Média

Nagyon bejött a New York Timesnak, ami a Politisnak nem

Miközben idehaza az előfizetésen alapuló internetes tartalomszolgáltatás elindításával kapcsolatos kísérlet, a Politis kezdeményezése sikertelenül ért véget, a The New York Times kiadójának tegnap publikált üzleti eredményei azt mutatják, az amerikai lap olvasói egyre inkább hajlanak rá, hogy fizessenek a tartalomért.

Dudás Gergely: Nem Simicska lesz a sajtó megmentője
Az Index volt főszerkesztője a Politis-kampány besüléséről, Simicska Lajosról és Spéder Zoltánról is nyilatkozott a 24.hu-nak.

A The New York Times Company csak az elmúlt negyedévben 157 ezer emberrel tudta növelni a digitális előfizetőinek táborát. Ez segítette hozzá a céget ahhoz, hogy teljes éves, 1,7 milliárd dollárnyi bevételének 60 százaléka, több mint 1 milliárd dollár valamilyen olvasói előfizetésből származzon. A vállalatnak összesen már 2,6 millió digitális előfizetője van, de ebben nem csak a hír-, hanem a gasztro- és keresztrejtvény szolgáltatásból érkező bevételek is benne vannak. Éves szinten a digitális előfizetésekből származó bevétel 46 százalékkal növekedett tavaly, és meghaladta a 340 millió dollárt. Az utolsó negyedévben mért 51 százalékos növekedésnek köszönhetően 96 millió dollár digitális előfizetési bevételük volt.

Mark Thompson, a cég ügyvezetője is elégedetten nyilatkozott tegnap a digitális stratégiájuk sikerét alátámasztó számok láttán. Beszámolt arról is, hogy a digitális reklámbevételeik is szépen növekedtek: e téren 14 százalékos növekedést értek el éves szinten, és ennek nagyságrendje elérte a 238 millió dollárt. A digitális reklámbevétel a cég teljes reklámbevételének 46 százalékát tette ki. A reklámokkal együtt így a vállalat összesen 600 millió dollár digitális bevételre tett szert. Azonban ezen a ponton nem állnak meg, a cég terve 2020-ra az, hogy évente 800 millió dollár bevételük legyen a digitális területből.

A The New York Times digitális előfizetéses modelljének sikerét illetően persze nem árt figyelembe venni, hogy eleve jóval nagyobb az amerikai piac, mint a magyar, ráadásul a magasabb életszínvonalnak köszönhetően tartalomért is könnyebb fizetséget kérni. És akkor még ott van az is, hogy a lap tartalmai világnyelven (angolul) jelennek meg, így valójában a világpiacot, azon keresztül pedig sokkal több potenciális előfizetőt érhetnek el.

A New York Timesban közölt adatok alapján egyébként a nyomtatott lapjuk kapcsán a kiadó kihívásokkal néz szembe, a print reklámbevételük 14 százalékot csökkent és így 320 millió dollár lett. A cég teljes, a digitális és a nyomtatott lapra is vonatkozó reklámbevétele így 4 százalékos csökkenéssel 559 millió dollár lett.

Az amerikai lap egyébként 2011-ben tette fizetőssé internetes tartalomszolgáltatását.

twitter
Történelmi fordulat a Twitternél
Hosszú idő után és történetében először nyereségessé vált a közösségi szolgáltatást működtető Twitter cég.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik