Valódi sikertörténetnek számított, hogy a rendszerváltást megelőzően monopolhelyzetet élvező Bizományi Áruház Vállalat a 
kilencvenes években új, tőkeerős piaci szereplőkkel kibővült hazai műkereskedelemben nem csupán rajthoz tudott állni, hanem őrizte vezető szerepét. A BÁV Bizományi Kereskedőház és Záloghitel Rt. országos zálogfiók-, bolt- és felvevőhálózata, az évtizedek folyamán ágazatonként kiképzett szakértőgárda, valamint a folyamatosan produkált nyereség garantálni látszott a privatizáció túlélését.
A mögöttünk álló szezonban följegyzett változások azonban a cég legfőbb támaszát: a hűséges beadó-, illetőleg vásárlóközönséget tántorították el a társaságtól. Wein Miklós tavaly őszi távozása a BÁV éléről, majd az MFB által újraállamosított vállalat hirtelen reprivatizálása a két választási forduló között (utóbbit többen a Fidesz-közeli céggé válás szinonímájaként tartják számon) eddig nem látott zavart eredményezett a társaságnál.
A BÁV-sagaA gyökereit 1773-ra visszavezető, eredetileg az uzsorakamat letörésére alapított BÁV Bizományi Kereskedőház és Záloghitel Rt. a XIX. század közepére bebizonyította, hogy nyereséges üzletként is megállja a helyét. Az 1903-ban a jelenlegi székházzal gazdagodó BÁV-nál 1920-ban tartották az első művészeti aukciót, amikortól a cég Állami Árverési Csarnokként működik. Az 1924-ben a Postatakarékpénztárral összevont vállalat 1951-től Bizományi Áruház Vállalat néven tevékenykedik, leginkább a bizományosi árusításra koncetrálva, aminek kimondatlan célja a magánkézben lévő használtcikk-kereskedelem elsorvasztása volt. A zálogtevékenység fejlesztése a hatvanas években indul újra. Az 1991-ben zártkörű részvénytársasággá váló vállalat részvényeit egy nyilvános forgalomba-hozatalt követően 1997-ben bevezették a Budapesti Értéktőzsdére is. Az Arago tulajdonszerzése után nem sokkal, a rendszerváltást követően, meglehetősen különös körülmények között lett a BÁV az MFB-é, ennek következtében 2000 nyarán részvényeit kivezették a tőzsdéről. Az államosítás csak átmenetinek bizonyult: a banknál zajló “folyamatos portfóliótisztítás keretében” az idei választási fordulók között az OTP Bank Rt., illetve a Pro-Cash Rt. szerezte meg az MFB 94,521 százalékos részvénycsomagját, a könyv szerinti értéknél mintegy 40 százalékkal alacsonyabb áron.
Remek rajt, rossz beidegződések
A BÁV piaci hegemóniájának következtében a rendszerváltásig csupán a mind anyagi, mind művészi tekintetben értékesebb darabok kerülhettek az egyedüli árverező kalapácsa alá. Az országos bolthálózat révén a társaság az egész hazai kínálatból szemezgetett, mint ahogyan az országos használtcikk-piacot is lefedte.
A nyolcvanas évek értékesítési szisztémáján és színvonalán megrekedt BÁV-ot a piacra új színt hozó, az aktuális nemzetközi ár-értékrendet megközelítő aukciósházak komolyan fenyegették. Miközben ugyanis az árverési tételek után levonandó járulékok tekintetében (a beadóktól 10 százalék plusz katalógusköltség, vevőktől 15, illetve 22 százalék) csupán követték a vetélytársakat, tálcán kínálva ezzel középosztálybeli vevőkörüket a konkurenciának, a színvonal rohamos visszaesése a vastagabb pénztárcájú befektetőket riasztotta el.
