A japán jegybank 1999 februárjában irányadó kamatszintjét gyakorlatilag nullára csökkentette, megkönnyítve ezzel a bankok és a vállalatok forráshoz jutását illetve növelve beruházási kedvüket, a lakosságot pedig a megtakarítás helyett költekezésre kívánták buzdítani. A zéró politika bevezetésekor Japán egy deflációs spirál beindulásának veszélyével küzdött, az új politika inkább inflációs veszélyeket hordozott.
“Az olcsó hitelhez jutás lehetősége elkényelmesíti a magánszektort, szellemisége ellenkezik a piaci versennyel, és növeli a visszaélések rizikóját is” – vélekedett 2000 augusztusában Hayami, és dacolva a politikai elit élénk ellenkezésével megszüntette a BOJ zéró kamatpolitikáját, és az overnight bankközi kamatszintet 0,25 százalékra emelte. Hayami akkor úgy látta, hogy elindult a japán gazdaságban egy olyan pozitív átstrukturálódás, ami bár törékeny, de képes megállni a lábán a zéró kamat politika támogatása nélkül is.
Nem lett igaza: az épp csak beindult gazdasági növekedés erőtlennek bizonyult, és a monetáris szigorítást a politikusok fiskális expanzióval igyekeztek pótolni, aminek következtében a japán büdzsé deficitje soha nem látott magasságokba szökött fel. Ez év márciusára Miyazawa akkori pénzügyminiszter megfogalmazása szerint az ország újra katasztrófa közeli állapotba került, és Hayami újra visszatért a zérókamat politikához.
