Kerámiák – jobb ma egy cserép

A nyugat-európai hagyományoktól eltérően a hazai árveréseken nem a szobrok és a kisplasztikák a jellemző közbeiktatott tételek, hanem az itthoni kerámiaművesség művészi termékei. A kínálat javát a XIX. század utolsó negyedétől egészen a hetvenes évek derekáig terjedő korszak alkotásai adják. Ha másért nem, hát rohamosan emelkedő árszintjük miatt érdemes megismerkedni a kerámiák különböző fajtáival.

Kő kövön

A közvélemény az üledékes földpát elmállásából képződő agyagból készült, kiégetett tárgyakat nevezi kerámiának. A történelem folyamán számos fajtája alakult ki, amelyeket alapanyaguk és az alkalmazott borítóréteg, a máz összetétele szerint csoportosíthatunk. Ezek alapján beszélhetünk máztalan cserépről, ólommázzal borítottról, ónmázas majolikáról és fajanszról, sómáz borította kőcserépről, mesterséges agyagból készült keménycserépről és a kaolinnal kevert porcelánról.

Az egyszerűbbek közé tartozik a kemény, nem áttetsző, máztalan vagy konyhasómázzal bevont agyagáru, a kőcserép. A műkereskedelem kínálatában a mindig vevőre találó korsók és söröskupák mellett érdekességként a vegyszergyárak edényei tartoznak még ebbe a tárgytípusba.

XV-XVII. századi klasszikus tétel valójában nagyon ritkán fordul elő bolti forgalmazásban. A historizmus idején, a XIX. században rengeteg kőcserép-imitáció készült. Az utólag készített kupák feltűnő jellemvonása, hogy a sötét egyszínű eredeti darabokkal szemben hivalkodóan színpompásak, ónfedelük pontosan illeszkedik, és finoman kidolgozott.

Nem spanyol viasz

Eredetileg közel-keleti kerámiatalálmány a majolika, amely az arabok közvetítésével jutott Spanyolországba. A mésztartalmú agyagból magas tűzőn égetett, ónmázas, színes, dúsan díszített spanyol-mór kerámiafajta Mallorca szigetéről kapta nevét.

A hazai és nemzetközi műkereskedelemben egyaránt rengeteg a hamisítvány. A XIII-XV. századi eredeti spanyol-mór majolikák mára a nagy múzeumok és gyűjtemények féltve őrzött kincsei közé tartoznak, ezért leginkább a seicentótól Itáliában működő műhelyek munkáit hamisítják. Mivel ezek tudatos utánzása Olaszországban 1902-ig ipari méretekben folyt, a hamisítványok kiszűrése nagy szakértelmet követel. A gyűjtők körében a tálak és vázák mellett a magas művészi színvonalon kidolgozott patikaedények a legnépszerűbbek.

Szintén egy városról, az olasz Faenzáról kapta a nevét a fajansz, bár az elnevezés megtévesztő. A durva fajansz ugyanis nem más, mint az olasz majolika, míg a finom fajansz valójában a keménycserép vagy más néven kőedény.

China in your hands

A hosszú századokon át állami monopóliumként féltve őrzött kínai találmány a legnemesebb a kerámiák között, elnevezését az olaszok által porcelánnak nevezett kagylóról kapta. A kínai porcelán ritkasága és ezáltal drágasága az európai alkimistákat folyamatosan kutatásra ösztönözte, ám legfőbb alkotóelemét, a kaolint csupán 1708-an fedezték fel.

Ettől kezdve beszélhetünk hamisítványokról, amelyek a legtöbb esetben valamely nagyhírű gyárban készültek. Nem ritka, hogy az ott dolgozók által elcsent és otthon kifestett példányok értéke ritkaságuk és egyediségük miatt magasabb, mint az eredetieké.

Eredeti színfoltot képviselnek a kerámiák világában a Zsolnayk, amelyek számára az első a nemzetközi sikert és elismerést az 1878-as párizsi világkiállítás hozta meg. Az 1855-ben még téglaégetésbe fogó Zsolnay Vilmos gyára 1892 környékén alkalmazta először az ámulatba ejtő színeket produkáló eozinmázt. Az alapító 1900-ban bekövetkezett halála után gyárát fia irányította tovább, aki előszeretettel alkalmazta a kor nagy hazai művészeit. Az általuk tervezett alkotások mára az árverések csúcsdarabjai közt találhatók.

A vegyes műtárgyakat forgalmazó árverezőházak mindegyike szívesen lát polcain Zsolnay kerámiát, ám a hazai mezőnyben jelenleg vezető, festményekre specializálódott aukciósházak közül csak a Mű-Terem Galéria vette palettájára. A milliós leütési árak fényében úgy tűnik, nem döntöttek rosszul.