Dajka Balázs

Dajka Balázs

újságíró
Sportújságíró, 2017 óta dolgozik a 24.hu-nál. Ahogy a futballpályán is megfordult 4-5 poszton, úgy a sportrovatban is igyekszik több hangszeren játszani, a hírek mellett nem áll távol tőle a riport és az interjú sem, utóbbi műfajban leginkább a profi sportolók lelkivilága érdekli. Az utóbbi időben sportos kvízekkel teszteli az olvasók tudását, és, ha épp létszámhiány van, a népszerű Ziccer podcastben is fel-feltűnik.

Az Ötkarikás szemek mai, utolsó kibeszélőjében rengeteg adat hangzott el az éremtáblázat és számos egyéb statisztika okán. Szó esett a programba bekerülő s onnan kihulló sportágakról. Zárásként hangolódtunk a két hét múlva induló paralimpiára, meg kicsit a három év múlva nyitó következő olimpiára is.

Az Ötkarikás szemek mai kibeszélőjét a birkózó Lőrincz Tamás döntőbe kerülésével kezdtük, aztán női kéziseink előtt borultunk le, majd férfi pólósaink kapcsán jutottunk arra, hogy végül is (szinte) mindegy, ki jön szembe az elődöntőbe jutásért (a horvátok). Örvendeztünk egy rövidet a kajak-kenusok „bemelegítő” napja fölött, végül azon studíroztunk, hová vezet az, hogy immár transznemű sportolók is indulhatnak az olimpián.

Olvasói sztorik