Kínos kísérőjelensége volt az iraki háborúnak a bagdadi nemzeti múzeum felbecsülhetetlen értékű kincseinek elrablása. Nyilván sohasem fog kiderülni, hogy az elzabrált műtárgyak jó része hova került, kik voltak a felbujtók, mire tette rá a kezét a nemzetközi műkincsmaffia, és hogyan, kinek adja el az ebül szerzett jószágot.
Maria Bettetini mondja hazugság-történeti esszéjében: "A hazugságot tiltották, dicsőítettek, elhitték. A hazugság felháborított, vigasztalt, szórakoztatott."
Havonta többször is bekövetkezhet peteérés a női szervezetben egy kanadai tanulmány szerint. A felismerés új megvilágításba helyezi az emberi menstruációs ciklusról való ismereteket.
Magyar szakmai befektető, az Univer Product vette meg a szintén magyar tulajdonban lévő, valamikori bébiétel-nagyhatalom Kecskeméti Konzervgyár többségi tulajdonrészét.
háborújának már áldozata is van Nagy-Britanniában. Egy csendes fegyverzetszakértő, David Kelly került a tűzvonalba, s nem tudta feldolgozni, hogy bűnbakként dobták oda. Öngyilkos lett.
Élelmiszer-ipari cégének felépítése közben Fehér Miklós megtanulta, hogy nem elég a kisvállalkozói hozzáállás, ezért a Hauer franchise rendszerré fejlesztéséhez profi partnert keres.
A napokban meghosszabbítják a Takarékbank többségi tulajdonának visszaszerzését biztosító takarékszövetkezeti jogosítványt. Az esetleges lehívásról még nincs döntés.
Közgazdászok között a jó modor részének számít az adócsökkentés szorgalmazása. És ez jó okkal van így. Mind a szocializmus "koraszülött jóléti állama", mind a nyugat-európai tömegdemokráciák érett jóléti rendszere úgy működőképes csupán, hogy igen magas adókat - és más, tartalmában ugyanolyan hatású közterheket vet ki.
Ismét mélyrepülésbe kezdett a forint a múlt hét közepétől, majd stabilan 266 fölött állt az euróval szemben. Ezúttal valószínűleg a Fitch nemzetközi hitelminősítő intézet adta meg a kezdő lökést:
adóemelés lett a kormányzatnak a liberális alapelveket tiszteletben tartó választási programjából. Múlt szerda óta világossá vált: a két év és két kormány alatt szétosztott forint milliárdokat most a lakossággal fizettetik vissza.
Feleslegessé válhatnak a ma működő, költséges, mélyfagyasz-tásos technológiát alkalmazó spermabankok - spanyol kutatók újabban szárítással, szobahőmérsékleten tartósítják a hímivar-sejteket.
A Mol 505 millió dollárért tulajdonosa lehet a horvát INA olajtársaság 25 százalék plusz 1 részvényből álló csomagjának, így a Slovnaft-akvizíciót is tartalmazó 1,3 milliárd dolláros összbefektetésével a régió egyik legnagyobb tőkeexportőrévé vált. Az ügylet részleteiről és a cég terveiről Hernádi Zsolt elnök-vezérigazgató nyilatkozott lapunknak.
Ilyenkor nyáron inkább a nyári borok mennek, a könnyebb, nem túl súlyos és nem túl tüzes ügyek, télen meg inkább nekilendülnek a bonyolultabb vörösök, a teltebb fehérek.
Közszolgálati tévés szerkesztők egyik hálás témája: hová tűntek a pesti kávéházak? Ilyenkor a műsorvezető párás szemekkel, megilletődve fuvolázza, hogy milyen nagy írók jártak például a Centrálba.
Egyes designelméletek szerint a jól tervezett termékek csáberejüknél fogva választódnak ki a tárgydömpingből. Arra csábítanak, hogy megvásároljuk őket. Erre úgy képesek, hogy elsősorban az érzelmeket veszik célba, a fogyasztó vágyálmait testesítik meg.
Bár ma is a légi közlekedés számít a legbiztonságosabb utazási módnak, s a végzetes balesetek kockázata itt a legkisebb, a repülésnek azért mégis lehet némi egészségkárosító hatása.
Bár oroszok és ukránok is érdeklődnek a Dunaferr iránt, acélmultik nagyobb eséllyel pályáznak a cégre, amely az első félévben 1,6 milliárdos üzemi nyereséget ért el.
Hatvan speciális effekt erejéig egy magyar alkotócsapat is hozzájárult a Terminátor 3 képi világának megjelenítéséhez. Az amerikaiak által Mad Hungarians becenévvel illetett stáb azóta újabb hollywoodi megrendeléseken dolgozik.