Belföld

Ökoépítészet – itthon még nem terjed

A hazai ökologikus építészet elterjedését leginkább az hátráltatja, hogy csak hosszas utánjárással lehet beszerezni a szükséges anyagokat.

Katasztrófavédelmis szakemberek verekedték el magukat a télen egy Sárospatak melletti magányos házhoz. Volt okuk az aggodalomra: az épület lakóit napokkal azelőtt zárta el a hó a településtől, s a környéken szünetelt az áramszolgál-tatás. Hiába mentek. Az összefagyott mentőbrigádra ugyanis egyáltalán nem volt szükség, legfeljebb ők melegedhettek át a háziaknál, akiknek eszük ágában sem volt kimozdulni.

A külterületi földet néhány éve vásárolták, s akkor 8 millió forintért vezette volna be az áramot a helyi szolgáltató. A telek újdonsült tulajdonosai pénz híján nem éltek a lehetőséggel, de arra éppen jó volt az ajánlat, hogy egészen más úton induljanak el. Úgy döntöttek, a természeti erők, és főként a Nap segítségével maguk “termelik meg” a szükséges energiát, s építőanyagként is valami “egzotikust”, préselt szalmabálát választanak. Mint a fenti eset jelzi, az ötlet bevált, ráadásul az egész építkezés nem került többe 8 millió forintnál.

ELFELEJTETT TUDÁS. A hazai példa, ha nem is egyedi, mindenesetre ritka. Különösen, ha olyan házat keresünk, amely a lehető legtöbb szempontból összhangban van a környezetével: a természetivel és a társadalmival egyaránt. A főként az Őrségben és a Vendvidéken építő és újjáépítő U. Nagy Gábor szerint az az építészet, amely egyszerre regionális, ökonomikus és ökologikus, mára sajnos kimúlt. Kiváltképp az első, a helyi kultúrához, hagyományhoz való kötődést magában rejtő jelző az, amely a legritkább esetben teljesül. A környezet terhelésének csökkentése érdekében vannak ugyan előremutató kísérletek, s ezt akár örömteli fejleménynek is mondhatnánk, ám azt jelzik, hogy csupán technikai kérdéssé zsugorodik az építészet. “Csak egy-egy szelete valósul így meg az ökoépítészetnek, így azt inkább környezetkímélő vagy energiatudatos építészetnek nevezhetjük” – summázza az Iparművészeti Egyetem oktatója, aki saját munkáinál a helyi erőforrásokat, anyagot és munkaerőt, valamint a bontásból származó, tehát újrahasznosított anyagokat részesíti előnyben.

Környezeti összhang vizsgálata 

Az értékelés szempontjából mindenekelőtt fontos, hogy milyen helyszínen áll az épület, a környezet különbözősége szerint ugyanis más és más várható el tőle. Az épületet és környezetét 8 aspektusból mérik fel, az egyes szempontok szerint -5 és +5 közötti pont adható. Az eredmény -210 és +210 pont között lehet; a 0 pontos eredmény egészen pontosan a fél siker. Az alábbiakban az egyes szempontok, és hozzájuk példaként néhány kérdés következik. Néhány vizsgált lakópark mínusz 150, egy abaligeti tanya pedig 116 pontot ért el e vizsgálaton.
1. TERÜLETHASZNÁLAT


