Jogosan merülhet fel a kérdés sok magán-nyugdíjpénztári tag fejében: érdemes volt-e belépniük az új rendszerbe? Nem lenne tanácsos visszatérni a tb által finanszírozott első pillérhez? A Figyelő által megkérdezett szakértők véleménye egybecsengenek abban, hogy a többség számára legtanácsosabb kivárni, mit hoz a jövő, no meg a kormányzati akarat a magánynyugdíjpénztárakat érintő szabályozásban.
Mi a teendő?
A pályakezdőknek, a huszonéveseknek és a korai harmincasoknak ugyanis egyáltalán nincs vesztenivalójuk, még alacsonyabb fizetés mellett sem. A késői harmincasok számára a visszalépés kockázata talán még nagyobb, mint a maradásé, hiszen van remény a tagdíjmérték néhány éven belül történő emelésére.
A 40 éven felüliek pedig először is fogadják el, hogy egyelőre nem minden a tervek szerint halad, cselekedjenek józan belátásuk szerint, de ne csak a számok alapján döntsenek. Az is szempont lehet, hogy öregkorukra milyen mértékben támaszkodnak majd kizárólag a nyugdíjra, vagy esetleg más megtakarításaik is szerepet kapnak.
Az adatok szerint a polgárok saját józan belátásuk alapján is éppen arra jutottak, amit a szakértők mondanak. Vagyis: a vegyes rendszerben maradni pontosan annyi kockázatot jelent, mint visszalépni.
A függetlenség ára”Ha az ember a pénze egy részét valahogyan függetleníteni tudta az államtól, és a piacra bízta, akkor örüljön ennek, és ne lépjen vissza” – vélekedik Holtzer Péter, aki a Nyugdíjpénztári Szolgáltatók Országos Szövetségét képviseli a Pénztártanácsban. Szerinte mindenki jogosan feltételezheti, hogy pénze jobb kezekben lesz egy magánpénztárnál, mintha az állam kénye-kedvének lenne kitéve, hiszen a piaci verseny biztosabb hátteret kínál.
Ráadásul a “makroszintű bizonytalanságokon” túl maga az egyéni életpálya is rengeteg, előre nem látható tényezőn múlik, amelyekkel amúgy is képtelenség forintban kalkulálni. A döntést tehát a szakember véleménye szerint nem a kisebb, illetve nagyobb reménybeli forintösszeg között kell meghozni, hanem piac és állam között.
Befolyás alatt
Lamberger Galina tanácsadó szerint a döntésben közrejátszott az emberek “tehetetlenségi” nyomatéka is, vagyis az, hogy irtóznának egy újabb be- és kilépési macerától. Eddig ugyanis a pénztártagság alig 1 százaléka döntött a visszalépés mellett. Mindössze 20 ezer emberről van szó, s ők is főleg az idősebb korosztály tagjai.
Az összképhez az is hozzátartozik, hogy a 2 milliós nyugdíjpénztári tagság túlnyomó részét a belépéskor sem a pontos kalkulációk vezérelték, hanem sokkal inkább az ügynökök vehemens meggyőző munkája. Lamberger Galina véleménye szerint a nyugdíjpénztári tagság – különösen a kockázatosnak tekintett 40 éven felüli korosztály nagy része – a pénzügyileg felvilágosult rétegből került ki, márpedig ez a kör magasabb jövedelmű, vagyis kifejezetten megérte nekik az átlépés, és számukra az államtól való részbeni pénzügyi függetlenedés, az ezzel járó egyéb előnyök már önmagukban értéket jelentenek.
Van, aki vegyesen szereti
“Mindenképpen érdemes volt az új rendszert választani mindazoknak, akiknek a puszta számok nem mutatnak behozhatatlan veszteséget” – vélekedik Párniczky Tibor, a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletének (PSZÁF) kiemelt tanácsadója is, aki azonban úgy gondolja: az állami tb-rendszernek is van létjogosultsága.
A 6 százalék várhatóan néhány évre kiterjedő befagyasztása szerinte nem érinti alapvetően a rendszert. Miközben elismeri, hogy a 40 éven felüli korosztálynak már csak kifejezetten magas kereset mellett éri meg a vegyes rendszernél maradni, sőt a befagyasztás hosszabb távú fenntartása mellett már a 33-34 évnél idősebbek kilátásai is alaposan romlanak, mégis maradásra biztat, hiszen a vegyes rendszer a forintosítható érveken kívül számos egyéb előnyt kínál: az örökölhetőségtől egészen addig, hogy a nyugdíj egy összegben is felvehető.
