabad a gazdag?

Ekkora összeg kifizetésére nincs lehetőség, nyilvánvalóan jelképes, fel sem merült, hogy bárki is megpróbálja letenni – kommentálta Bánáti János ügyvéd az osztrák bíróság két héttel ezelőtti döntését, miszerint védencét, Kulcsár Attilát, a K&H-botrány első számú gyanúsítottját 83,13 millió euró (mintegy 23 milliárd forint) óvadék ellenében helyezné szabadlábra. A horribilis nagyságú óvadékot a bécsi tartományi bíróság szóvivője nem tartotta túlzásnak, mondván: a jogintézménynek éppen az a célja, hogy visszatartsa a gyanúsítottat a szökéstől, elrejtőzéstől. A bécsi bíróság pedig csak akkora összeget szabott ki, amekkorát a magyar hatóságok lehetséges maximális kárösszegként megjelöltek. Kulcsár Attila eredetileg 50 ezer eurót ajánlott fel, ám az osztrák jogi fórum ennél nagyságrendekkel feljebb ment.

Illusztráció egy amerikai óvadékügynökség honlapján

Ilyen hatalmas óvadék kifizetése minden bizonnyal még az Amerikai Egyesült Államokban is gondot okozott volna, pedig a tengerentúlon erre szakosodott ügynökségek nyújtanak kölcsönt a rászoruló érintetteknek. Akkor teszik le a vádlott helyett a pénzt, ha biztosítottnak látják, hogy idővel kamatostul visszakapják. Az óvadék-ügynökségek felelőssége, hogy az eljárás alá vont személy megjelenjen a hatóság előtt, s ennek érdekében szinte minden eszközt igénybe vehetnek. Ha elrejtőzne a gyanúsított, teljhatalmú szökevényvadászokat küldenek a nyomába, akik szabadon mozoghatnak az államhatárok között. (Az óvadék intézményének kialakulása és a mai gyakorlat az USA-ban – angol nyelven)

Veszély

Idehaza azonban sem szökevényvadászok nincsenek, sem hitelnyújtásra szakosodott intézmények. Az utóbbira vonatkozó híreszteléseket utóbb több pénzintézet is cáfolta, közölve: óvadéki kölcsön nyújtását nem tervezik a profiljukba iktatni. Azt azonban nem zárja ki a 2003. július elsején hatályba lépett új büntetőeljárásról szóló törvény, hogy a gyanúsított nevében bárki más – akár magánszemély, akár szervezet, cég, alapítvány vagy egyesület – tegye le az óvadékot. Szakértők figyelmeztettek is arra, hogy ha valaki bűnszervezet tagjaként követi el a bűncselekményt, a “banda” tagjai öszszedobhatják számára a szabadulást jelentő pénzt, ami nemkívánatos függőségi viszonyt hoz létre.

Mielőtt bárki azzal érvelne, hogy lám, milyen felemás megítélésű jogintézményt importáltunk az angolszász jogrendszerből, rögtön le kell szögezni: az óvadék nem először jelenik meg a magyar jogban. Az erről szóló törvénycikk 1900-tól 1950-ig nálunk is hatályban volt, amit a kommunista párt arra való hivatkozással szüntetett meg, hogy egyenlőtlenséget szül, mert csupán az válthatja ki magát, akinek van elég pénze. Több mint 50 év elteltével ugyanerre a veszélyre figyelmeztet a jobboldal. Dávid Ibolya, az MDF elnöke, volt igazságügyi miniszter szerint az óvadék intézménye újabb törésvonalat hoz létre a társadalomban, hiszen ez a gazdagok privilégiuma lehet, ezért is döntött a jogintézmény bevezetésének elhalasztása mellett az Orbán-kormány.

Bölcsesség

“Tételezzünk már fel kellő bölcsességet a bírák részéről, akik az ügy jellegét, s az elkövető személyi és vagyoni körülményeit mérlegelve képesek olyan nagyságú óvadékot megállapítani, amelyet az érintettek ki tudnak fizetni, ugyanakkor kellő visszatartó erőt képvisel, hogy ne rejtőzzenek el a hatóság elől” – fejtette ki ezzel szemben Bárándy Péter, a szaktárca jelenlegi vezetője. A Figyelő által megkérdezett több jogi képviselő, köztük Papp Gábor, Rabóczky Gábor és Szikinger István is úgy érvelt: a bírák alapos mérlegeléssel képesek úgy meghatározni az óvadék összegét, hogy azok nagyjából azonos relatív terhet jelentsenek a különféle anyagi helyzetben lévők számára. Óvadék letétbe helyezésére egyébként a hatályos szabályok szerint kizárólag akkor van mód, ha azért rendelték el a gyanúsított fogva tartását, mert a szökésétől, elrejtőzésétől lehet tartani. Más esetben szóba sem kerülhet; így különösen akkor nem, ha valaki korábban már egyszer megszökött, elrejtőzött, vagy attól lehet tartani, hogy befolyásolja a tanúkat, okiratokat semmisít meg, esetleg bűnt ismétel, vagy a megkezdett cselekményét folytatja.

Az óvadéknak nincs sem alsó, sem felső határa, a bíró szabadon mérlegelhet, ebből következően ugyanazért a cselekményért megállapítható 10 ezer, de akár 50 millió forint is. Kizárólag készpénzben lehet letétbe helyezni, ám Papp Gábor ügyvéd szerint – s e véleményével nem áll egyedül – indokolt lenne, hogy kellő garanciális feltételek és tisztázott tulajdoni viszonyok mellett ingatlanra bejegyzett jelzálog, értékpapír, vagy egyéb más érték is biztosítékul szolgálhasson. Az óvadék összege egyébként attól függetlenül visszajár, hogy a vádlottat végül elmarasztalja vagy felmenti a bíróság. Egy esetben veszíti el a gyanúsított: ha nem működik együtt a hatóságokkal, vagy mégis elszökne.

Kevés a szökés

Esze ágában sincs például a hatóságok elől eltűnni annak a Veszprém megyei vállalkozónak, aki két évvel ezelőtt féltékenységből élettársára fogta engedély nélkül tartott fegyverét, s emberölés előkészülete miatt folyik ellene eljárás. A börtönben töltött hónapok alatt erősen megromlott az egészsége, s ügyét leghamarabb fél-háromnegyed év múlva tárgyalja a bíróság. Védője szerint letartóztatása merő formalitás volt, mint annyi más gyanúsított esetében. A férfi a megyén belül dolgozhat, élheti a mindennapjait, s rendbe hozhatja üzleti ügyeit. Ő volt az első az országban, aki óvadék fejében – 3 millió forint letétbe helyezésével – szabadult (lásd az óvadékosokról szóló keretes írást).

A környező országok – Ausztria, Románia és Szlovákia – statisztikái szerint alig néhány ezrelékre tehető az óvadék fejében szabadlábra került és megszökött gyanúsítottak száma, s hasonló adatokat várnak a hazai szakemberek is. Jogi szakértők inkább amiatt aggódnak, hogy az óvadékról szóló rendelkezés éppen annyira gumijogszabály, mint az előzetes letartóztatás elrendeléséről szóló paragrafus, azaz tág értelmezésre ad lehetőséget a hatóságoknak.

“Meglehetősen képlékeny az óvadékszabály alkalmazása” – nyilatkozta egy dél-dunántúli ügyvéd, aki elmondta, több olyan ügyről is tud, amelyben a helyi és a megyei bíróság egymásnak ellentmondóan ítélte meg az előzetes letartóztatás indokait. Az egyik büntető ügyben például eredetileg három okra hivatkozva rendelték el valakinek az előzetes letartóztatását, ám utóbb két indok “elolvadt”, s óvadék fejében kijöhetett az illető. Mindezt Rabóczky Gábor nem tartja disszonánsnak; úgy véli, a letartóztatás és indoklása nem eleve elrendeltség, amit ne lehetne megváltoztatni, hiszen a bizonyítás az óvadéki eljárás során is folyik. A jogász szakma ezzel együtt szinte egyöntetűen üdvözli az új jogintézményt, mint amely csökkentheti a személyi szabadság indokolatlan korlátozását.