• Rossz vagy jó termőterületre épül?
• Megvédi vagy tönkreteszi a termőtalajt?
2. TELEPÜLÉSI KÖRNYEZET
• Növeli vagy csökkenti a közlekedési terhelést?
• Korlátozza vagy befogadja a nap és szél energiáit?
• Egynemű vagy változatos épülettípusokat alkalmaz?
3. TERVEZÉSI FOLYAMAT
• A tervezés a használótól külön vagy vele együtt zajlik?
• Elfordul tőle vagy figyelembe veszi a helyi környezetet?
• Elfedi vagy alkalmazkodik a helyi építési hagyományokhoz?
4. HASZNÁLAT, FENNTARTÁS
• Kizárja vagy lehetővé teszi az önálló, saját javítást, karbantartást?
• Kizárja vagy bevonja a használókat működtetésbe?
5. BEÉPÍTETT ANYAGOK
• Kizárja a bontott anyag felhasználását vagy hasznosít ilyet?
• Messziről szállított vagy helyi alapanyagot használ?
6. ENERGIAFELHASZNÁLÁS
• Kizárja vagy felhasznál megújuló energiát?
• Elvesztegeti vagy hasznosítja a hulladékenergiát?
• Figyelembe veszi vagy sem a hőtárolást?
• Mellőzi vagy számításba veszi a természetes szellőzést?
• Négyzetméterenként évi 300 kilowattóránál többet vagy 80-nál kevesebbet igényel?
7. VÍZFELHASZNÁLÁS
• Hasznosítja-e az esővizet, illetve a szürke szennyvizet?
• Óvja vagy rombolja a természetes forrásokat?
• A napi fejenkénti ivóvíz-felhasználás 150 liternél több vagy 25 liternél kevesebb?
8. HULLADÉKKEZELÉS
• Szelektálva gyűjt és újrafelhasznál-e?
• Szennyvízzel terhel vagy komposzt toalettet használ?
• Évente fejenként meghaladja-e a 3,6 köbmétert vagy a fél köbmétert sem éri el a hulladék?

Novák Ágnes, az első hazai ökoépítészeti kurzus elindítója nagyjából tíz éve véli úgy, hogy baj van az építészettel. A Szent István Egyetem Ybl Miklós Műszaki Főiskolai Karán az országban egyetlenként szakiránnyá fejlődött tárgy alapítója azon morfondírozott, hogy az otthonteremtésből, a családközpontú lakásvásárlásból mára puszta befektetés lett, minden egyéb helyett a megtérülés, a szociális támogatás, a kedvezményes hitel kihasználása a cél. Mindeközben vevőként végleg elvesztettük minden ismeretünket arról, hogy mit és hogyan építenek a házunkba, mi volna számunkra és a környezetünknek az egészséges. Olyan tudást felejtettünk például el, hogy a jól szellőző pincére azért is szükség van, mert így az egészségre káros radonsugárzást – hazai radontérkép híján fogalmunk sincs mekkora mennyiséget – mintegy kifújja alólunk. Skóciában és Svédországban éppen ezért tilos hálószobát közvetlenül a talajon fekvő, alápincézetlen helyiségbe tervezni.

TALÁLGATÁSOK. Ugyanakkor az itthoni építőipar nemigen kényeztet egészséges anyagokkal bennünket. Az Eternit Rt. még mindig gyárt azbesztet, és ezzel a tevékenységével csak jövőre hagy fel, miközben nyugaton évtizedek óta tilos a készítése, ellenkezőleg: éppen a mentesítés folyik gőzerővel. Itthon egyre divatosabbak az egyébként környezetbarátnak kikiáltott műanyag nyílászárók – nem kell hozzá fát irtani -, míg Európa nyugati felén a nimbuszuk csökken. Bécsben városképi okokból tiltották ki bizonyos negyedekből, s van ország, ahol nagyobb épületbe azért nem építhető be, mert ha kigyullad, mérgező klórgáz szabadul fel. Ezek a hírek a lakossági vásárlási kedven is nyomot hagytak.

Az új, műanyag építőanyagok – főként a nyílászárók és a festékek – használatához pedig nincs is meg a hazai tapasztalat, valójában az építészek is csak tapogatóznak. Ezek az anyagok olyannyira légmentesen zárnak, hogy szellőztetőket kell melléjük tervezni, ami viszont itthon egyáltalán nem szokásos. Így aztán penészednek a friss épületek, szaporodnak a reklamációk, sőt a kivitelezők ellen indított perek is. Az utóbbiak védekezése egyébként jól illusztrálja a jelenlegi helyzetet: általában arra hivatkoznak, hogy a lakók nem rendeltetésszerűen használják otthonukat. Például szobanövényt tartanak, és ettől különösen páradús a lakás levegője – szól a kivitelezők már-már nevetséges vádja.

