Áder János cérnája fogyott el a leghamarabb. A múlt pénteken állásfoglalásra szólította fel a kormányt, hogy deklarálja a jegybank elnökének függetlenségét miután a gyáriparosok szövetségének elnöke, Széles Gábor a testület felhatalmazásával arra hívta fel Járai Zsigmondot, hogy mondjon le.
Szombaton a Klub Rádió Hetes stúdió című műsorában a pénzügyminiszter szinte közvetlenül válaszolt Áder Jánosnak. Megállapította, hogy akármennyire független a jegybank elnöke, az infláció veszélyének mérlegelése során tekintettel kell lennie a külső és a belső gazdasági hatásokra, nem folytathat olyan monetáris politikát, amellyel indokolatlan veszteséget okoz az országnak. Ezzel együtt László Csaba a mai napra összehívta a gazdasági tanács ülését, hogy a gazdasági folyamatok irányítói és elszenvedői üljenek egy asztalhoz.
Hétfőn reggel Széles Gábor – saját, előző heti nyilatkozatát megismételve – felfrissítette a nézők emlékezetét: felhíva a lakosság figyelmét arra, hogy az érdekképviseletek rossz helyen kopogtatnak. Sajtótájékoztatóján ugyanezt tette a Fidesz is.
(Talán volt már akinek feltűnt, hogy még egy sort nem írtam arról, amiről az urak vitatkoznak. Így akartam érzékeltetni, hogy az emberek többsége valószínűleg egy szót nem ért az egészből, és nem is sokat segítenek nekik.)
Hétfőn este az egyik televíziós vitaműsorban már arról beszélt a külpolitikus, hogy Járai mögé azért sorakozik fel a Fidesz, mert a magasan tartott banki alapkamat akkora veszteséget okoz a gazdaságnak, hogy azt csak a Bokros-csomaghoz mérhető megszorításokkal lehet ellensúlyozni. Hétfőn elmaradt a monetáris tanács ülésén a kamatcsökkentés. Kedden reggel Németh Imre agrárminsizter a nagy nyilvánosság előtt állította, dacolva a jegybank elnökének függetlenségét védő törvényekkel, hogy csak a mezőgazdaságban 70 milliárd forint a veszteség a forint magas árfolyama miatt.
Aki most az 1 milliárd euróját kiveszi az európai központi bankból és idehozza Magyarországra, az egy év alatt 40 millió euróval lesz gazdagabb és a hozamot a magyar gazdaságból veszi ki, azt itt termelik meg számára. Ezért ömlik ide a pénz az ír népszavazás óta. Amióta szinte biztos, hogy hamarosan csatlakozunk, 150 milliárd forintnak megfelelő tőke áramlott be az országba az amúgy is már itt “dekkoló” 1500 milliárd értékű befektetés mellé.
Ekkor gondolhatták úgy a gazdaságkutatók, hogy ki kellene venni a politikusok játszadozó kezéből a forintot. A háború is fontosabb dolog annál, hogysem katonákra bízhatnák. Ha marakodnak a politikusok, azzal ráadásul a jegybank elnökét is gúzsba kötik, így még nehezebben mozdulhat. Talán ezért ültek össze a Bajnokok Ligájának közepesen gyenge meccse helyett és beszéltek a lehetséges lépésekről.
Mert miről is van szó? Annyi dolog függ össze, hogy bármelyik kiragadható, előtérbe helyezhető, ha valakinek az érdeke úgy kívánja. Ezért, ahogy az origo.hu is írja: nem mindegy, hogyan látják a dolgot azok, akiknek nincs közvetlen politikai és anyagi érdekeltségük, vagyis a kutatók.
Vértes András, a GKI Gazdaságkutató Rt. elnöke bírálta, hogy a monetáris politika továbbra is fenntartja az infláció mesterséges csökkentését. Úgy vélte: a jegybank presztízsveszteség nélkül tudomásul vehetné az infláció néhány százalékpontos növekedését, és minden gond nélkül 200 bázisponttal is csökkenthetné irányadó kamatát. A szakember értelmetlennek nevezte, hogy 4,5 százalékos infláció mellett is 9,5 százalékon tartotta a jegybank az alapkamat szintjét.
Ugyanekkora hévvel bírálta a kormány döntését is, mondván: elképesztő a beruházások 2003. évi költségvetés szerinti, az államháztartás hiányának mérséklése végett elhatározott mértékű csökkentése. Úgy vélte, ez technikailag is lehetetlen, és hangsúlyozta, hogy a tervezett 4,5 százalékos deficitet további 100 milliárd forint beruházásával növelni kellene a modernizáció érdekében.
Palócz Éva, a Kopint-Datorg Rt. tudományos vezérigazgató-helyettese egyetértett azzal, hogy az erős forint érdemben nem csökkentette az árakat, ám figyelmeztetett, hogy a hazai fizetőeszköz gyengülése várhatóan gyorsabban tükröződik majd a fogyasztói árak emelkedésében. Bírálta a fiskális politika elmúlt három évi átláthatatlanságát, és hangsúlyozta, hogy a 2003. évi költségvetés részleteiről is kevés az információ. Úgy vélte: az államháztartás idei rendkívül magas hiánya tartalmazhat jövő évre elkülönített tartalékokat is.
Petschnig Mária Zita, a Pénzügykutató Rt. tudományos főmunkatársa kedvezőtlennek nevezte, hogy az elmúlt években alapvetően a politika határozta meg a gazdaságpolitika irányát. – Számos egymást kioltó és néha értelmetlennek tűnő döntés született – mondta. Példaként említette, hogy a jegybank akkor döntött az árfolyamrezsim változtatása mellett, amikor már láthatóvá vált az exportlehetőségek szűkülése. Petschnig Mária Zita hozzátette, hogy az inflációs célkövetés rendszerét olyan időben hirdette meg a jegybank, amikor ennek feltételei nem álltak fenn – utalva a kétéves, a valóságtól elrugaszkodó költségvetés számaira.
Belyó Pál, az Ecostat elnöke kiemelte, hogy a kutatóintézetek 2002. évi előrejelzésükben nem számítottak a reáljövedelmek 11 százalékot meghaladó növekedésére. – Elsősorban az infláció felültervezése miatt következett be a jelentős, mintegy 11,5 százalékos reáljövedelem-növekedés a gazdaságban – mondta. Kedvezőtlennek ítélte, hogy az ipari termelés növekedése a tavalyinak a felére csökkent, ami a belgazdaságra irányuló élénkítő lépések hatástalanságát tükrözi.
Ezen a hangon érdemes a gazdasági folyamatokról vitázni, de mire a kutatók idáig eljutottak, már éppen 2 góllal nyert a Manchester United, és a nézők többsége valószínűleg nekik szurkolt.
