A magánynugdíjpénztári vagyonkezelők a lelkük mélyén már korábban lemondtak arról, hogy bármit is kihozzanak a múlt év eredményeiből. A valamennyi pénzügyi befektetési forma szempontjából katasztrofálisan alakuló esztendőt követően inkább megpróbáltak apróbb kozmetikázással az idei kilátásaikat javítani, és szép csendesen belenyugodni abba, hogy a magán-nyugdíjpénztári tagok millióival lesznek kénytelenek közölni a szomorú hírt: nem számíthatnak reálhozamra.
Naptári trükkökEgyesek a magánnyugdíj-pénztári vagyonkezelők tavaly év végénúgy döntöttek, hogy nem december 29-ével, vagyis az utolsó piacnappal zárják az évet, hanem kissé előbbre teszik ezt a rendkívül fontos pillanatot. Azaz papíron két nappal korábban fordítanak az idő kerekén, legalábbis a hozamszámítások és az eszközértékelés szempontjából.
Az első látásra érthetetlennek tűnő “apróság” hátterében az állt, hogy az államkötvények piacán a két dátum között óriási árfolyamugrást lehetett tapasztalni, vagyis aki a korábbi zárónappal számolt, sokkal alacsonyabb hozamot jegyezhetett föl. A cégek pedig azért akartak rontani a tavalyi évi összeredményükön, mert így az alacsonyabb hozam alacsonyabb bázist jelent, vagyis jobb esélyt biztosít erre az esztendőre. Az egyre terebélyesedő vita végére a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete (PSZÁF) tett pontot, kimondta, hogy az év az utolsó kereskedési nappal ért véget.
Ebben semmi meglepő nincsen egy olyan év után, amelyet a Budapesti Értéktőzsde hivatalos indexe, a BUX mintegy 10 százalékos mínusszal zárt az év elejei állapotához képest, de még az állampapírok hozamait mutató MAX index is éppen csak az éves infláció fölötti, 11,52 százalékos nyereséget produkált. Azok a nyugdíjpénztárak tehát, amelyek a kockázat és a hozam hosszú távú optimalizálása érdekében megosztották a befektetéseiket, gyakorlatilag képtelenek voltak infláció feletti hozamot teljesíteni.
Minél nagyobb arányban tette állampapírba a pénzét egy pénztár – azaz minél kisebb kockázatot vállalt -, annál kevésbé járt rosszul. A tavalyi esztendőben akadhatnak reálhozamot elkönyvelni képes pénztárak, ám ezek maradnak elenyésző kisebbségben. Ráadásul a pénztárak vagyonkezelői által számított kicsinyke bruttó reálhozam – a különböző jutalék és működési költségek miatt – még így is elolvadhat, mire a pénztártag számlájára ér. A pontos, pénztárankénti adatok azonban csak tavasszal kerülnek nyilvánosságra.
Hosszú távra
Habár azt minden nyugdíjpénztári megtakarításokkal foglalkozó szakember hangsúlyozza, hogy egy-egy balul sikerült évnek nincs túlzottan nagy jelentősége e tipikusan hosszú távra szóló befektetési formánál, az kétségtelen, hogy valahol a “végén” – éppen a kamatos kamat miatt – hiányozni fog a tavalyi esztendő.
A forintosítható kiesésnél azonban sokkal fontosabb tényező, hogy a rossz év után nehogy hibásan vonják le a befektetői tanulságot a pénzünkkel sáfárkodó pénztárak, azzal véletlenül se essenek abba a csapdába, hogy a mélyponton eladnak, s a csúcson vesznek. Szakértők szerint a lényeg az, hogy a pénztárak befektetési politikájáról döntést hozók megtanuljanak hosszú távon gondolkodni, és az eldöntött stratégiához ragaszkodni, még akkor is, ha egy-egy év nem igazolja a várakozásaikat.
Mi a helyes út?
A szakemberek szerint az idén is akkor járnak el helyesen a pénztárak, ha a diverzifikálásra, vagyis a befektethető pénz megosztására helyezik a hangsúlyt, még akkor is, ha senki sem vár túlzottan fényes eredményeket a részvénypiacoktól. Hosszú távon – figyelembe véve azt is, hogy az egyéni számlákon jóváírt összeg a különböző költségtételek miatt szükségszerűen kisebb, mint a bruttó hozam – azonban nem tarthatják alacsony reálhozamot ígérő államkötvényekben a vagyonukat a pénztárak. Ebben az esetben egyszerűen lemondanának egy nagyobb részvénypiaci nyereségen elérhető hozamnak még a lehetőségéről is.
Kérdés persze, mennyiben fogadják meg a vagyonkezelő tanácsait a befektetési politikáról végső soron döntést hozó pénztári vezetők. Egyelőre a legtöbben azt valószínűsítik, hogy az idén sem változtatnak számottevően a jelenlegi arányokon, vagyis a többség – biztos ami biztos alapon – marad a most is jellemző, erősen kockázatkerülő portfóliónál.
A cikk elkészítésében Salgó István, a Nyugdíjpénztári Szolgáltatók Országos Szövetsége (Nyuszosz) vagyonkezelői tagozatának vezetője, az ING Vagyonkezelőjének első embere és Fekete Attila, az Erste Bank vagyonkezelő cégének vezetője volt segítségünkre