ÖKO-INDEX. Az épületek környezeti – például tájhoz, emberi egészséghez való – illeszkedésének vizsgálata mindazonáltal nem eretnekség. A Brit Királyi Építészeti Akadémia három évvel ezelőtt adta ki és juttatta el a londoni építésügyi minisztérium közreműködésével zöld ajánlásait a szigetország valamennyi építészének. A kézikönyv – a közösség bevonásától az alaprajzi elrendezésen, anyaghasználaton át a gépészeti megoldásokig – végigveszi azokat a pontokat, ahol igenis helye van a környezeti megfontolásoknak, és a kiadvány valamenynyi oldalán felteszi a kérdést, hogy vajon éppen csak, közepesen vagy meglehetősen zöld a választott megoldás. A svájci BauBio intézmény öko-indexet dolgozott ki, amely az építőanyagok környezeti hatásainak számszerűsítésével értékel épületeket, és ezek után “nem javasolt”, “részben javasolt”, illetve “javasolt” kategóriákba sorolja azokat. A munka nem megy könnyen, leginkább a gyártók ellenállása akadályozza: sokszor ugyanis csak per kilátásba helyezése után adnak információt például az anyagok előállítása során felhasznált energia mennyiségéről.

Az első lépések Magyarországon is az anyagok vizsgálatára irányultak (lásd a táblázatot), majd felmerült, hogy a helyi adottságokra is figyelni kell. Álljon itt rá egy külföldi példa. A fosszilis energiával szinte egyáltalán nem rendelkező, ezért napenergiára alapozó Izraelben az engedélyezés során az egyik fő szempont az, hogy az épület a szomszéd telkére árnyékot se most, sem később ne vessen.

Kifejezetten összetett módon igyekszik értelmezni az illeszkedést az itthon Novák Ágnes által kidolgozott környezeti összhang vizsgálat (lásd külön írásunkat). A Szent István Egyetem végzős építészeinek ezt a diplomamunkájuknál kötelezően el kell végezniük – akkor is, ha nem ökoépítésznek készülnek. “Ahelyett, hogy a környezeti összhang vizsgálattal kezdenék, általában a végére hagyják azt, és csak akkor döbbennek rá a rossz eredményre” – meséli egyetemi tapasztalatait Novák Ágnes. A hirtelen javítási szándék gyakran furcsa megoldásokat eredményez, így kerül néha zsúpfedél városi ház tervére. De legalább egyszer a tanulmányaik során kötelezően szembesülnek a problémával.

Az ökoépítész szakirányról egyébként legfeljebb néhány tucatnyian kerülnek ki évente; kérdés persze, hogy kapnak-e efféle megrendelést. Ma Magyarországon ugyanakkor tíz hiteles ökoépítész neve sem jut a szakma eszébe, ráadásul egymás megítélése sem teljesen egyértelmű. A leggyakrabban citált név e körben Ertsey Attiláé, aki a nagy energia- és vízhálózatokról lekapcsolódó, magát ellátó autonóm épület, sőt település híve, és Rád községben ökolakópark megteremtésén fáradozik. A zalaegerszegi Mezei Sándor faszerkezetes vályogházaival, valamint magyarszombatfai aprócska vályogtégla üzemével hívta föl magára a figyelmet, Hegedűs Zsolt pedig földházakat épít fűtetővel.


Ökoépítészet – itthon még nem terjed 1

MEGTÉRÜLÉS. Kívánhatnánk, hogy az érdeklődés a környezetkímélő építkezés irányába forduljon, ám az volna csak a csapdahelyzet! “Túl nagy kereslethez nem volna elég hozzáértő építész, az egyéb szülemények pedig fogyasztói csalódásokhoz vezetnének, ami gyorsan visszaütne” – mondja Szécsi Ilona környezetgazdász, aki szakdolgozatában a környezetkímélő családi házak piaci helyzetét elemezte. Az alacsony ökoépítészi létszám mellett akadályként azt találta, hogy nincs szabályozás, sem vevői tudatosság, ami minőségre kényszerítené a beruházókat. Nagyon hiányzik a közösségi – önkormányzati, szövetkezeti – építkezés, ahol nem a gyors megtérülés volna az elsődleges követelmény, s a vevő kevésbé volna kiszolgáltatott.

