Forma-1

Norrisnak rendesen tönkrevágta a hétvégéjét az időmérős baleset

KENZO TRIBOUILLARD / AFP
KENZO TRIBOUILLARD / AFP

Szegény Lando Norris, szombat délután még úgy nézett ki, hogy ő lehet a Belga Nagydíj időmérőjének meglepetésembere, hiszen az első két etapban, a Q1-ben és a Q2-ben is ő volt a leggyorsabb.

Aztán hiába szólt a négyszeres világbajnok Sebastian Vettel a Q3 elején, hogy az eső miatt a pályán áll a víz, és félbe kellene szakítani az időmérőt, ez nem történt meg, a McLaren brit pilótája pedig kicsúszott, és csúnyán összetörte az autóját.

Norris a könyökét fájlalta, de szerencsére zúzódásokkal megúszta a balesetet, ám mivel nem volt mért ideje, így ő lett az utolsó a Q3-ban. Ez alapján a tizedik hely jutott volna neki, de mivel az előtte végző Valtteri Bottas a Hungaroringen okozott baleset miatt öt hellyel visszacsúszott, így Norris a kilencedik pozícióba lépett előre.

Vasárnap délelőtt aztán kiderült, újra kell terveznie a futamot Norrisnak, a McLarennél ugyanis arra jutottak, az ütközés miatt váltót kell cserélni a brit pilóta autójában, ami automatikusan öthelyes visszasorolást jelent a rajtrácson.

A 21 éves Norris így a 14. helyről indul, de a McLarennél azért még reménykedhetnek egy esetleges dobogós helyezésben, az istálló másik versenyzője, a 200. Forma-1-es futamára készülő Daniel Ricciardo ugyanis a 4. pozícióból várhatja majd a rajtot.


A 44 körös Belga Nagydíj vasárnap 15 órakor rajtol.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik