Sport

Szegény francia teniszezőnek ki sem kellene állnia Federer ellen

AELTC / Edward Whitaker / POOL / AFP
AELTC / Edward Whitaker / POOL / AFP

A wimbledoni tenisztorna nyolcszoros győztese, Roger Federer három játszmában győzött a francia Richard Gasquet ellen, és ezzel bejutott a harmadik fordulóba.

A 39 éves Federer 1975 óta a legidősebb férfi játékos, aki eljut a harmadik körig, akkor Ken Rosewall 40 évesen vette sikerrel az első két akadályt. Gasquet utoljára 2011-ben tudott nyerni a svájci klasszis ellen a római versenyen, azóta tizenegyszer találkoztak, és mindannyiszor Federer volt a jobb.

A mostani meccsen az első játszma rövidítésben dőlt el, ahol Federer 6-1-re elhúzott, majd Gasquet kettős hibája után bezsebelte a szettet. A második játszma legszebb pontja Gasquet-é volt, aki Federer fej fölött megütött labdájára egy csodás fonákkal reagált, de a franciának csak felvillanásai volt, mert Federer mindössze egy játékot veszített ebben a felvonásban.

A harmadik játszmában Federer 3:3-nál vette el Gasquet adogatását, majd 5:3-nál az ötvenedik nyerőjével, egy ásszal zárta le a meccset.

Federer ezzel 19-2-re javította a mérlegét Gasquet ellen, és a következő körben a 29. kiemelt brit Cameron Norrie következik számára, akivel még egyszer sem találkozott.

eredmények:

férfiak, 2. forduló (a 32 közé jutásért):
Medvegyev (orosz, 2.) – Alcaraz (spanyol) 6:4, 6:1, 6:2
Federer (svájci, 6.) – Gasquet (francia) 7:6 (7-1), 6:1, 6:4
Martinez (spanyol) – Monfils (francia, 13.) 6:3, 6:4, 4:6, 7:6 (7-5)
Hurkacz (lengyel, 14.) – Giron (amerikai) 6:3, 6:2, 6:4
Auger-Aliassime (kanadai, 16.) – M. Ymer (svéd) 6:4, 4:6, 7:6 (7-4), 6:1
Bublik (kazah) – Dimitrov (bolgár, 18.) 6:4, 7:6 (8-6), 7:6 (7-4)
Sonego (olasz, 23.) – Elahi Galan (kolumbiai) 4:6, 6:3, 7:6 (7-3), 6:1
Ivaska (fehérorosz) – Chardy (francia) 4:6, 6:3, 6:2, 6:4
Thompson (ausztrál) – Nisikori (japán) 7:5, 6:4, 5:7, 6:3
Kyrgios (ausztrál) – Mager (olasz) 7:6 (9-7), 6:4, 6:4
Zverev (német, 4.) – Sandgren (amerikai) 7:5, 6:2, 6:3
Berrettini (olasz, 7.) – Van de Zandschulp (holland) 6:3, 6:4, 7:6 (7-4)
Bautista Agut (spanyol, 8.) – Kecmanovic (szerb) 6:3, 6:3, 6:7 (3-7), 3:6, 6:3
Garin (chilei, 17.) – Polmans (ausztrál) 7:6 (7-3), 6:2, 2:6, 7:6 (7-5)
Norrie (brit, 29.) – Bolt (ausztrál) 6:3, 6:1, 6:2
Fritz (amerikai, 31.) – Johnson (amerikai) 6:4, 7:6 (7-4), 4:6, 6:7 (4-7), 6:4
Cilic (horvát, 32.) – Bonzi (francia) 6:4, 3:6, 6:3, 7:6 (7-5)
Bedene (szlovén) – Nisioka (japán) 6:1, 6:0, 6:2
Duckworth (ausztrál) – Querrey (amerikai) 7:5, 6:7 (4-7), 6:3, 6:2

 

nők, 2. forduló (a 32 közé jutásért):
Cirstea (román) – Azarenka (fehérorosz, 12.) 7:6 (7-5), 3:6, 6:4
Raducanu (brit) – Vondrousova (cseh) 6:2, 6:4
Szasznovics (fehérorosz) – Nao (japán) 6:4, 7:6 (7-4)
Gauff (amerikai, 20.) – Vesznyina (orosz) 6:4, 6:3
Kerber (német, 25.) – Sorribes Tormo (spanyol) 7:5, 5:7, 6:4
Ostapenko (lett) – Kaszatkina (orosz, 31.) 6:1, 3:6, 8:6
Tomljanovic (ausztrál) – Cornet (francia) 6:4, 0:6, 6:3
Barty (ausztrál, 1.) – Blinkova (orosz) 6:4, 6:3
Linette (lengyel) – Szvitolina (ukrán, 3.) 6:3, 6:4
Krejcikova (cseh, 14.) – Petkovic (német) 7:5, 6:4
Rogers (amerikai) – Szakkari (görög, 15.) 7:5, 6:4
Pavljucsenkova (orosz, 16.) – Kr. Pliskova (cseh) 6:3, 6:3
Muchova (cseh, 19.) – Giorgi (olasz) 6:3, 5:7, 6:3
Badosa (spanyol, 30.) – Putyinceva (kazah) 6:4, 6:1
Sevastova (lett) – Kosztyuk (ukrán) 1:6, 6:4, 6:3
Siniakova (cseh) – Vandeweghe (amerikai) 4:6, 6:2, 6:2
Juvan (szlovén) – Burel (francia) 6:3, 6:4

Ajánlott videó

Olvasói sztorik