Súlyos hiba volt, hogy a BÁV tudatosan nem követte a trendet, amely az árveréseket társadalmi eseménnyé avatta. Szintén visszatetszést kelt és rugalmatlanságról árulkodik a társaságnál dívó “hivatalnoki munkarend”: a 7 és 15 óra között nyitva tartó pénztár, valamint az, hogy a viszonteladók számlaigényét csak külön procedúra és néhány napos késedelem árán képesek teljesíteni. Apró, de árulkodó jele a nemtörődömségnek, hogy az országszerte elhelyezett óriásplakáton látható Czóbel Béla festményt nemhogy nem restauráltatták, de egy patinásabb keretbe sem öltöztették a színvonalasabb megjelenítés érdekében.
Elveszett a lendület
Míg a kvalitásos festményeket az ezek forgalmazására specializálódott Kieselbach, valamint a Mű-terem galéria szippantja el, a bútor, szőnyeg, műtárgy és néprajzi tételek zömét a Polgár és a Nagyházi aukciósházak viszik kalapács alá. Ennek következtében a BÁV-nak csak a “középszerű” tömegáru marad.
Az elmúlt esztendők új, az örökölt erőforrásokra építő, a konkurencia együttes kibocsátási kapacitását túllicitálni igyekvő üzletstratégiája – amely a szakemberek szerint Wein Miklós nevéhez fűződik – ismét felszálló ágba juttatta a BÁV műtárgyforgalmazását. Az országos zálogfiók-hálózatnak köszönhetően pedig az óra- és ékszerforgalom területén is megmaradt a piacvezető szerep. A kedvező fordulat kiteljesedésének a társaságot övező bizonytalanság vetett véget, amely a mostani állapotokhoz vezetett. Ezeket jól szemléltette a nemrégiben megrendezett, félházas 109. festményárverés.
Lanyha licit, visszamaradt tételek
A kis- és magángyűjtők szinte teljes hiánya jól tükröződött az eredményeken és az aukció átlagsebességén. A folyamatosan visszamaradó tételek következtében egy óra elteltével már a 110. tételnél tartott az árverésvezető. A szemfüles kereskedők a mindig kelendő bútorképek mellett a belvárosi áraknál jobban juthattak hozzá Koszkol Jenő vagy Heyer Artúr képeihez. Kikiáltási áron sikerült csak túladni a Londonban nagy sikert aratott Knopp Imre két kitűnő festményén, míg Rippl-Rónai József 4,2 millión kikiáltott pasztellképére nem akadt jelentkező.
A Kieselbachnál kuriózumként tálalt Mednyánszky László Hegyi patak című képének párja itt 4 millió forintért senkinek sem kellett, sőt a művész két kisebb képére (250 és 400 ezer forinton) sem akadt vevő. Szintén erre a sorsra jutott Börtsök Samu 180 ezerre taksált Nagybányai tájképe és a 300 ezerről indított Virágos udvar. A fél és egymilliós sávba tartozó Rudnay Gyula gyér licit után csupán 340 ezerért lett új tulajdonosáé.
Egy, az egymilliós álomhatárral kacérkodó Emőd Aurél kép végül a 450 ezres kikiáltási áron is pártában maradt, míg Perlott Csaba Vilmos gyümölcsöse a kétszeri újraindítás ellenére sem kelt el 1,2 millióért. Csak kikiáltási áron talált gazdára a nagyobb nevek közül Pekáry István (600 forint), Mattioni Eszter (250 ezer forint) és Frank Frigyes (200 ezer forint).
Nem hozott fényesebb eredményt a képaukciót követően megrendezett ékszer- és műtárgyárverés sem: minimális licitek mellett az ékszerüzlet-tulajdonosok tölthették fel készleteiket. Korábban biztos sikerként szereplő tételek maradtak itt is vissza: egy 14 karátos fehérarany, 1,70 ct (R2TCP1) briliánssal ékesített szoliter gyűrűre 650 ezer forintért sem akadt jelentkező, és egy ehhez hasonló, bár rendkívül tiszta (FMTCrVvs) kővel ékesített ékszerért is sokallták a 2 milliós kikiáltási árat.
