Bihari Dániel

Bihari Dániel

újságíró
A tudománykommunikáció a fő profilja, elsősorban történelmi témák, állatok, növények, természet- és környezetvédelem, ökológia. Ha valami él és mozog, az már érdekes, és általánosságban minden élőlény szerethető számára – még akkor is, ha arról ír cikket, hogyan kellene egyes idegenhonos fajoktól megszabadulni. Történelemből elsősorban a magyar, szereti ledönteni a dogmákat, megcáfolni a tévhiteket, bemutatni a valóságot. Ezt szolgálják a történelmi sorozatai is a tatárjárástól Kádárig, Batthyánytól Rákosiig, a mohácsi csatáig, vagy éppen a magyarországi roma közösségek történetéről írt sorozatig.

Két napig tartott a tavasz, a folytatásban az éjszakák kemény fagyokat, a nappalok viszont az átlagnál kicsit melegebbet hoznak. Unalmas lesz az időjárás, de esetünkben ez jó hír.

2019. 02. 04. 13:02

Az ember keze ökölbe szorul, amikor mérgezés okozta görcsbe rándult, haldokló kutyákkal kell szembesülnie. A tett bűncselekmény, a kutyát nem lehet rávenni, hogy semmit ne egyen fel a földről, az orvosi beavatkozás sikere pedig az idővel arányosan vészesen fogy.

2019. 02. 02. 16:01

A mohácsi vereség és a török megszállás is elkerülhető, de legalábbis még tovább elodázható lett volna, ha a magyar elit jobban méri fel a helyzetet és többet tesz ellene. Szapolyai János pedig nem elkésett a csatából, hanem ott sem akart lenni.

2019. 02. 02. 06:50

Csontig hatoló hideg szorongatja Észak-Amerikát, ám napokon belül tavasziasra melegszik az idő. Magyarországon a hétvégén 15-16 fokot várunk, utána megint fagypont köré esünk vissza. A gyakori és gyorsan változó extrém időjárási helyzetek oka a klímaváltozás.

2019. 02. 01. 14:37

Évente 20 ezer magyar vesz részt a gyógyszerfejlesztési folyamat utolsó fázisaiban lévő, leendő reménybeli gyógyszerek „tesztelésében”. A kockázatokat kizárni nem lehet, de szó sincs arról, miszerint az ember „kísérleti nyúl” lenne egy ilyen helyzetben.

2019. 01. 30. 19:05

A zsidó áldozatok maradványai után folyó kutatás kapcsán római katolikus teológust kérdeztünk a keresztény szokásokról. Mit mond az egyház a megszentelt földbe való temetésről, milyen „következményei” vannak a hamvasztásnak, az öngyilkosságnak, illetve ha a hívő ismeretlen helyen nyugszik?

2019. 01. 30. 16:10

Ausztráliában az utcára potyognak, emberekre „támadnak” a haldokló denevérek, itthon csendben pusztulnak tömegesen. Elképesztő adottságaik miatt ők a természet szuperhősei, mi viszont akaratlanul is irtóhadjáratot indítottunk ellenük.

2019. 01. 26. 14:00

Németország alatt a mélyben még mindig aktív a magmamozgás, a kitörés esélyét nem lehet elvetni. Világszerte 700 millió ember él vulkánok miatt potenciális veszélyben.

2019. 01. 25. 16:51

Királyválasztás a jégen, a szinte még gyermek Mátyás a trónon nyakában a kormányzó nagybátyjával, főúri összeesküvések – izgalmas fejezete ez múltunknak, de a kép sokkal árnyaltabb, mint ahogy az iskolában tanultuk.

2019. 01. 24. 20:43

Kitört az influenzajárvány, a szezon a tavaszba nyúlhat: még bőven nem késő beadatni a védőoltást, és fontos az immunerősítés is. Ha valaki megbetegedett, mindenképp maradjon otthon, másokra és önmagára is komoly bajt hozhat, ha nem tesz így.

2019. 01. 23. 10:44

Hiába írt számos segélykérő levelet a keresztény hatalmasságoknak IV. Béla király, Európa nem mozdult, miközben Magyarország élet-halál harcát vívta a mongolokkal. De ki és miért is segített volna? Erre keressük a választ.

2019. 01. 19. 09:03

Bolygónk mágneses pólusai a fortyogó mélység áramlásainak engedve kaotikus módon vándorolnak, önmagában ezzel nincs semmi baj. Akkor kell majd figyelni, ha 180 fokos fordulatot vesznek, ahogyan a geológiai múltban már sokszor megtörtént.

2019. 01. 15. 14:14

Északnyugati áramlás vette át az uralmat hazánk felett, rendkívül változékony időre van kilátás, a hőmérséklet úgy lépi át napjában többször is a fagypont határát, hogy követni sem tudjuk.

2019. 01. 14. 14:23

Kutya és macska háborúját nem a félreértelmezett kommunikáció, hanem félelem, bizalmatlanság és a vadászösztön generálja. Ez van, ha egyazon szűk térbe „kényszerítünk” két ragadozót, ám a gazda képes kialakítani a status quót.

2019. 01. 13. 13:07
Olvasói sztorik