Belföld

2002 – a nagy leltár

Annak, aki nem figyelt, annak, aki másra figyelt, de annak is, aki figyelmesen kattintgatott idén, de szeret nosztalgiázni - leltároztuk a 2002. év gazdaságpolitikai eseményeit.

Január – lejárt a bombák kora

Megérkezett az euró a kontinensre és rögtön ki is számoltuk, hogy mennyit ér. Itthon eközben elégedetten nyugtáztuk, hogy 2001-ben az államháztartás a terveknek megfelelően alakult, de már az első aggályok is megfogalmazódtak a 2002-es költségvetés megvalósíthatóságáról. Persze, akkor még hittünk a négyszázalékos éves gazdasági növekedésben… Majd ugyanezzel a lendülettel hírt adtunk arról is a hónap végén, hogy nem ketyeg tovább a sertésbomba, és a vitaminboomnak is vége.

Február – mit ígért László Csaba?

Egy pillanatra azt hihettük, hogy vége lesz az “unalmas és titkos” EU-nak. Bár messze voltunk még Koppenhágától, már akkor sejteni lehetett, hogy a csatlakozók közül többen nem annyit kapnak majd – és most kizárólag a pénzügyi alkura gondolunk -, mint amennyit korábban vártak. Ismét szóba került a kontinensen szokatlanul alacsony magyar társasági adó, és megéri újraolvasni, mit ígért László Csaba, aki akkor még csupán pénzügyminiszter-jelölt, május óta viszont már a bársonyszék tulajdonosa. Összeállításunkból kiderült, hogy négyszer olyan gyorsan nőttek a lakásárak Budapesten, mint vidéken, és akkortájt minden negyedik magyar ember használt számítógépet.


Március – kontinensek viadala


Újra át kellett gondolni azt az európai tervet, miként váljon a földrész a világ vezető hatalmává 2010-re – igaz, addig még van egy kis idő. Az óceán túlsó partján bizakodóbb a hangulat, ám nem csitul az EU kontra USA acélvita. Újabb ígéretek születtek a védőnői sztrájk nyomán. Beleástuk magunkat a Gripen-ügy körülményeibe is. Kissé naív módon bízakodtunk a fővárosi parkolási helyzet javulásában…


Április – kormányváltás itt és ott


Miután kiderült, hogy közvetetten felelős 7500 boszniai muzulmán haláláért, a holland kormány levonta a következtetést és lemondott. Politikai földrengés rázta meg Európa déli részét is: Dána, Olaszország és Hollandia után Franciaországban is jelentős sikereket ért el az elnökválasztáson egy jobboldali politikus. Itthon felgyorsultak az események: igéretek jobb- és baloldalról, csatározások, választások és eredményhírdetés.


Május – javít a baloldal


Nem csitultak a félelmek az USA-ban – biztosra vették az újabb terrorakciót. Eközben a franciák köztársasági elnök után (végül nem magyar származású) miniszterelnököt választottak, Hollandiában politikai merénylett áldozata lett az ottani  jobboldal vezéralakja. Nálunk a győztes koalíciós pártok megállapodtak kormánystruktúráról majd megalakult az új Országgyűlés – az ellenzék nehezen nyugodott bele a hatalom elvesztésébe. Eközben foci kicsiben és nagyban


Június – politikai vihar


Ismét magasra csaptak hazánkban a politikai hullámok: a miniszterelnök ügynökmúltja széles körű felháborodást váltott ki, de a kormányválság csupán rövid ideig tartott, szépen lassan kisimúlhattak a ráncok Medgyessy Péter homokán. Eközben a franciák megerősítették első szándékukat és voksolás volt Csehországban is. Körülnéztünk a palackozott vizek piacán, a hipemarketek környékén és ágazatonként elemeztük a csatlakozás lehetséges következményeit.


Július – útra, térre, hídra fel!


Tüntetés az Erzsébet hídon, dulakodás a Kossuth téren, demonstrálnak a magyar gazdák – igazán aktívan éltek demokratikus és kevésbé demokratikus figyelemfelhívó eszközeikkel a magyar polgárok ebben a hónapban. Mindehhez Pokorni Zoltán lemondása adta meg az alaphangulatot… Emellett elégedetlenkedtek a füstölgők, tovább nőtt az aggodalom a friss makroadatok láttán, de a pénzügyminiszter szeme előtt már a az eva-törvény lebegett. A kontinens egyik fele az Európai Unióba készül, a másik fele a Montánuniót temeti.


Augusztus – árvízek és jelentések


Óriási károkat okozott az árvíz hazánkban és külföldön egyaránt. Befejezte tevéknységét a Medgyessy Péter ügynökmúltját vizsgáló parlamenti bizottság, ám a közvélemény inkább a Mécs-bizottság titkosnak szánt jelentéseiből mazsolázgatott. Hozzájuk hasonló ismertséget ebben hónapban csupán a fordulatokban gazdag Citadella-ügy főszereplőjének sikerült elérnie. Miközben Schröder már az elnökválasztásra készült, több összeállítást is készítettünk a magyar és a villággazdaság helyzetéről. Előbbi a csatlakozásra és fordulatra készült, utóbbi a kettős recessziót gondolatától remegett.


Szeptember – harcias elnök


Ismét előtérbe kerülteltek a 2003-as adóváltozások, Medgyessy Péter az Európai Bizottság elnökével disputált, a pártok pedig már javában készülődtek az önkormányzati választásokra, miközben tovább éleződött az ellentét a főváros és Pest megye között. Mindezek közel sem annyira foglalkoztatták a világ közvéleményét, mint az amerikai elnök harciassága és a johannesburgi konferencia kudarca 


Október – szavaztunk mi is, az írek is


Körüljártuk az Irak ellleni támadás lehetséges következményeit, miközben az USA továbbra is az új erőre kapó Al-Kaida után kutatott . Persze nálunk sem állt le az élet: a baloldal sikerével végződő önkormányzati választások némileg elvonták a figyelmet az utolsó hazánkról készült EU-jelentésről. És persze viták az eváról, a 2003-as minimálbérről és privatizációról – de mindez nem aggasztotta az íreket, akik másodjára igent mondtak az unió bővítésére.


November – északi döntés


Az év nyolcadik hónapjában sem került le a címlapokról Irak és az Egyesült államok sakkjátszmája, bár a kontinensen legalább ennyit foglalkoztak az osztrák választással és az európai energiapiac liberalizálásnak tervével. Magyarországon az eva mellett a drogtörvény volt a slágertéma, bár ekkor fogalmazták meg politikusaink a munkakártya ötletét és véglegesítették a hulladékgazdálkodási tervet is.


December – Koppenhágán a világ szeme


Megszületett a 2003-as költségvetés, és a versenyfejezetről szóló megállapodás után lezárultak csatlakozási tárgyalások – bár ez utóbbin leglább annyira aggasztó döntés született Törökország szemszögéből, mint amennyit mi bosszankodtunk a defláció és a forint árfolyama kapcsán. Kiderült hogy hazánk nem lesz nyugati autók temetője és az is, hogy a dohányreklámoknak nincs sok közük a füstölgők számához. Voltak meglepetések a kormány idei utolsó ülésén – vettük a lapot, és mi is készítettünk Önöknek karácsonyra egyet…


 

Ajánlott videó

Olvasói sztorik