“Az ártatlanság vélelme eleve indokolja az óvadék jogosultságát, hiszen akit később felmentenek, ugyanolyan börtönkörülmények között tölti az idejét, mint egy már elítélt rab” – mutat rá Rabóczky Gábor. Szikinger Istvánnal együtt úgy véli, sok esetben megvannak ugyan a fogva tartás indokai, de korántsem olyan nagy számban, mint ahányban azt elrendelik. Szikinger azt hangsúlyozza, hogy az óvadék révén érvényesül az alkotmányban foglalt jog a szabad védekezésre, mivel az előzetes letartóztatás bizonyos megközelítésben előrehozott büntetésnek tekinthető.

Tény, hogy Magyarországon túl sokan ülnek előzetes letartóztatásban, s ezt az unió sem nézi jó szemmel: Európában a második helyen állunk e téren. Egy 2001-es statisztika szerint az ügyészi kérelmek több mint 90 százalékában, azaz szinte automatikusan rendelte el a bíróság az előzetes letartóztatást, s ez a tendencia azóta sem változott. Független szakértők a jelenséget a rendőrhatóság számlájára írják, mondván: elsősorban a nyomozás kényelmi szempontjait szolgálja az, ha mindig kéznél van a gyanúsított. Jelenleg a börtönökben csaknem 160 százalékos a telítettség, az összesen 11 ezer ember befogadására alkalmas büntetés-végrehajtási intézetekben mintegy 18 ezer ember “ül”. A Büntetés Végrehajtás Országos Parancsnokságától kapott tájékoztatás szerint közülük több mint 4300 fő az előzetesen letartóztatott.

Ebből kiindulva néhány szakértő azt hangoztatta, hogy az óvadékkal enyhíteni lehet a börtönök telítettségén. Akár évi több milliárd forint is megtakarítható a költségvetésnek, ha az állam számára napi 5-6 ezer forintba kerülő gyanúsítottak egyharmada kikerül a fogdákból. Az ebbéli várakozásokat azonban maga az igazságügyi miniszter hűtötte le, mondván: nem gondolja, hogy tömegek előtt nyílnak majd ki a cellaajtók. Inkább az európai jogrendhez való igazodás jegyében vezetik be ezt a jogintézményt Magyarországon, hogy ahol elkerülhető, ott ne korlátozzák indokolatlanul senkinek a személyes szabadságát.

Kísérletezés

Tény, hogy a több mint 4 ezer előzetes letartóztatott közül eddig mindössze néhány tucat szabadult. Egy büntetés-végrehajtási szakértő úgy nyilatkozott a Figyelőnek, hogy az elkövetkező egy-két hónapban még legfeljebb néhány száz ember jöhet ki óvadék fejében, akiknek ugyanis erre megvolt a jogi (és anyagi) lehetősége, az rögtön a hatálybalépést követően benyújtotta a kérelmét. Az új ügyek tekintetében azonban már érvényesülhet a jogszabály hatása, mert ha fennáll az óvadék lehetősége, a gyanúsítottnak nem kell rács mögé vonulnia.

A lapunk által megszólaltatott szakértők úgy vélték: elhamarkodott lenne egy hónap után értékelni a jogintézményt, hiszen még a törvényhozóknak sem volt fogalmuk arról, mekkora összeg tartja majd vissza a gyanúsítottakat a szökéstől. A bíróságoknak maguknak kell kikísérletezniük, ám ezúttal, rendhagyó módon, az a kívánatos, ha nem az államnak “csörög a kassza”.