Mindazonáltal a zöld építészeti megoldások keresésénél van hova nyúlni. Adatbázisban gyűjtötte össze – honlapján és CD-n is közzétette – a gyártókat, szolgáltatókat a Független Ökológiai Központ, megtalálhatók cégek az Ökoszolgálat internetes gyűjteményében is, legutóbb pedig az Energia Klub honlapján tűnt fel új lehetőség: ott kifejezetten megújuló energiára alapozó megoldások árusítói között lehet keresni a bio-brikettől a napkollektorig.

“Az érdeklődők legelső és megválaszolhatatlan kérdése, hogy mennyi idő alatt térülnek meg az energiatudatos átalakítások” – mondja Kőrös Gábor, az Energia Klub munkatársa. Ehhez ugyanis tudni kellene, hogy milyen megoldást cserél valaki energiahatékonyabbra vagy megújuló erőforrásra. Plasztikus adat ugyanakkor, hogy míg egy panellakás évente, négyzetméterenként 270 kilowattóra energiát használ, egy ökoház mindössze 30-at. Íme, az egyik pont, ahol megmutatkozik az energetikai szektor ellenérdekeltsége. Az ökoépítészet hívei ugyanis állítják: mivel kifejezetten anyag- és energiatakarékos, amit létrehoznak, az építő- és energetikai ipar, valamint a kisebb forgalom alacsonyabb áfabevétele miatt tulajdonképpen az állami költségvetés is ellentétes érdeket vall.
De lássunk egy másik módszert a ház körül! A veresegyházi lakóparkban a szennyvíz után köbméterenként 360 forintot kénytelenek fizetni a lakók. Egy olyan faluban, ahol nádgyökérzónás – ülepítéssel, növények lebontó erejével működő – szennyvíztisztító működik, a díj köbméterenként ennek alig a század része, csupán két forint. Egy dániai öko-lakótelepet (nem is kicsi lakásokkal, átlagosan 60 négyzetméter jut egy lakóra) sikerült úgy kialakítani, hogy a teljes háztartás napi négy órányi munkával fenntartható legyen.

Az ökoházak üzemeltetése messze olcsóbb, az építésről viszont árnyaltabban kell fogalmaznunk. Drágává, de legalábbis munkássá egyrészt az teszi a beruházást, hogy csak nehezen lelhető föl az alapanyag. Préselt szalmabálát például nem kapni boltban, ezt annak idején maguk termelték, esetleg a szomszéddal cserélték a házépítők. Másrészt igencsak nehézkes az összes mesterrel végigbeszélni, hogy mit és hogyan használhat.

Egyébiránt úgy tűnik, ezek a kezdeményezések akkor működnek jól, ha szűkösek az erőforrások. A városi öko-építészethez ily módon Nyugat-Berlin példája állt a legközelebb. Amíg állt a két városrész között a fal, s ezen akadályon keresztül nehézkes és drága volt bármit be-, illetve kijuttatni, teljes tömböket újítottak fel úgy, hogy minél önállóbbak legyenek. Melegvizet napkollektorok segítségével állítottak elő, a fűtés, hűtés szabályozásában jótékony hatású napcsapdákat építettek, különválasztották a szürke – például WC-ben még újrahasználható – és fekete szennyvizet, a tömböket saját gyökérzónás tisztító berendezésekkel látták el. A saját tisztítású vízzel alkalmasint kereskedtek is: mondjuk eladtak belőle a szomszéd tömbnek autómosáshoz. Ehhez be is tartották a játékszabályokat, például mindenki a helyben árult, s könnyen lebomló mosószert vásárolta.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik