Szalay Dániel
újságíró
1982-ben születtem Budapesten. Általános iskolás diákként eleinte a családomról szóló újságot készítettem (én voltam az újságíró, a főszerkesztő, a tördelő, a korrektor és a nyomdász egyben), majd az iskolarádióban és a kerületi diákújságban kezdtem el a szárnyaimat bontogatni. A gimnáziumi évek alatt, 1996-tól az Internet Kalauzban és a Prim Online-on, valamint a Népszabadságban publikáltam rendszeresen, aztán egymás után jöttek a felkérések, dolgoztam a Figyelőtől a Computerworldig sok felé. Különösen is nagy hatással volt rám a Petőfi Rádió Modem Idők, majd Netidők című műsora, ahol 2001 és 2006 között online szerkesztő, produkciós asszisztens és riporter voltam. Majd átcsábultam a Klubrádióba, ahol Mobil címmel indítottam műsort. Többször is dolgoztam az RTL-nek (tévéműsort készítettem és az online portált szerkesztettem), az MTV-nek és a Kossuth Rádiónak, illetve különböző médiapiacról szóló lapoknak (Reklámvonal, Médiapiac, Digitalhungary, Marketing&Media stb.). 2009-ben talk típusú, jelenleg is működő podcastot hoztam létre vipcast néven. Közben végigcsináltam két szakot is a BKF-en (új nevén Metropolitan Egyetem), az egyik kommunikáció-újságírás, a másik pedig kereskedelem és marketing szak. A 24.hu-n a Média rovatot szerkesztem 2015 óta.
- 22:04 Búcsúzik Budapesttől az utolsó két 412-es Ikarus, egyikük szombaton az Örs vezér terén szomorkodott
- 21:22 Vízilabda válogatottunk legyőzte Hollandiát
- 20:35 Bardóczky Kornél: Lassítás nélkül, frontálisan jött belém
- 20:21 A nap legfontosabb hírei – 2025. 12. 27.
- 20:10 Szily Nóra Varga Juditnak: Szívesen beszélgetek Önnel is, bár nem vagyok Hajdú Péter
- 20:01 Újabb szexuális zaklatási váddal néz szembe Tyler Perry, a Holtodiglan színésze
- 19:52 „Az Árulókban igazából az tetszett, hogy nagyon kemény” – évzáró Péterfy Borival
- 19:39 Lejárt szavatosságú húst találtak egy budapesti török étteremben
- 18:52 AI-szexrobot, karevő démongyerek, zombik és vámpírok – ezek a horrorok hozták ránk a frászt 2025-ben
- 18:23 Lebontották a Római-part egyik nagy öregjét, a Délibáb csónakházat
- 18:22 Varga Judit egy szóval reagált Magyar Péter karácsonyi interjújára
- 17:59 „Hittük, hogyha van egy álmod, akkor megváltoztathatod a világot” – részegen vette át az olimpiai aranyát a brit atléta
- 17:57 Magyar Péter: Vietnámi bérkommentelőket vásároltak, akik mérges fejet tettek a fiaimmal közös fotómra
- 17:08 Időutazó ruhadarab tűnt fel a Stranger Things legújabb részében
- 16:57 Négy idei kütyü, amit még jövőre is érdemes megvásárolni
- 18:22 Varga Judit egy szóval reagált Magyar Péter karácsonyi interjújára
- 14:59 A meleg tinédzsertől Willy Wonkán át Bob Dylanig – Timothée Chalamet harmincéves
- 14:42 Választási győzelme esetén átalakítja az önkormányzati rendszert a Fidesz
- 11:29 Sulyok Tamás kirúgott kommunikációs igazgatója: „Ők nem az emberekért, ők a saját jólétükért gondoltak dolgozni”
- 20:10 Szily Nóra Varga Juditnak: Szívesen beszélgetek Önnel is, bár nem vagyok Hajdú Péter
- 17:57 Magyar Péter: Vietnámi bérkommentelőket vásároltak, akik mérges fejet tettek a fiaimmal közös fotómra
- 09:11 Lajos herceg nem ülhetett a családjához az idei karácsonyi vacsorán, külön szobában étkezett
- 10:53 Helikopter köröz Székesfehérvár felett, de a polgármester megnyugtatott mindenkit
- 12:46 Orbán Balázs: Magyar Péter hosszú idő óta a legveszélyesebb baloldali politikus
- 13:58 Találja ki, hol járunk – és segítsen megfejteni az ismeretlen Fortepan-képek rejtélyét!